Az Országos Bírói Tanács Handó Tünde menesztésével fenyeget

jog
2018 május 17., 16:24
comments 241

Egyre feszültebb a viszony Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke és a hivatalát felügyelő Országos Bírói Tanács között – írta meg az Index, miután megjelent az OBT szerdai üléséről szóló összefoglaló, amiben az OBT azzal fenyegetőzik, hogy ha Handó nem tesz eleget a törvényi kötelezettségeinek, kezdeményezni fogják a megfosztását a tisztségétől.

Mint írják: „Az Országos Bírói Tanács felhívja az OBH elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja a Bszi. 74. § szerinti eljárás kezdeményezését.”

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény szerint ha Handó neki felróható okból több mint 90 napig elmulasztja a törvényi feladatait vagy a cselekménye, magatartása, mulasztása miatt a tisztségére méltatlanná vált, az OBT a tagok kétharmadának szavazatával indítványozhatja az Országgyűlésnél a menesztését.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a közelmúltban komoly médiavisszhangot kiváltó bírósági ügyekkel kapcsolatban sajtótájékoztatót tart hivatalában 2016. február 2-án.
photo_camera Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a közelmúltban komoly médiavisszhangot kiváltó bírósági ügyekkel kapcsolatban sajtótájékoztatót tart hivatalában 2016. február 2-án. Fotó: Bruzák Noémi

Handó Tünde és az OBT konfliktusa januárban mérgesedett el, miután a testületbe új, vele szemben kritikus tagok érkeztek. Májusban az OBT több esetben is úgy találta, hogy Handó sorozatosan megsértette a törvényt. Handó viszont nem tartja törvényesnek az OBT határozatát, mondván, a testület egyes tagok lemondása miatt már nem működőképes. De a Kúria elnöke, Darák Péter – aki maga is az OBT tagja – épp az ellenkezőjét gondolja – írj az Index.

Handó Tünde mandátuma 2021 januárjáig szól. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.