Csomagjaik nélkül viszi utasait Budapestről a Kanári-szigetekre a Ryanair

közlekedés
2018 július 22., 13:46
comments 537

Egy hete kisebb botrány kerekedett abból, hogy a Ryanair Budapest-Las Palmas járata úgy érkezett a Kanári-szigetekre, hogy sok utas csomagját Budapesten hagyták. Az Index szerint már a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is gond volt a járattal, a csomagfeladás órákig tartott,végül a Ryanair gépe egyórás késéssel felszállt Budapestről, majd amikor megérkeztek a Kanári-szigetekre, közölték az utasokkal, hogy a csomagok Budapesten maradtak, leghamarabb három nap múlva, szerdán kaphatják meg őket.

Most egy olvasónk szerint ugyanez történt, annyi különbséggel, hogy már Ferihegyen bejelentették, hogy a csomagok egy részét nem tudják elvinni. A Ryanair arra hivatkozott, hogy túlterhelt a gép, ezért néhány csomagot ki kell szedni az utastérből.

Olvasónk szerint erre kb. 50 feldühödött ember leszállt a gépről, és elállták a repülő útját.

Nem sokkal később a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, nem kell szerdáig várniuk rá, mint az előző járat esetében, hanem már vasárnap, de legkésőbb hétfőn megkapják.

A Budapest Airport szóvivője azt mondta, a Ryanair nevében nem tud nyilatkozni, így hivatalos információja nincs arról, miért nem indult időben a gép, ugyanis a repülőtér és kiszolgálórendszerei rendben működtek. A reptér-üzemeltetés értésülései szerint a Ryanair járata hamarosan elindul.

A múlt heti poggyászelhagyás egyébként következhetett abból, hogy a légitársaság el akarta kerülni az olyan nagy késést, hogy visszatérítést kelljen fizetnie az utasainak, ezért inkább a csomagok nélkül repült el a pilóta, csak hogy ne késsen tovább az indulás.

Ha viszont ebben az esetben tényleg benn voltak már a csomagok a rakodótérben, ahogy a pilóta állította az utasoknak, akkor ezúttal valószínűleg nem ez a magyarázat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.