Véletlenül lyukat fúrt az orosz űrhajóba, de nem merte elárulni, ezért csak az űrben derült ki a dolog

TUDOMÁNY
2018 szeptember 04., 13:22
comments 416

Egészen fantasztikus utóélete van egy múlt heti, az emberiséget akkor még csak közepesen felzaklató alaphírnek. Múlt csütörtökön jelentették a világ hírügynökségei, hogy levegőszivárgást észleltek az ISS nemzetközi űrállomáson, ahol a vészjelzők is megszólaltak, hogy a modulok egymás utáni lezsilipelését követően kiderüljön, a komplexumra rákapcsolt orosz Szojuz űrhajó a lyukas.

A nemzetközi sajtó ezek után arról értekezett, hogy az apró lyukat és a hozzá kapcsolódó repedést mikrometeorok okozhatták.

Ehhez képest a mai orosz sajtóban olyan információk jelentek meg, hogy a lyukak nem az űrben, hanem korábban a földön keletkezhettek, és emberkéz hozta őket létre. A RIA Novosti hírügynökség egy, az űrhajót gyártó Energia nevű cégen belüli forrásra hivatkozva azt írta, hogy a lyukat tévedésből fúrta oda egy munkás, akit azóta állítólag be is azonosítottak. De mivel félt bevallani a dolgot, stikában inkább beragasztotta. Jó ragasztót használt, az ugyanis kibírt egy kilövést és utána két űrben töltött hónapot, de idővel beszáradt, összezsugorodott, és a légnyomás végül kilökte.

A Moszkovszkij Komszomolec című lap azt írta, hogy a lyukat a vécéblokk közelében fúrták a falba és a tettes egy textildarab odaillesztésével leplezte el.

Az orosz hivatalos szervek reakciója sem volt kutya. A Roszkozmosz nevű állami űrügynökség először nem volt hajlandó kommentálni a friss hírt, a vezetője, Dimitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes viszont arról beszélt, hogy az sem kizárható, hogy valaki az űrben fúrta meg az űrhajót. Az ügyet az ügynökség mindenesetre kivizsgálja, illetve átnézik az összes orosz gyártású űrhajót, hasonló gyártási hibák után kutatva.

A lyuk - amit az orosz űrhajósok végül egy e célra rendszeresített spéci ragasztóanyaggal zártak le - az űrhajó egy olyan részén található, ami nem tér vissza a Földre, így nem fog semmiféle veszélyt jelenteni a legénységre nézve.

A Roszkozmosz ezzel együtt igen nehéz helyzetben van, a NASA ugyanis nem hosszabbította meg a pár hónap múlva lejáró, komoly bevltellel járó szerződésüket, ami alapján orosz űrhajókkal vitték fel a legénységet a Nemzetközi Űrállomásra.

Gáspár, köszönjük a tippet!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.