Teljesen leállt az olasz gazdaság növekedése

külföld
2018 október 30., 12:53
comments 68

Az olasz gazdaság 2014 negyedik negyedéve óta első alkalommal a mostani harmadik negyedévben nem növekedett az előző negyedévhez képest az olasz statisztikai hivatal, az Italstat kedden kiadott előzetes adatai szerint.

Elemzők előzetesen 0,1 százalékos negyedéves GDP-növekedést vártak a harmadik negyedévre. A harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 0,8 százalékkal nőtt az olasz GDP a második negyedévi 1,2 százalékos GDP-növekedés után és a várt 0,9 százalék növekedés helyett. 

Az idei harmadik negyedévben elért éves GDP-növekeds 2015 második negyedéve óta a leglassúbbnak bizonyult Olaszországban.  Az olasz kötvényárfolyamok is megérezték a keddi híreket. 

A vártnál is szürkébb gazdasági adatok komoly problémát jelenthetnek az olasz szélsőjobboldali-populista koalícióra épülő olasz kormánynak, amely éppen jelentős kiadásnövelés révén kívánja felpörgetni a gazdaságot, komoly harcra készülve így az olasz állam túlzott eladósodottsága miatt fiskális szigort elváró Európai Bizottsággal. 

Az olasz kormány jelezte, hogy a nem várt stagnálás problémát jelent: a pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, Massimio Garavaglia szerint az eredmény azt jelzi, hogy több állami- és magánberuházásra van szükség akkor, amikor a nemzetközi kereskedelem lassulása árt az exportnak. 

Elemzők szintén a gyenge exporteredményeket, illetve az exportra termelő iparágak gyártó tevékenységét okolták az eredmények miatt. A Citigroup elemzése szerint ráadásul egyelőre nincs nyoma annak, hogy az olasz export jelentős mértékben növekedhetne a következő időszakban. 

Az olasz teljesítmény éreztette hatását az egész eurózónában is: az átlagos negyedévi növekedés 0,2 százalékos volt a régióban. Szintén stagnálhatott a német gazdaság is, részben az autóipar lassulása miatt. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt