A Fidesz kétharmados győzelme után az MSZP új budapesti elnöke: Molnár Zsolt

politika
2018 május 24., 19:26
comments 152

A Hatvanpusztára lerendelt Puch Lászlóhoz köthető Népszavának erősítette meg az Orbán Viktor által nagyra tartott Hiller István MSZP-s választmányi elnök, hogy most, a Fidesz újabb kétharmados győzelme után újra az a Molnár Zsolt lett az MSZP budapesti elnöke, akire Botka László utalt, amikor lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, az ellenzékben lévő fideszes ügynökökről beszélve.

Az MSZP-ben most tisztújítás zajlik, hiszen a gyalázatos választási eredmény után Molnár Gyula pártelnök és a komplett elnökség lemondott. (Molnár Gyuláról utóbb kiderült, hogy a valós támogatói bázis nélküli Liberálisok vezetőjével, Fodor Gáborral titokban furcsa egyezséget kötött.)

Molnár Zsolt korábban két éven át, egészen 2014-ig volt budapesti elnök, de lemondott, miután kiderült:

  • Kapucnis, akár huligánnak, sőt skinheadnek kinéző ruhában kiabált azon az estén, amikor szélsőjobboldaliak néhány rasszista és antiszemita szólam segítségével 1992. október 23-án kifüttyögték Göncz Árpád köztársasági elnököt a Parlament előtt.
  • A 2014-es parlamenti választás előtt az MSZP kampányigazgatójaként az a vád érte saját pártjától és szövetségeseitől, hogy összejátszott a Fidesszel, többek között Rogán Antal vagyonbotrányának piszkálgatását próbálta leállítani.
Molnár Zsolt érkezik az MSZP választmányi ülésére a Kispesti Munkásotthon Mûvelődési Házba (KMO) 2018. április 21-én.
photo_camera Molnár Zsolt érkezik az MSZP választmányi ülésére a Kispesti Munkásotthon Mûvelődési Házba (KMO) 2018. április 21-én. Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Molnár Zsolt most egyedül indult el a régi tisztségéért, az eddigi budapesti elnök, Kunhalmi Ágnes ugyanis az MSZP országos elnöke szeretne lenni, amihez Tóth Bertalant kell legyőznie. (Népszava)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.