„Két-három éven belül Oroszország olyan lesz, mint amilyen Irak volt Szaddám Huszein idején” – mondta két éve az orosz újságíró, akit most agyonlőttek Kijevben

bűnügy
2018 május 30., 07:28
comments 130

Frissítés: nem várt fordulat történt az ügyben.

Miközben az ukrán vezetők az gyanítják, hogy Oroszország áll a Kijevbe költözött ismert orosz ellenzéki újságíró, Arkagyij Babcsenko megölése mögött, az EBESZ mellett a Kreml is követeli az újabb ukrajnai újságíró-gyilkosság haladéktalan felderítését.

Arkagyij Babcsenkót a kijevi otthona küszöbén gyilkolták meg kedd este, háromszor hátba lőtték. A gyilkos feltehetően a lépcsőfeljáratban várta, és akkor lőtt, amikor az újságíró bérelt lakásának ajtajához ért. A bent tartózkodó felesége hívta ki a mentőket, de a férfi kórházba szállításkor belehalt sebesüléseibe.

A 41 éves áldozat korábban a Moszkovszkij Komszomolec és több más moszkvai sajtóorgánum haditudósítója, Vlagyimir Putyin orosz elnök ádáz bírálója volt. Elemzőként is ismertté vált, több könyvet írt, amiket 16 nyelvre fordítottak le, és 22 országban adtak ki. Több rangos díjjal elismerték, az angol PEN Club is kitüntette. Tavaly februárban Prágába, majd onnan augusztusban Kijevbe költözött, mert Oroszországban fenyegetve érezte magát. Ukrajnában a Prime: Babcsenko tévéműsort vezette az ATR krími tatár tévéadón.

2016 szeptemberén az oroszországi neosztálinizmus előretöréséről szóló cikkünket épp az akkoriban családostul emigráló Babcsenko egyik, a Daily Beastnek adott nyilatkozatával kezdtük:

„Két vagy három éven belül Oroszország olyan lesz, mint amilyen Irak volt Szaddám Huszein idején.”

Babcsenko akkor elmondta, hogy mindkét csecsen háborút megjárta (az erről szóló írásai magyarul is megjelentek Jelenetek egy háborúból címmel), tehát nem az életét féltette, hanem azt mondta: képtelen tovább egy olyan országban nevelni a 9 éves lányát, ahol évek óta folyik Sztálin és tömeggyilkos rendszerének rehabilitációja. Az újságíró meg is döbbent, hogy az emigrálást bejelentő posztjára 8000 ismerőse és olvasója nyomott lájkot, 2400 támogató komment érkezett rá, és senki sem mondta azt, hogy Oroszország jó hely, a jövője fényes, és nincs semmi ok a menekülésre.

Arkagyij Babcsenko 2013-ban a moszkvai reptéren
photo_camera Arkagyij Babcsenko 2013-ban a moszkvai reptéren Fotó: Ruszlán Krivobok/RIA Novosti/AFP

Az ukrán nyomozóhatóságok nem zárják ki, hogy a gyilkosság az áldozat újságírói tevékenységével függ össze. Az ügyben az orosz szövetségi nyomozó bizottság is büntetőeljárást indított, tekintettel arra, hogy Babcsenko orosz állampolgár.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője a Twitteren az újságíró-gyilkosság haladéktalan és teljes kivizsgálására szólította fel a kijevi hatóságokat.

link Forrás

Az orosz külügyminisztérium felszólította az ukrán hatóságokat, hogy mindent tegyenek meg a gyilkosság felderítéséért. A tárca szerint a médiában dolgozók elleni erőszak-cselekmények és gyilkosságok egyre gyakoribbak Ukrajnában, a nyomozások pedig rendre nem vezetnek el a tettesek kézre kerítéséhez – írja az MTI. Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet szerint Ukrajnában elteszik láb alól a független és ellenzéki újságírókat, a bűneseteket pedig nem vizsgálják ki, és mindig Oroszországot teszik értük felelőssé, számítani lehet arra, hogy most is ez fog történni.

Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója már rögtön a gyilkosság után azt állította, hogy Oroszországnak köze lehet Babcsenko megöléséhez. Erre tett utalást Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter is az ENSZ Biztonsági Tanács kelet-ukrajnai helyzetnek szentelt keddi ülésén. Klimkin szerint egyelőre korai arról beszélni, hogy ki áll az újságíró-gyilkosság mögött, de ismerve a korábbi hasonló eseteket, van ok azt feltételezni, hogy Oroszország „mindenféle taktikát bevet, hogy megingassa Ukrajnát”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Babcsenko az orosz „rezsim” ismert ellenlábasa volt, és mielőtt Ukrajnába költözött, fenyegetéseket kapott Oroszországban ő és a családja is. Ukrajnában is folytatta a harcot a demokratikus Oroszországért, Moszkva pedig mindig is ellenséget látott benne – mondta Klimkin.

A megölt újságíró egyik társa, Miroszlav Haj biztosra veszi, hogy Babcsenko politikai gyilkosság áldozata lett. Emlékeztetett arra, hogy többször kapott halálos fenyegetéseket. Haj azt mondta:

„Ez kizárólag oroszellenes álláspontjával és tevékenységével függ össze. Rendszeresen szólalt fel támogatólag Ukrajna mellett, Putyin és Oroszország ellen. Elmenekült onnan. Azt írta, azzal fenyegették, hogy megölik, végeznek vele és családjával is… Ő Oroszország szégyenletes politikáját világította meg. Ez csakis politikai gyilkosság.”

Két éve Pavel Seremetet ölték meg Kijevben, a fehérorosz születésű újságíró autóját robbantották fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.