Ahogy kedd este mi is megírtuk, több EU-s ország nagykövete is kőkemény menekültügyi vitáról számolt be a Politiconak.

Szerdára megszereztük két helyről is a nagykövetek vitájának a jegyzőkönyveit, egy általánosabb összefoglalót, illetve egy összegzését a tagállamok képviselőinek felszólalásairól. 

Ezekből nem csak a kedden részben kiszivárogtatott német-magyar vita rekonstruálható, hanem az is, hogy mennyire sok törésvonal mentén vannak kibékíthetetlen ellentétek a tagállamok között menekültügyben. 

2015-ben a rendszer megbukott, de nagyon összevesztek az új szabályokon

Nagyon nehéz lesz ebből a június utolsó hétvégéjére tervezett miniszterelnöki csúcson kompromisszumot összekalapálni, holott az is tarthatatlan, hogy már három éve nem képesek a tagállamok közös menekültpolitikát kialakítani. 

A mostani helyzet ugyanis a schengeni rendszert veszélyezteti, ami pedig az EU lényegét, az unión belüli szabad mozgást és kereskedést ássa alá. A keddi vitában többször is elhangzott, és legalább ennyiben a többség egyet is értett, hogy ha Dublin bukik, akkor bukásra áll Schengen is. 

(A most érvényben lévő, ám betarthatatlan, és 2015 óta csak papíron létező közös menekültügyi szabályozást nevezik dublini rendeletnek, míg a belső határellenőrzés teljes lebontását előíró szabályozást schengeni egyezménynek, ezért dobálóznak a diplomaták az ír és a luxemburgi település neveivel folyton.) Arról viszont a kompromisszum körvonala sem látszik, hogy akkor az új szabályozás milyen legyen.

Ebben a cikkünkben részletesen megírtuk, hogy a dublini rendelet helyett milyen javaslatcsomag van az EU-s intézmények előtt. A lényegét az Európai Bizottság már 2016 tavaszára kidolgozta, azóta az Európai Parlament és az Európai Tanács emésztgetik. A parlament a bizottsági javaslatot azért kritizálta főleg, mert nem elég humánus a menekültekkel, a tanácsban viszont egyes tagállamok - és ezek fő hangadója Magyarország - inkább sokkal keményebb rendszert követelnek. 

A bolgár diplomatákra jutott az a hálátlan feladat, hogy a tagállami javaslatokat összefésüljék, és egy kompromisszumos tervet vigyenek eléjük, mert Bulgária viseli júliusig a soros elnökséget az EU-ban. Ezért beszélt a kampány alatt Orbán Viktor folyton elfogadhatatlan bolgár javaslatokról.

Kedden a tagállamok brüsszeli nagykövetei vitatták meg a bolgárok legújabb szövegváltozatát arról, hogy a tanács mit fogadjon el, és mit változtasson a 2016-os bizottsági szabályozási terven. A bolgárok már sokadik változattal jöttek elő mostanra.

Miközben a szabályozási rendszernek rengeteg eleme van (lásd itt), a vitában két kérdésben látszik nagyon éles szembenállás a tagállamok között, ráadásul úgy, hogy a törésvonalak nem mindig egyeznek az országok között a két kérdésben.

Amit az északiak utálnak a javaslatban

Az egyik arról szól, hogy mennyi ideig legyen kötelező egy országnak felelősséget vállalnia azért a menekültért, akit befogadott. A fő szabály ugyanis nem változna a dublini rendelethez képest: ahová egy menekült először megérkezik, ott kell foglalkozni vele, és ha átmegy egy másik országba, akkor ott nem lesz jogosult ugyanolyan védelemre, nem kaphat ugyanolyan segélyeket, és akár vissza is toloncolhatják oda, ahol az ügyét kezelik. 

Ennek fontosságát felértékelik a tervezett áttelepítési módszerek, a menekültek szétosztásáról szóló tervek, hiszen ez biztosítaná, hogy akit például Lettorszában kell elhelyezni, az a menekült ne álljon tovább Svédországba azonnal.

Ebben a vitában a hollandok voltak a legkeményebbek, szerintük az lenne a normális, ha a befogadást intéző országok örökre felelősséget vállalnának a menekültjeikért. Amikor az előző szövegváltozatban tíz év lett ennek a felső határa, már azt is nehéz kompromisszumnak élték meg. Óvatosabb stílusban, de a hollandokkal voltak a dánok, németek, osztrákok, írek, horvátok, litvánok és a finnek is. 

Ehhez képest a déliek, különösen az olaszok, ciprusiak és a görögök, úgy vélték, hogy legfeljebb két évre kellene ezt levinni, és őket támogatták például a szlovákok is. 

Ebből lett a bolgárok új javaslata: legyen a felső határ öt év. Az északiak kevesellték, a déliek sokallták. Úgy tűnt a vitában, hogy ez legalább akkora probléma sokaknak, mint a magyaroknak a kvóta. Csak itt a felek valamivel kompromisszum-képesebbnek tűntek, több nagykövet is elmondta, hogy a kormányuk utálja az 5 évet, de ha ez az egész csomag megmentésének az ára, akkor legyen. Kemény vita volt az évek számáról, de nem voltak annyira merevek és megingathatatlanok a felek, mint a másik vitában, a kvótáról szólóban.

Amit a közép-európaiak utálnak a javaslatban

A másik éles ügy a menekültek szétosztásáról szól, különös tekintettel a válsághelyzetben érvényesíthető kötelező kvótákra. A rendszer azt mondaná ki, hogy ha egy tagállamba a túl sok menekült érkezik, akkor a kérelmeik elbírálását szét kell osztani a tagállamok között. 

Az előző, felelősségvállalásról szóló vitából pedig az következik, hogy aki jogosulttá válik a menekültstátusra, arról legalább öt évig gondoskodni is kell utána. Ezt több ország is teljesen elfogadhatatlannak tartja. 

A magyaron kívül a cseh nagykövet tiltakozott a kvótarendszer ellen a legélesebben, de az osztrák, a lengyel, a szlovák, a lett és a szlovén kormány képviselői is elutasítók voltak. 

Míg a felelősségvállalás ügyében a rövidebb időt követelő déliek és keletiek állnak szemben az északiakkal és nyugatiakkal, addig kvóta-ügyben a közép-európaiak állnak szemben a déliekkel, északiakkal és nyugatiakkal. (Érdekes történelmi örökség, hogy kvóta-ügyben azok az országok a kőkemény ellenállók, amelyek - legalább részben - egykor az Habsburg Birodalom fennhatósága alá tartoztak.) 

Kioktatták egymást

A cseh követ arról beszélt, hogy a befogadás szuverenitást érintő kérdés, a kötelező kvóta ezért számukra egy vörös vonal, aminek átlépésében sosem fognak engedni. Erre a német nagykövet azzal vágott vissza, hogy nincs olyan, hogy vörös vonal az EU-ban olyan ügyekben, ahol elvben lehetőség van minősített többséggel szavazni. 

A német követ kioktatta a cseh kollégáját, hogy amikor országa ratifikálta a lisszaboni szerződést, akkor vállalta, hogy bizonyos ügyekben aláveti magát a többség akaratának. Hozzátette, hogy amikor Magyarország és Szlovákia beperelte a tanácsot a 2015 szeptemberi kvótadöntés miatt, akkor az EU bírósága kimondta, hogy jogszerűen hozták meg azt a döntést is. 

A német követ általában is támadta azokat az országokat, amelyek semmilyen rugalmasságot sem mutatnak, és nem kompromisszumot keresnek, hanem csak azt ismétlik, hogy tapodtat sem engednek. A beszólás nyilvánvalóan a magyar kormányra is vonatkozott, amelynek képviselője szintén megerősítette, hogy nem a kvóta számairól akar alkudozni, hanem általában és elvből elutasítja a modellt.

A német követet ugyan a cseh követ hozzászólása késztette a fenti kifakadásra, de a magyar követ kért ekkor szót, hogy reagálhasson. Azzal vágott vissza, hogy a kompromisszum keresése nem azt jelenti, hogy meg kell felelni egyetlen tagállam elvárásnak, csak mert azt az elnökség belerakta a javaslatba. Ez volt a vitának az a része, amit a Politiconak nyilatkozó diplomaták úgy magyaráztak, hogy a magyarok "azzal vádolják a bolgárokat, hogy Berlin szolgái".

Ugyanennél a témánál a magyar kormány azzal érvelt, hogy figyelembe kell vennie mindenkinek, hogy a magyar közvélemény egyértelműen elutasítja a kvótarendszert. Erre a francia és a svéd kollégája rászólt, hogy más országokban is van közvélemény, és az a közvélemény meg mást gondol ugyanerről.

Arról is nagy vita volt, hogy a kötelező kvóták alkalmazása csak rendkívüli helyzetekben élesedne, vagy valójában egy örök teher volna. A baltiak, a szlovénok és a csehek is azt mondták, hogy a 140 százalékos javaslat az gyakorlatilag általánossá tenné a kvótát (akkor kellene kvóta alapján elvinni egy országból a menekültek egy részét, ha az adott országba az elmúlt évek kérelmeinek több mint 140 százalékát nyújtják be egy éven belül). Az Európai Bizottság erre felhívta a figyelmüket, hogy ez nem igaz, olvassák el a tanulmányaikat, modellezték, kiszámolták, ez már különleges krízishelyzet volna. A görög nagykövet pedig azt mondta, hogy a 140 százalék túl sok, lejjebb kellene vinni a határt.

A német és a svéd követ emberségről oktatta ki a közép-európaikat: azt mondták, hogy morális, jogi és politikai kötelessége is az európai államoknak a rászorulók befogadása. A francia követ fő érve pedig az volt, hogy csak közös szabályokkal lehet kezelni egy újabb válsághelyzetet, aki ez ellen megy, az az EU erejét ássa alá.

A magyar követ viszont azt mondta, hogy teljes tévút az egész szabályozás. Szerinte abból kellett volna kiindulni, hogy az EU senkit sem enged be, minden erőt a határok teljes lezárására kell fordítani, és a menekültkérelmeket az EU-n kívüli, afrikai és ázsiai központokban kellene kizárólag elbírálni, és csak azt beengedni, aki már ott megkapja a menekültstátust. 

(Ezzel az elvi szinten racionálisnak tűnő érveléssel csak az a baj, hogy a tengeri határok lezárhatatlanok, egyrészt mert oda nem lehet kerítést építeni, másrészt a tenger felől érkezők nagy része vízbe fullad, ha nem köthet ki. A másik baj ezzel, hogy a menekültkérelmek elbírálása az EU-n kívül csak akkor történhet meg, ha az idegenrendészeti hatóságok és bíróságok szabadon működhetnének EU-n kívüli országokban. Ennek megszervezése pedig nem csak az EU szándékának kérdése, hanem az érintett országok kormányainak jóindulata is kellene hozzá.)

Legyen szavazás?

Nagyon komoly vita volt arról, hogy a megoldatlan kérdésekről szavazzanak-e a június elejére tervezett belügyi tanácsban, vagy várják meg, amíg mindenki egyetért egy végleges változatban. 

Sok ország elvből elutasította a szavazást, attól tartva, hogy politikai szempontól nagyon mérgező volna. Viszont úgy tűnt, hogy a két legerősebb tagállam, Franciaország és Németország abban is benne lenne, hogy fordított minősített többséggel szavazzanak: vagyis az eredeti bizottsági javaslat visszautasításához kelljen a minősített többség, ne pedig egy tanácsi álláspont elfogadásához.

Két ország érvelt leginkább a döntés elhalasztása mellett: Magyarország és Olaszország. A magyar kormány szerint meg kellene várni a 2019 májusi EP-választásokat, hátha addigra többségben lesznek a migráció-ellenes pártok. 

Az olaszok pedig azt várnák meg, hogy megalakuljon végre az új római kormány, mert diplomatáik enélkül nem tudják, hogy mit képviseljenek. 

A halasztás ellen többen is érveltek, például a franciák és a svédek, mondván már eddig is túl sok idő ment el a vitatkozással.