Tizenegyesekkel kiverte a házigazda Oroszország Spanyolországot. A spanyol válogatott hiába szerezte meg hamar a vezetést, már a 12. percben, az oroszok előbb egyenlítettek a 41. percben, aztán nem történt semmi, majd megint semmi, közben a spanyolok rekordot döntve 1114-szer passzoltak, de teljesen feleslegesen, majd a 11-eseknél Koke és Aspas is hibázott.
A hősiesen védekező oroszok továbbjutottak.
Bármi, egy dupla Red Bull Air Race, a szomszéd hajnali flexelése, tényleg bármi több örömet okozott volna, mint a spanyol-orosz nyolcaddöntő. Ez volt a büntetés a tegnapi két meccsért.
Három meglepetéssel indult a meccs:
Putyin nélkül is óriási hangulatot teremtettek a hazai szurkolók, sem ők, sem a tévénézők nem érdemelték meg azt a borzalmat, amit a két csapat produkált ezután.
A legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A spanyolok gyorsan, a 12. percben szereztek egy gólt, egy szabadrúgásból beívelt labda úgy pattant meg a 38 éves Ignasevicsen, hogy nem is látott ez egészből semmit, mert Ramossal birkózott.
A nézők számára innentől kezdődtek a borzalmak. Jött egy olyan húsz perc, amikor az oroszoknak menniük kellett volna az egyenlítésért, de a spanyoloknál volt a labda. A 34. percben aztán helyzetbe került Golovin, ez kellett ahhoz, hogy elhigyjék, akár gólt is lőhetnek a spanyoloknak. Ez végül megtörtént, természetesen nem egy szépen kidolgozott akcióból, hanem 11-esből. Pique a labdának háttal kezezett. Dzjuba belőtte.
Ami ezután jött a második félidőben, azt a vegyifegyverekhez hasonlóan be kellene tiltani. A spanyoloknál volt a labda, a kaputól 30-50 méterre passzolgattak, ide-oda, aztán vissza, teljesen ötlettelenül. Ezen a meccsen látszott igazán, hogy mégis kellene egy edző a csapat mellé, az utolsó pillanatban a kirúgott Lopetegui kispadra beugró Hierro kijelöli ugyan a kezdőcsapatot, de nagyjából ennyi, amit hozzátesz az egészhez.
Két dolog okozhatott örömet, ahogy a gólem Dzjuba rendre leharcolta vagy Piquét vagy Ramost, de az orosz kapitány teljesen érthetetlenül lecserélte, ezzel tovább rontva a meccs élvezeti értékét.
A másik, hogy volt egy Gránát nevű orosz. Csereként állt be, a második félidőben nem volt pontos passza.
A hosszabbítást valamennyire aktívabban kezdték a spanyolok, hulla fáradtnak tűntek az oroszok, de a szurkolóktól űzve annyi volt bennük, hogy mindig belelépjenek egy spanyol passzba. A támadójátékuk viszont olyan volt, hogy akkor sem találtak volna be, ha nincs spanyol a pályán.
A hosszabbítás első részében jutott el a spanyol csapat az ezredik (!) passzig, 1114 lett a vége, az utolsó negyedórában pedig hiába pörögtek fel végre, az oroszok védekezése itt már tényleg hősiessé vált, még bírói segítség sem kellett nekik, hogy kihúzzák döntetlenre.
A 11-eseknél előbb Koke, majd Aspas lövését is védte Akinfejev, az oroszoknál senki nem hibázott.
Az oroszok a horvát-dán meccs győztesével találkoznak a nyolc között.
Spanyolország: De Gea – Nacho (Carvajal, 69.), Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Busquets, Koke, Asensio (Rodrigo, 104.), Isco, Silva (Iniesta, 67.)– Costa (Aspas, 80.)
Oroszország: Akinfejev – Fernandes, Kutyepov, Ignasevics, Kudriasov – Kuziajev, Zobnin, Golovin, Zsirkov (Granat, 46.) – Szemedov (Cserisev, 61.), Dzjuba (Szmolov, 64.)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.