A parlament elé került egy javaslat, ami minden magyar cég életét megkeserítheti

gazdaság
2018 július 07., 08:02
comments 111

Ha az egyik cég nem fizet a másiknak, pedig fizetnie kellene, akkor a hitelező rendelkezésére áll több jogi út is arra, hogy a pénzéhez jusson. Ezek közül az egyik legfontosabb a felszámolás. Ebben az eljárásban bíróság többször felszólítja az adóst, hogy fizessen, de ha az nem rendezi a tartozását, akkor a bíróság fizetésképtelennek nyilváníthatja és elrendelheti a felszámolását. Ha ez megtörténik, akkor az adós már azzal sem menekül, ha utólag rendezi a számlát, mert ezen a ponton a felszámolást már csak akkor lehet megszüntetni, ha abba a kezdeményező hitelező is beleegyezik.

Most a parlament elé került egy javaslat, ami ezt megváltoztatná, méghozzá úgy hogy ezentúl a felszámolás elrendelése után sem kellene a hitelező hozzájárulása a felszámolás megszüntetéséhez, amennyiben az adós fizet.

Ez elsőre egészen barátságosnak is tűnhet, de nem az, ugyanis teljesen kiüresítené a felszámolási eljárást. Hiszen, ha ezt elfogadják, akkor semmi nem akadályozná meg a cégeket, hogy ne fizessék a tartozásaikat, a hitelezőik majd úgyis bíróságra mennek, és ha majd a bíróság esetleg elrendeli a felszámolást, elég csak akkor fizetniük, különösebb következmények nélkül.

Az Index szerint elképzelhető, hogy a módosítás a Malév egyik utódcégét, a földi kiszolgálást végző Malév Ground Handling (GH) Zrt.-t mentené. A Malév GH ugyanis egy évek óta sok százmilliós veszteséget termelő állami cég, amit tavaly ősszel igyekezett megmenteni az állam azzal, hogy több milliárd forintot pumpált bele. A Malév GH tartozik az egyik versenytársának, a Budport Kft.-nek, de nem fizetett. A Budport erre felszámolás kezdeményezett, amit a bíróság el is rendelt, de azután a Malév GH gyorsan elutalta a tartozást.

A Budportnak azonban más követezései is vannak a Malév GH-val szemben, ezért nem ment bele a felszámolás megszüntetésébe. Ennek ellenére a bíróság valamiért mégis megszüntette az eljárást, igaz, a döntés ellen a Budport fellebbezett.

Tény, hogy elég kínos lenne szembenézni azzal, hogy a cég, amit kevesebb, mint egy éve állami milliárdokkal kellett kisegíteni, felszámolás alatt áll.

A módosító egyébként egy jogtechnikai ügyeskedés útján került a parlament elé: júniusban Semjén Zsolt és Varga Mihály módosítót terjesztettek be a költségvetési törvényhez, arról, hogy a csődtörvényben meg kell változtatni egy mondatban a szavak szórendjét. Ez senkinek sem tűnt fel, viszont a módosítóval a költségvetési törvény vitájában megnyílt az út a csődtörvény módosításához is.

Július 4-én aztán Varju László az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának DK-s elnöke benyújtott egy T/629/15 számú módosító javaslatot, amiben az Index szerint nem a saját indítványai szerepelnek, hanem a Költségvetési Bizottság indítványainak összegzése. Ebben szerepel a felszámolási eljárást kiüresítő javaslat. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.