12. nap: ez nem az a vébé, ahol papíron játszódnak a dolgok, hanem a pályán és egy kicsit a videobírós szobában

futball
2018 június 26., 04:23

A vébé 12. napja már a harmadik csoportkörrel, azaz egyidőben 2-2 meccsel száguldott tovább. A délutáni menü nem tűnt túl ígéretesnek, de azért itt is történtek érdekességek, pedig tegye fel a kezét, aki a Szaúd Arábia - Egyiptom tét nélküli meccsre rá volt izgulva.

Aztán egy rendkívül szórakoztató parti lett belőle, mert volt például. olyan, hogy a 45 éves Esszam el-Hadari, az egyiptomi kapus tizenegyest védett. A dráma azonban nem ért véget, mert Szaúd Arábia a mezőny legjobbja, a Villarrealban (legalábbis az utolsó meccsen harmic percet a Real Madrid ellen) játszó Al-Davszarinak a 95. percben esett góljával megnyerte a meccset.

link Forrás
link Forrás

A 23-8-as lövésarányt elnézve nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül.

link Forrás

A 28 év után kijutó Egyiptom tehát pont nélkül búcsúzott, és könnyen lehet, hogy a szokásos egyenlítő gólt szerző világsztárját, Mo Szalah-t is elveszti a politikai vihart kavart Kadirov-ügy miatt.

Viszont legalább ezt a meccset sikerült megúszni VAR és bírói bénázás nélkül. Ja, nem:

link Forrás

A 3-0-s Uruguay - Oroszország volt a nap legsimább meccse, pedig a csoportelsőség volt a tét. A Golovin és Zsirkov nélküli oroszok pocsék napot fogtak ki, és Suarez korai gólja után már nem volt kérdéses az Atletico Madrid Uruguay győzelme, főleg miután a zenites Szmolynikov gyorsan kisárgázta magát. Akinfejev nagy küzdelmet folytatott a labda és saját csapattársai ellen, Cserisev öngólja már a harmadik kapott gólja volt, viszont védése egy se. Támadásban se jeleskedtek, mindössze 3 orosz lövésre tellett.

A túloldalon Oscar Tabarez kapitány a harmadik meccsre rátalálnia a sokak által javasolt legjobb felállásra: a Serie A egyik legnagyobb ígéretének tartott, az Arsenalba tartó Lucas Torreira a középpálya rombusz egyik, míg a juvés Rodrigo Bentancur (3 sikeres szerelés) a másik csúcsa volt, az addig védekező középpályás Vecino (Inter) és Nacho Nandez (4 sikeres szerelés) volt a két nyolcas.

link Forrás

A végén még Cavani is betalált, sőt a csereként a beálló Arrascaeta is összeszedett 4 kulcspasszt alig harminc perc alatt. Uruguay mindössze a negyedik csapat a vébék történetében, amelyik a csoportmeccseken nem kapott gólt, de rossz előjel, hogy az előző 3 nem jutott még döntőbe se.

link Forrás

Az uruk nyolcaddöntős ellenfelére aztán jó sokat kellett várni. Az utolsó forduló előtt a négypontos spanyolok akkora holtversenyben voltak a portugálokkal, hogy csak kevesebb sárga lap miatt álltak az élen, a hárompontos Irán és a nulla pontos Marokkó ellen. A papírforma szerint a két ibériai együttesnek simán kellett volna továbbmennie.

link Forrás

De ez pont nem az a vébé, ahol papíron játszódnak a dolgok, hanem a pályán és egy kicsit a videobírós szobában.

link Forrás

A simábbnak gondolt spanyol meccsről csak részleteket láttam, de Sergio Ramos és Iniesta olyan gólt hoztak össze, hogy azt még az Egervári korszakon edződött magyar futballszurkoló is elszörnyedve nézte. Összejött a spanyoloknak 18 lövésből 2.8 XG azaz várható gól, de Iago Aspas sarkazós gólja és kb. 5 perc VAR kellett a 2-2-hez, hiszen Boutaibi ajándékgólja, Amrabat kapufát széttörő lökete, vagy az, amikor a második gólnál a malagás el-Nesziri lefejelte Sergio Ramost (na nem úgy) eléggé azt mutatták, hogy Marokkó (6 lövés, 1.13 XG) nem alibizni jött. Rettenenesen nehezen viselték, hogy az utolsó pillanatban kicsúszott a kezükből a győzelem.

link Forrás

Megkérdeztük, a jeles kortárs holland-marokkói gondolkodót Nordin Amrabatot, hogy mi a véleménye a VAR-ról és a látottakról:

link Forrás

A spanyoloknál is melegebb volt a helyzet a portugáloknak, akik az irániak elleni vereséggel kiestek volna. Moutinho hiányát és az iráni sündisznóállást is megérezték Fernando Santos fiai ,akik kb. olyan kedvvel játszottak labdabirtoklós támadófocit, mint egyszeri magyar gázszerelőmilliárdos amikor a "külföldi" tévének kell nyilatkoznia. Persze, Felcsútnak és Iránnak (még, de már tárgyalnak, a hírek szerint) nincs Quaresmája, a portugáloknak pedig van, a trivela pedig ezúttal is ült, így egygólos előnnyel fordult Portugália. A futballromantikusok és Irán elvesztette az 55. percben a balhátvéd Hadzsszafit, akinél egy meccsen több kötényt csak a debreceni legenda BernáthCsabi osztott ki, de edzője lecserélte, miután Ronaldót tizenegyeshez juttatta, aztán a bírót is majdnek megütötte. A megítélt 11-essel el is dőlt, gondoltuk akkor, főleg úgy, hogy az első félidőben bizonytalankodó iráni hős, Beiranvand CR7-tel nézett szembe:

Beiranvand azonban kivédte a büntetőt, és ettől Irán új erőre kapott, az utolsó harminc percben 4 lövésük is volt két portugál kísérlettel szemben. Közben még Quaresma és a meccsen legalább háromszor durván szerelő Ezatolahi is jó esélyekkel ment piros lapért, de szerencséjükre edzőik a levegőben lógó kiállításuk lekapták őket a pályáról. Cristiano Ronaldót is simán le lehetett volna küldeni, de a paraguayi Caceres bíró, a nap egyik legidétlenebb döntésével (pedig volt miből válogatni) visszanézette az ütést, nagy betűkkel kiírták, hogy PIROS LAPOT NÉZÜNK VISSZA, erre emberünk SÁRGÁT ad....

De Portugália a meccs vége előtt pár perccel csoportelső volt, mert a spanyolok hátrányba kerültek Marokkó ellen.

link Forrás

Caceres bíró ámokfutása azonban nem ért véget, mert utána befújt egy véleményes, rekordot döntő büntetőt Cedric kezezése után, amit Anszafard értékesített a 93. percben. Ekkor már Irán is nagy erőkkel támadott, és majdnem jött a slusszpoén: a selejtezősorozat sztárja, a 16 meccsen 7 gólos Mehdi Tarimi egy lefejelt labdát vágott óriási ziccerben az oldalhálóba.

link Forrás

Maradt az 1-1, és mivel Iago Aspas nem lesről sarkazott ronaldósan, a spanyok lettek 2-2-vel csoportelsők. Aminek közsönhetően egyrészt az oroszokkal játszanak a 16 között, majd utána vélhetően C2-D1 győztesével (Dánia-Horvátország), és még olyan mákjuk is van, hogy a jelenlegi továbbjutók közül Svájc, Japán, Belgium és Anglia is ezen az ágon lehet. A portugálok jutalma viszont Uruguay, amiről a klasszikus Moldova György féle Börtönválogatott sztori jut eszembe:

"Mindkét csapatot a legszigorúbb védekező taktikára utasíthatták az edzők, mert a középkezdés után mindkét csapat otthagyta a labdát, és rohant hátra a saját kapujához. Colstokot vettek elő, a tizenhatos vonala mentén kimérték azt a helyet, melyet az edző meghatározott számukra, és nem voltak hajlandók elmozdulni onnan.

A labda a mérkőzés végéig ott feküdt a középkörben anélkül, hogy bárki is hozzáért volna, mindkét oldalról egy-egy ügyeletes hátvéd figyelte látcsővel, hogy szükség esetén riassza társait. A bíró eleinte próbálta akcióra bírni a csapatokat, de látva, hogy hiábavaló, felhagyott vele, és leült ultizni a két partjelzővel. Ötvenezer néző feszült csendje követte, mikor kezében három kis pirossal megkontrázta ellenfele negyvenszáz ultimóját.

A mérkőzés, mint gondolni lehet, gól nélküli döntetlennel végződött, Paprikás elismerően bólogatott:

– Ez a két csapat játssza jelenleg a legkorszerűbb futballt a világon. Nekünk még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy utolérjük őket."

A nézőknek meg marad a VAR 2....

link Forrás

Kedden ismét 4 meccs, 16 órától a C csoport rangadóján Franciaország Dániat, míg a másik meccsen Peru Ausztráliát fogadja. Este nyolctól lehet, hogy véget ér az izlandi csoda a horvátok ellen, de a nap kérdése az, hogy Messiék feltámadnak-e Nigéria ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.