Az EU importálja a legtöbb olyan terméket, amik előállításához erdőt kell irtani Brazíliában

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Több mint 600 európai tudós és 300 brazíliai őslakos csoport intézett csütörtökön felhívást az Európai Unióhoz, hogy kiemelten foglalkozzon az erdőirtás ügyével a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalások során, amelyeket Brazíliával folytat.

A Science magazinban és egy külön nyilatkozatban levelet közzétevő tudósok és őslakos szervezetek szerint

az EU azoknak a termékeknek a világon az első importőre, amelyek előállítása erdőirtással jár.

A Brazíliából az EU-ba 2011-ben importált marhahús és állati takarmány előállítása például nagyarányú erdőirtáshoz köthető, amelynek mértéke naponta egy 300 futballpályánál is nagyobb területen végzett erdőirtás - idéztek egy tanulmányt a levélben.

A tudósok és őslakos csoportok szerint a hónap során Brazíliában a földterület birtoklásáért egyre fokozódó konfliktushoz köthető erőszak következtében megölt emberek legalább kilenc holttestére bukkantak az erdőirtáshoz közeli területek határában.

Az erdőirtás következtében hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadul fel, hozzájárulva a globális éghajlatváltozáshoz, miközben veszélyeztetett fajok sokaságát fenyegeti az élőhely elvesztése - teszik hozzá.

„Amint arra az iskolai sztrájkok és a klímaváltozás elleni tüntetések Európa-szerte rámutattak, többé nem fogadjuk el az éghajlatváltozást okozó termelési gyakorlatokat” - mondta Tiago Reis, aki azt kutatja, hogy milyen hatással van a nemzetközi kereskedelem a földhasználatra a termelő országokban.

Az EU évek óta tárgyalásokat folytat a Brazíliát is magában foglaló Dél-amerikai Közös Piaccal (MERCOSUR) egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról - amely a világ egyik legnagyobbika lenne megalakulása esetén -, de a tárgyalások megrekedtek. (MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.