A kutatók elmélyedtek Palkovics László szavaiban, és kellemetlen zavarokra leltek

Tavaly nyár óta tart a küzdelem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között, a kutatóintézetek jövőjéről. Palkovics László, az ITM minisztere igyekszik az ötezer embert foglalkoztató kutatóhálózatot kivenni az akadémia fennhatósága alól, és egy eddig ismeretlen célú átszervezés után a minisztérium irányítása alá venni. 

Ezzel az akadémiai dolgozók túlnyomó többsége szerint megszűnnének a hazai alapkutatások. Ezeknek jelentőségéről Lovász László, az MTA elnöke éppen most hétfőn írt egy összefoglalót. Az akadémiai konfliktust itt mutattuk be részletesen

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) munkatársai úgy döntöttek, hogy alaposan megvizsgálják Palkovics László érveit, a tudományos szövegelemzés módszerével. A munkát önkéntesen végezték, pénzt nem kaptak érte. Azt írják, hogy „mi ezzel szeretnénk segíteni az MTA-t, a magyar nemzet legrégebben fennálló intézményét"

Az elemzéshez a 888.hu, a magyaridok.hu, az origo.hu és az index.hu összes olyan cikkét felhasználták, amelyekben szó szerint idézik Palkovics Lászlót az MTA átalakításával kapcsolatban, 2018. június 1. és 2019. február 9. között. Összesen 34 ilyen cikket találtak. 

Palkovics első reakciója: ezek megtámadtak engem

A miniszter az MTA érveire rendszerint olyan szavakkal reagált, amelyek azt sugallják, hogy ő az áldozat ebben a helyzetben. Például: a miniszter „sérelmezte", hogy „fenyegető nyilatkozatok" hangoztak el az MTA részéről; szerinte az MTA „konfrontatívabb", mint más kormányok idején volt; úgy vélte, hogy az akadémia vezetői nyilatkozataikkal „hátba támadták" és „nyomást próbálnak gyakorolni rá"

Vagyis a miniszter elsősorban úgy próbálja beállítani a konfliktust, mintha rátámadtak volna a tudósok. Holott a konfliktus úgy kezdődött, hogy elküldte az MTA vezetésének az intézményhálózat elvételéről szóló tervét, és pontosan 54 percet adott arra, hogy az egész MTA létét alapvetően érintő javaslatára reagáljanak. 

A CRCB emlékeztet arra, hogy a játékelmélet szerint két lehetséges viselkedése van egy konfliktus szereplőinek: agresszívek lesznek vagy behódolnak. Palkovics arra számított, hogy a nagyon agresszív fellépését behódolás követi, ám azzal, hogy az MTA ellenállt, megbukott az első kísérlete. Ezzel a kutatók szerint az MTA az első körben lélektani előnyhöz jutott, mert a miniszter védekező pozíciót vett fel - legalábbis kommunikációs szinten. „Szomorú és sajnálatos, hogy az akadémia különböző nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra" - mondta például.

Palkovics terve: nem az

A mai napig nem világos, hogy mi a kormány terve a kutatóintézetekkel, és pontosan milyen formában és melyik működhetne tovább. Amikor Palkovics a tervekről beszélt, akkor elsősorban tagadott, vagyis csak azt fejtette ki, hogy „mi nem lesz". 

A tervekről például így szokott beszélni: „nem történik államosítás", „nem fog sérülni az MTA autonómiája", „a kormány nem kíván beleszólni", „a rendszer nem határozza meg, hogy melyik kutató mit kutasson", „érték nem veszhet el", „nem vonunk el forrásokat", „nem lesznek működési zavarok", „a jó kutatók nem fognak nagyobb számban elvándorolni", „nem fog marginalizálódni az MTA szerepe". 

Vagyis a nyilvános megszólalásait Palkovics sokszor arra korlátozza, hogy az MTA munkatársai által megfogalmazott aggályokat tagadja. Azt már nem teszi hozzá, hogy akkor mi lesz, illetve azt sem, hogy miért nem megalapozottak ezek az aggodalmak. 

Árulkodó viszont, hogy nem nyilvánosan már nem nyugtatgat, hanem fenyeget. Február elején egy akadémiai vezetőnek egy órán keresztül mondta el telefonon, hogy „nincs mozgástér", „mindenképpen keresztül viszi", „nincs értelme ellenállásnak". Az inkognitóban maradt kutató a beszélgetés leiratát a miniszter hivatalos álláspontjaként továbbította az MTA vezetése felé. Hasonló húzása volt Palkovicsnak, amikor egy tárgyalás végén, már az ajtóból kifelé menet szólt vissza az MTA elnökének, hogy a közgazdasági kutatóintézetet meg kell szüntetni, de nyilvános fórumon, illetve hivatalos dokumentumban ilyet sohasem állított. 

Mindez arra utal, hogy van valami a miniszter fejében, de erről csak személyesen, zárt ajtók mögött, illetve telefonon hajlandó beszélni, egyébként viszont inkább arra szorítkozik, hogy tagadja az ellenérveket.

Ha néha mond valamit, az inkább bla-bla-bla

Amikor túllépett Palkovics miniszter a tagadásokon, akkor megfoghatatlan általánosításokat mondott csupán arról, hogy mit akarna másképpen csinálni. Például:

„Azokra a társadalmi, gazdasági, műszaki kihívásokra, amelyek a közösség előtt állnak, közösen kell egységes megoldást találniuk a tudománynak, az innováció képviselőinek". Vagy: „a magyar tudós közösség állapodjon meg abban, mely területeket tartja fontosnak, de legyenek olyanok, amelyek valamilyen módon a közösség érdekeit szolgálják". Ezek az elvi megközelítések Palkovics szerint, ám a fenti szövegekből nem derül ki, hogy milyen kihívásról, milyen közösségről és milyen érdekekről beszél. 

Amikor a konkrét lépésekre utalt, ilyeneket mondott a kutatóintézetekről: „a szaktárca egységes koordinációjába kerül", vagy „a kormány bizonyos szempontból strukturáltabbá szeretné tenni ezeket a területeket a szakmai közösség döntései alapján". Ebből nehéz lenne megállapítani, hogy mit akar, ahogy az a gondolata sem vezet közelebb a megoldáshoz, hogy:

„olyan strukturális és finanszírozási modellre van szükség, amely az ország kutatási és innovációs törekvéseit minden irányból támogatja". 

Amikor néha állított konkrétabbat is, például azt, hogy az akadémia „nem vette elég komolyan az innováció problémáját az elmúlt húsz - harminc évben", vagy „az MTA kutatási rendszere lényegében 80 éve nem változott", vagy éppen a „ranglistán hátrébb szorultunk", akkor soha nem fejtette ki, hogy mi alapján gondolja ezeket, miközben az MTA rendre statisztikákkal, illetve konkrét megtörtént esetekkel reagál, például a legutóbbi, 2012-es nagy átszervezésekkel, amikor a mostani kutatóhálózati rendszer egyáltalán létrejött.

Logikai bukfencek sora

A CRCB a sok nyilatkozat alapján a következő rendszert hüvelyezte ki Palkovics nyilvános megszólalásaiból:

  • Állítás 1: az akadémiai kutatóhálózat nem elég hatékony.
  • Állítás 2: az intézményhálózat és finanszírozása régóta változatlan.
  • Következtetés: át kell alakítani az intézményhálózatot és a finanszírozást, és akkor hatékonyabb lesz.

A CRCB szerint ezzel sok probléma van. Először is, az első állítást Palkovics nem bizonyította sohasem, megállapításának nem tudni, hogy mi az alapja. Az MTA ezzel szemben számos statisztikát adott közre arról, hogy miért tartják hatékonynak magukat, lásd például itt és itt

A második állítással pedig az a baj, hogy az bizonyíthatóan hamis, hiszen utoljára hét éve történt jelentős átszervezés. 

De ha úgy teszünk, mintha az állítások igazak lennének, akkor sem helyes logikailag a következtetés. Két dolog együttállásából ugyanis önmagában nem következik okozati összefüggés, de még ha következne is, akkor sem feltétlenül lenne igaz, hogy a második állítás megfordításából az első állítás megfordítása következik. Ha ezek így megfeleltethetőek lennének, akkor annak is igaznak kellene lennie, hogy minden finanszírozási átalakítás nyomán növekszik a hatékonyság. 

Miért csinálja ezt?

Palkovics kommunikációs technikájának van értelme. 

  • Lassítja a másik oldalt, mert rengeteg idő mehet el azzal, hogy az MTA dolgozói és vezetői megpróbálják megfejteni, hogy mit is akar a kormány.
  • Megosztja a másik oldalt, mert a különböző megfejtések képviselői egymással kezdenek el vitatkozni. 
  • Megvédi Palkovics önmagát attól, hogy adatokon alapuló, konkrét vita alakuljon ki, ahol érvelni kell, helyette érzelmekre és hangulatokra koncentrálhat.

Aki tiltakozik, az politizál, és aki politizál, az rossz

Palkovics egyik visszatérő érve, hogy az MTA ellenállása valójában „politizálás", márpedig politizálni jellemhiba, illetlenség. 

Ilyeneket szokott mondani: „Az akadémia bizonyos kérdésekben elmozdult a direkt politizálás felé, ami nem az ő dolga", vagy éppen „a kormány tisztán szakmai szándékaival szemben egy politikai helyzet generálódik", és „az MTA igen sokáig félreértelmezte a helyzetet, és párbeszéd helyett a politikai nyomásgyakorlást választotta".

Márpedig szerinte „az MTA kutatóintézetei közösségi forrásokat hasznáénak, így elvárható, hogy ne politizáljanak"

Ez szintén logikai bukfenc, hiszen ha azt állítja, hogy az ellenérvek hangoztatása az politizálás, akkor ezzel kizárja azt, hogy létezhet más motivációjú ellenállás is. Ebből az következne, hogy a kormány tévedhetetlen, és amit tesz, az mindenkinek jó. Miközben az MTA sosem vett elő politikai érveket, eddig nagyon igyekezett kifejezetten csak a kutatóhálózatokról beszélni. 

Az is teljesen fals érv, hogy aki állami fizetést kap, az nem politizálhat. Hogy ne menjünk messzebb, a parlamenti képviselők is állami fizetést kapnak, hogy politizálhassanak. Palkovics érvelése inkább arról szól, hogy a közszférában dolgozók sohasem mondhatnak ellent a kormány akaratának, és ezzel alapjaiban utasítja el a polgári demokráciát. 

Palkovics végső érve úgy tűnik, hogy annyi, hogy nem szabad vitatkozni, mert aki vitatkozik, az ellenség, és ennek megfelelően kezelik is. Erre utalt a már idézett telefonbeszélgetésben is, amikor sorosista gyűlés szervezésével vádolta meg az akadémiát. 

Legközelebb csütörtökön ül össze az MTA elnöksége, hogy megvitassa a testület tárgyalási stratégiáját. Az ülés idejére az akadémia dolgozói tüntetést szerveztek az elnökség támogatására, ahová szimpatizánsokat is várnak, kérve őket, hogy politikai jelképeket ne hozzanak magukkal.