Kora márciusban az történt a dél-kaliforniai Walker kanyonban, ami nagyjából tíz évente csak egyszer fordul elő. A kevés csapadék miatt arrafelé általában kopár a táj, a forró és száraz vidéken nem sok növény marad meg. Ezért is számít akkora szenzációnak a szupervirágzásként ismert jelenség, amikor a szurdokot egyszer csak beterítik a vadvirágok, köztük a völgy sztárja, az élénk narancs színű kaliforniai pipacs. A tarkaságnak, az élénk színeknek és a domborzatnak köszönhetően a vidék ilyenkor valóban valószerűtlenül szép látványt nyújt. A szupervirágzás csak akkor történik meg, ha megfelelő mennyiségű eső esik, optimális a hőmérséklet, és a vadabb szelek is elkerülik a környéket, ez jó, ha tíz évente egyszer összejön. Az elmúlt három évben azonban kétszer is megtörtént, idén és két évvel ezelőtt.

A természetkedvelők számára ez persze csodás időszak, a jelenség mindig sok látogatót vonzott, a kirándulók a kijelölt ösvényeken bandukolva élvezhették a látványt, és készíthettek magukról és pajtásaikról fotót. Idén márciusban azonban a völgy röhejes tömegjelenetek helyszínévé vált. 

A szupervirágzás ugyanis roppant szelfikompatibilis dolog, amire az Insta sztárjai is hamar rájöttek, és nem győzték a kanyonból posztolni csodálatos fotóikat. Amelyik influenszer csak tudott, hasznot húzott a virágzásból, volt, aki csak az egóját építette vele, más természetimádó, példás kiránduló imidzsét erősítette vele, de rengetegen arra használták, hogy fizetett posztok díszleteként használják. Hogy a fotók kellőképpen álomszerűek legyenek, sokan befeküdtek a virágok közé, holott a parkban több helyen jelzik, hogy a turisták ne térjenek le a kijelölt ösvényekről, mert nehezen helyrehozható károkat okozhatnak. Ennek ellenére volt olyan influenszer, aki egyik szponzora kedvéért még mobil öltözőszekrényt is felhúzott a védett területen, hogy át tudjon öltözni a ruhás cég által fizetett posztokhoz. Ezekben áradoztak a táj és a virágzás szépségéről, amivel elérték, hogy követőik is kedvet kapjanak ahhoz, hogy pipacsok közt cukiskodjanak.

Ezután rengeteg ember szállta meg a környéket. Szerény képességű, felelőtlen, lájkokra és követőkre áhítozó turisták érkeztek a kanyonnak otthont adó kisvárosba, Lake Elsinore-ba, olyan sokan, hogy idővel a városvezetés vészhelyzetet kiáltott. A város csupán egy órányi autóútra fekszik Los Angeles-től, ahonnan olyan sokan indultak útnak, hogy kilométeres dugók alakultak ki a kanyonhoz vezető autópályákon, és a közlekedési katasztrófa miatt több baleset is történt. Az út szélén mindenütt sebtiben leparkolt turisták autói sorakoztak, így a helyiek nem jutottak el időben az iskolába, munkahelyre vagy a közeli városokba. De ez semmi ahhoz képest, ami magában a szurdokban történt. A tökéletes fotóért érkező látogatók felrúgták a túrázók minden szabályát, és ahelyett, hogy a kijelölt ösvényről csodálták volna a tájat, a védett virágokat letaposva küzdötték be magukat a szelfihez tökéletes hátteret nyújtó mezők kellős közepébe. Elsőre talán kicsit túlzott felháborodásnak hangzik, hogy jaj, a turisták letaposták a virágokat, pedig a károk, amiket okoztak, évekre tönkretették a tájat. A virágzás előtt és után készült fotók például remekül mutatják, hogy mit hagytak maguk után a látogatók.

A szupervirágzás első hétvégéje után akkora volt már a káosz, és annyira képtelenség volt fenntartani a rendet, hogy a város vezetése úgy döntött, a további természetkárosítást megakadályozandó elzárják a környéket a látogatók elől. A tiltás azonban csak egy napig tartott, és az őrület folytatódott. Elkeseredett természetvédők leírásaiból kiderül, a turisták jelentős része csak a tökéletes szelfi elkészítésével volt elfoglalva, és míg a rendes kirándulók az ösvényről élvezték a látványt, a lájkgyűjtők serege ellepte a virágmezőt. 

2017-ben már volt Instagram, akkor több mint 140 ezer ember érkezett a városba. De ez még mindig nem volt olyan rettenetes, mint az idén márciusban kialakult helyzet. Bár a helyi lapokban hangsúlyozták, hogy a bőséges téli csapadékmennyiségnek köszönhetően áprilisban még több szupervirágzás várható más, közeli helyszíneken is, ez sem állította meg az áradatot. A város hivatalos Facebook-oldalán igyekezett tájékoztatni mindenkit az aktuális állapotokról, pár nappal ezelőtt pedig ugyanitt bejelentették, hogy hivatalosan is vége van a szupervirágzásnak. Az erről szóló videóban láthatók azok a felvételek, melyek a völgy megrohamozásának legsúlyosabb pillanatait rögzítették. 

link Forrás

A természeti károkat, melyeket az influenszerek közvetve vagy közvetlenül okoznak, egy tavaly indult, de - éppen a kanyonban történtek miatt - csak most felkapott oldal, a Public Land Hates You (nagyjából) kiválóan dokumentálja. A projektnek, ami korábban csak Instagramon futott, az óriási érdeklődés miatt már saját honlapja van. A PLHY-t egy magát megnevezni nem kívánó, harmincas éveiben járó, saját bevallása szerint a környezetvédelem és a tudomány területén dolgozó férfi csinálja, célja, hogy megállítsa a népszerűségért és pénzért a természetben kárt okozó instasztárokat. Módszere nem túl finom: újraposztolja és megszégyeníti azoknak a felhasználóknak a fotóit, akik valamilyen módon hozzájárulnak a környezetkárosításhoz. Az egyik ilyen például az, amikor valaki a Walker szurdok pipacsmezőjén fotózza magát. A férfi különösen gyűlöli azokat az influenszereket, akik csak azért tündérkednek védett, az emberi tevékenységnek köszönhetően veszélyben lévő helyeken, hogy ebből anyagi hasznot húzzanak.  Az influenszereknél csak egy dolog borítja ki jobban: a cégek, akik fizetnek az ilyen posztokért. 

Az oldal szerzője nemrégiben úgy határozott, a magányos harc helyett mozgalmat hirdet, és küzdelméhez máris több partnert is talált. Az Instagramon mások is hozzá hasonló módszerekkel igyekeznek felhívni a figyelmet a kárra, amit a sokkövetős influenszerek okoznak, például akkor, amikor geotagelnek egy addig csak a környékbeliek által ismert, nyugis kis tavat vagy egy szinte érintetlen vízesést. Ilyenkor a geotagelésnek köszönhetően a felhasználók meg tudják nézni az összes ott készült fotót, és vágyat éreznek, hogy ők is felkeressék ezeket a helyeket. Amivel önmagában nem lenne gond, csakhogy - a példánál maradva - egy helyes kis tó addig helyes, amíg nem fürdik benne több ember, mint amennyit károsodás nélkül elvisel, amíg nem vágnak az eddigi két-három ösvény helyett tizenötöt az erdőn keresztül az oda vezető úton, és amíg a látogatók nem viszik haza az összes követ, kavicsot és virágot magukkal, ami megtetszik nekik. Alapvetően az a gond, hogy a természetjáráshoz hirtelen kedvet kapó tömegek többsége nem ismeri az alapszabályokat, melyek lényege, hogy ne hagyjunk magunk után nyomot. Pedig nem is olyan bonyolultak - itt mindenesetre röviden és érthetően összefoglalják őket. Olyan szabályok olvashatók benne, mint hogy rendesen oltsuk el magunk után a tüzet vagy hogy ne szemeteljünk, ami talán természetes viselkedésnek tűnik, de sajnos nem az, ahogy az a Leave No Trace (Ne hagyj nyomot magad után) oldalán is jól követhető.

A látványt, a környezetet, a közkincseket nem sokra becsülő, azokat díszletként használó influenszerek és turisták egyre komolyabb károkat okoznak. Tavaly írtunk arról, hogy amit a globális felmelegedés még meghagy, a turisták tapossák szét; több túlságosan is népszerű célpontot végül kénytelenek voltak a nagyközönség elől lezárni. Idén újabb városokban várhatók változások, Velence, Dubrovnik és Montenegro is új szabályokat vezet be, melyekkel a helyi lakosokat, a természetet és a műemlékeket védik a turistáktól. A legújabb turisztikai szakmai jelentések és tervek egyik legtöbbet hangsúlyozott pontja, hogy meg kell találni az elmúlt években felborult egyensúlyt, és ki kell békíteni a turistákat és a helyieket. Sok helyen úgy próbálnak könnyíteni a helyzeten, hogy tervszerűen ajánlanak eddig felfedezetlen, egyelőre nem túlzsúfolt látnivalókat a látogatóknak, a cél ugyanis nem az, hogy akadályozzák vagy büntessék a turistákat, hanem hogy javítsanak a túlterhelt városok lakói és látogatói viszonyán.