Büszke a munkájára a kínai tudós, aki azt állítja, egy páciense megszülte a világ első génmódosított ikerpárját

tudomány
2018 november 29., 07:01
comments 60

A kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok hétfőn vizsgálatot indítottak, miután egy kutató azt állította, hogy egy páciense megszülte a világ első génmódosított ikerpárját. A sencseni Déli Tudományos és Műszaki Egyetem fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársa, Ho Csian-kuj szerint olyan ikrek születtek, akik ellenállnak a HIV-vírusnak. Vizsgálat indult ellene, a kutatók őrültséget és Pandóra szelencéjét emlegetnek.

Ho Csian-kuj szerdán a Hongkongi Egyetemen, a Nemzetközi Emberigenom-szerkesztési Csúcstalálkozón több száz tudós és újságíró előtt kérdésekre válaszolva azt mondta, büszke az elmúlt három évben végzett munkájára, arra, hogy elérte, a kislányok ellenállók legyenek a HIV-fertőzésnek. Azt állította, hogy a kísérletben egy másik nő is terhes lett egy hasonlóan génmódosított embrióval. 8 pár vett részt a kísérletben, egy kiesett útközben, és Ho 31 petesejttel dolgozott, minden nőbe két génmódosított embriót helyezett be.

Ho Csian-kuj (He Jiankui) a Hongkongi Egyetem csúcstalálkozóján 2018. november 28-án.
photo_camera Ho Csian-kuj a Hongkongi Egyetem csúcstalálkozóján 2018. november 28-án. Fotó: Anthony Wallace/AFP

Azt is mondta, hogy a Crispr-Cas9 génszerkesztési technológiáról szóló tanulmányt elküldték egy meg nem nevezett tudományos folyóiratnak, de azt sem mondta el, az mikor jelenhet meg.

Ho Csian-kuj elmondta, hogyan használta a Crispr-Cas9-et, hogy módosítsa a CCR5 gént egy csoport embrióban mesterséges megtermékenyítésénél olyan párok esetében, ahol az apa HIV-pozitív volt. Azt mondta, a génmódosítás azt szolgálta, hogy tükrözze azt a természetes mutációt, ami a vírusnak ellenálló kevés emberben megvan.

A génmódosított kislányokat Nanának és Lulunak hívják, 18 hónapon át fogják megfigyelni őket – mondta. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.