A világ legjobb cikkei

Néhányan a 444-ből - meglepetés sztárvendégünkkel, Markó Ferkóval együtt - kiválasztottuk a szerintünk legjobban megírt, legokosabb, legfontosabb, legdurvább stb. cikkeket az angol nyelvű médiából. El sem lehetne képzelni ennél kevésbé reprezentatív felmérést, de annyit talán megjegyeznék, hogy két olyan anyag volt, amelyet ketten is beválogattak (volna) a kedvenceik közé: az egyik Kuper publicisztikája, a másik a BBC kameruni riportja.

Bede Márton

A legjobb cikket a 2018-as vébéről a legjobb tollú ex-focista, Jorge Valdano írta:

How Russia 2018 saw claustrophobic football crowd tiki-taka off world stage - Guardian

Néhány nappal 2018 előtt jelent meg, de idén sem láttam jobb cikket a fiatalság varázsáról, mint ezt egy kis kolumbiai technoklubról:

A Tiny, Drug-Free Room in Colombia Is One of the World's Best Techno Clubs - Vice

Sok ideje nem olvastam jobb cikket az állatok csodálatos világáról, mint ezt, az örvös viharfecskék fészkeinek felkutatásáról a világ legszárazabb sivatagjában:

South America's Otherworldly Seabird - The Atlantic

Egy nagyon okos indiai ember véleménye a nyugati kultúra leggusztustalanabb részének ocsmány haláltusájáról:

The Religion of Whiteness Becomes a Suicide Cult - New York Times

Horváth Bence

Pillanatig nem volt kérdéses, hogy mi volt a kedvenc cikkem idén, de mivel az egy helyreigazítás a Borsban, ezért aligha férhet fel erre a listára, úgyhogy inkább azokat mondom, amelyek a legtöbbet foglalkoztattak az elolvasásuk után. Simon Kuper írása volt ilyen, ami újra és újra eszembe jutott. 

Have we reached peak liberal resistance? - Financial Times 

A cikk arról a folyamatról szól, ahogy a nyugati társadalmakban a Trump és a brexites nacionalista-populisták előretörése után a politikai színtéren addig meghatározó urbánus-liberális elit visszavonul saját kényelmes világába, és csomó ilyen kérdést hagy a levegőben, hogy hogyan lehet a privilegizált helyzetedben egész kényelmesen eléldegélni egy olyan rendszerben, melyet amúgy mélyen megvetsz. Ez szerintem Magyarországon se érdektelen kérdés, főleg ha látod, hogy mondjuk a kormány hogyan önti a pénzt a közép- és felsőközéposztályra, cserébe azért az implicit igényért, hogy ne nagyon üssék bele az orrukat a közügyek alakulásába. 

A másik cikk is ehhez a témához kapcsolódik, ez a New York Times márciusi nagy portréja volt Erik Hagermanról, aki Trump megválasztása után úgy döntött, hogy ő többet semmit nem akar tudni az amerikai közéletről, egyáltalán nem olvas többé híreket, és elzárja magát ettől a világtól. 

The Man Who Knew Too Little - New York Times

Itt is az volt izgalmas, hogy Hagerman is egy hiperprivilegizált közegből érkezik, nem sokkal ezelőtt még a Nike egyik igazgatója volt, és ebben a cikkben is azt volt igazán érdekes figyelni, hogy milyen háttér meg státusz teheti lehetővé, hogy te azt mondd, hogy kivonulsz, és többet nem érint téged, mi történik a politikában.

Király András

How Russia Helped Swing the Election for Trump - New Yorker

Én magam ugyan még mindig érvényesnek érzem a hagyományos magyarázatokat, és tartom, hogy ha egy valamin, hát Jim Comey levelén múlt a 2016-os választás, de ebben a cikkben rendkívül erős érveket hoz fel egy már unalmasan objektív társadalomtudós amellett, hogy az oroszok Facebook-hadművelete igenis megfordíthatta a választást.

The Climate of Man - New Yorker

A második ajánlatom nem mai, de ahogy mondani szokták, szépen öregszik. Idén már mindenkinek szembesülnie kellett a klímaváltozás tényével - ha másból nem, a hetente érkező apokaliptikus rémisztgetésekből. Megrázó látni, hogy 13 éve se tudtunk sokkal kevesebbet a várható következményekről, pláne, hogy milyen pontosnak bizonyultak az előrejelzések.

Markó Ferkó

2017 augusztus végén egy maroknyi dél-szudáni lázadó megpróbált lerohanni egy települést az ugandai határ közelében. Jelentéktelen epizód a szövevényés és egyre brutálisabb dél-szudáni polgárháború történetében, de a támadásban egy amerikai szabadúszó újságíró, Christopher Allen is életét vesztette. Az akkor mindössze 26 éves Christopher két hete mozgott a lázadókkal, és ez volt az első afrikai témája, de nem volt ismeretlen a szakmában. Ukrajnai riportjai a BBC-ben és a Telegraph-ban jelentek meg rendszeresen. Az egyik legtapasztaltabb dél-szudáni tudosító, Simona Foltyn igyekszik összerakni az utolsó két hét történetét ebben a lebilincselő riportban. 

After US journalist killed in South Sudan, a quest for answers - Columbia Journalism Review

Pár hónappal és pár száz kilométerrel odébb, a kongói Kasai tartomány egy földútján, egy fa tövében agyonlőtték Zaida Catalan svéd zöldpárti politikust és Michael Sharp amerikai kutatót. A gyilkosok egy videót is készítettek az esetről, amelyikben a Kamuina Nsapu milícia nevében vállalják a gyilkosságokat. Catalan és Sharp az ENSZ Biztonsági Tanácsának írtak riportokat és háttértanulmányokat a Kongói Demokratikus Köztársaságról, de nem élvezték az ENSZ alkalmazottakat általában megillető védelmet. Colum Lynch megpróbálja felgönyölíteni ezt az ügyet, és közben szembesül a leplezett igazsággal: minden bizonnyal a kormány emberei gyilkolták meg a szakértőket.

Congolese Cover-Up - Foreign Policy

2018 júliusában felkavaró videó kezdett terjedni a Twitteren. Egy maréknyi katona a poros földút mellett bekötözi a szemét két nőnek és egy gyereknek, és 22 lövéssel szitává lövik őket. Az egyik nő hátán cipelte a csecsemőjét, őt se kímélték a katonák. A kameruni kormány vad fakenews-ozásba kezdett, de egyre több és több bizonyíték került elő. A BBC nagyon részletes és alapos riportja a teljes mozaikot kirakja, méterre pontosan azonosítja a helyszínt, az időpontot és az elkövetők személyét. (Erről írtunk összefoglalót a 444-re.)

Cameroon atrocity: Finding the soldiers who killed this woman - BBC

Urfi Péter

Már rég kigondoltam, mit írok ebbe a listába, aztán az elmúlt hetek tüntetései miatt hirtelen mindkettő váratlanul aktuálisnak tűnik.

Az első nem is annyira egy konkrét cikk, mint inkább egy téma: a harag. Több jó anyag is megjelent idén arról, hogy ez a harag kora, ezek a dühös évek. A Guardian szerzője egy kétes elméletről, a harag ötvenéves ciklusairól ír (1918-ban, 68-ban és idén is forrt a világ bús tengere), a BBC ötrészes rádiósorozatban tárgyalja a harag evolúciós gyökereit, pszichológiáját és rendkívüli hasznosságát mindenféle marketingben (a dühös emberre mindenki odafigyel). De a kedvencem a témában a

The Real Roots of American Rage - The Atlantic,

amely üdítően sokféle példán keresztül mutatja be, hogyan válhat a haragból a társadalmi változás nemes eszköze - és ugyanakkor tökéletes politikai fegyver cinikus gazemberek kezében. A harag lehet felszabadító, mozgósító, közösségépítő erő, de ha egy tömeg azt érzi, hogy a jogos haragjával semmit sem ér el, hogy tehetetlen, akkor könnyen fordul a rombolás felé. A harag ugyanakkor csak a félelemhez hasonlítható hatékonyságú kampányeszköz, amelyet egyre tudatosabban és gátlástalanabbul használ a politika (legjobban, de nem kizárólag a populisták).

A másik kedvencem az idén sok erős anyagot szállító BuzzFeedből van. Az újságíró hosszan beszélt egy amerikai magánsereg vezetőjével: hihetetlen az egész sztori, miközben sajnos nincs okunk kételkedni benne, hogy manapság így is vívják a háborúkat.

A Middle East Monarchy Hired American Ex-Soldiers To Kill Its Political Enemies. This Could Be The Future Of War - BuzFeed News

A jemeni ellenzékieket gyilkoló amerikai zsoldosok újabb példái a hadviselés privatizálásának, annak a trendnek, hogy a legalább nyugaton legalább nagyjából demokratikus kontroll alatt álló nemzeti hadseregek mellett vagy helyett ellenőrizhetetlen fegyveresek húzzák meg a ravaszt. Erről már három éve is részletesen írtunk, de az orosz Wagner és Putyin-közeli tulajdonosa, illetve az utánuk nyomozó újságírók meggyilkolása miatt a magánhadseregek idén reflektorfénybe kerültek.

Az ügy hazai vonatkozása pedig nem csak annyi, hogy a főszereplő zsoldosvezér a magyar-izraeli Abraham Golan. A kormány érdekében fellépő, törvények felett álló erőemberek ugyanis az utóbbi években már Magyarországon is alakítják a közéletet. Kopaszok akadályoztak meg egy országgyűlési képviselőt egy népszavazási kérdés benyújtásában, a Városligetben biztonságiak parancsolgattak a rendőröknek, sőt egyiküket még le is fújták gázsprével; most pedig az MTVA-nál azt láthattuk, hogy a titkosszolgálati és belügyi kapcsolatokkal rendelkező őrző-védő cég emberei dobnak ki országgyűlési képviselőket az épületből, miközben a rendőrök nem mernek közbeavatkozni, be sem engedik őket a tévébe.

Ha jobban belegondolunk, akkor nem csak az utóbbi kettő, hanem közvetve a fenti lista szinte mindegyik cikke segít kicsit jobban megérteni Magyarországot. Nem csak ezért, de például ezért is megéri ilyen cikkeket olvasni. Akinek pedig ennyi jó sem elég, annak itt egy rövidebb és itt egy hosszabb válogatás.