Egy álom véget ért: Pintér Attila távozik a Puskás Akadémia éléről

ÉLET
2018 június 04., 09:28
comments 243
photo_camera Fotó: Botos Tamás/444

„Közös megegyezéssel távozik a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, Pintér Attila, aki csapatunkkal a Magyar Kupában ezüstérmes lett, a bajnokságban pedig a hatodik helyen zárt” 

- írja honlapján a klub, és távozik vele együtt Szalai László utánpótlás szakmai igazgató is, így a teljes szakmai vezetés átalakul. 

A közlemény szerint „ szerkezeti átalakításokra” készül a klub, de a klubigazgató Komjáti András marad, mellé Tóth Balázs érkezik sportigazgatónak. 

Az akadémia igazgatói posztját mostantól Takács Mihály tölti be, míg a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak Papp Bencét nevezték ki. Nem biztos hogy független mindettől, de Orbán Viktor, az akadémia alapítója nemrég személyesen egyeztetett (és fagyizott) a klubigazgatóval egy pesti kávézóban. 

Pintért 2017 januárjában, szezon közben vette át a Puskás a Mezőkövesdtől, ő vezette fel az élvonalba a felcsúti klubot. Idén kupadöntőbe vezette a csapatot, de ott kikapott az Újpesttől, ami után Pintér már félve sandított a VIP-páholy felé.  Pintér irányítása alatt az Akadémia gyakran elvesztette akadémia jellegét: előfordult, hogy 10 légióssal állt fel az utánpótlásklubból kinőtt csapat, csak egyetlen saját nevelésű játékos lépett pályára rendszeresen, és messze itt bíztak a legkevésbé a fiatalokban. 

A Puskás Akadémia 2,7 milliárd forint csengetett idén a bevételi oldalon, 200 millióval több, mint egy évvel korábban, ezzel övék a harmadik legnagyobb árbevételű magyar klub a Ferencváros és a Videoton mögött. A játékoskerete is a harmadik legerősebb, ehhez képest lett 6. a csapat. 

Pintér távozásáról már márciusban terjedtek pletykák, és már akkor azt lehetett hallani, hogy a volt szövetségi kapitány Bernd Storck érkezhet a helyére. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.