Úszik, mint hal a mézben: a papucsállatka

A papucsállatka az az egysejtű, melynek nevére alighanem a legtöbben emlékeznek az iskolából, de az valószínűleg már keveseknek van meg, hogy mit is érdemes még tudni róluk. Ezért adta magát az ötlet, hogy velük indítsuk új sorozatunkat, melyben egy-egy egysejtűt fogunk sokkal közelebbről megmutatni Becz Álmos felvételeinek hála.

Becz Álmos az ELTE biológushallgatója, évek óta kutatja az egysejtűek lenyűgöző világát, róla többet ebből a videónkból lehet megtudni. Ennek a videónak viszont nem ő a főszereplője, hanem a papucsállatkák, illetve a róluk fénymikroszkóp alatt készített, hipnotikus szépségű felvételek, melyhez aláfestésként a Pozvakowski egyik számát választottuk. Azt pedig, hogy mit érdemes figyelni a videón, Álmos rövid ismertetőjéből lehet megtudni:

Az egysejtű testén belül látható nagyobb, sötét folt a nagy sejtmag. Itt tárolódnak azok a DNS darabok amikre a leggyakrabban szüksége lehet, olyan ez, mint egy gyors reagálású igazgatói iroda. A kis sejtmag ezzel szemben a nem mindennapos működéshez fontos, a teljes DNS tárolódik itt. 

A papucsállatka rendelkezik a legbonyolultabb lüktetőűröcskével az egysejtűek között. Az állatka közepén látható egy központi hólyagocska, ezzel tud „pisilni”. A központi hólyagocskát az ampullák töltik meg folyadékkal, azokat pedig a gyűjtőcsatornák tankolják tele. Az állatkának nagyon fontos része a lüktető űröcske, mert az őt körülvevő híg édesvíz folyamatosan „szivárog” be a sejt belsejébe, és ezt el kell távolítania magából, nehogy „megpukkadjon”. Ez a folyamat a pumpáló mozgás idején látható.

Egy papucsállatka hasonlóan él, mint az állatok: szerves anyagokat fogyaszt el, azokat kisebb egységekre bontja, és ezekből építi fel a saját szerves anyagait. Vannak finnyás egysejtűek is, de a papucsállatka nem az, bár elsősorban baktériumokat fogyaszt.

A papucsállatka sejtgaratjának az alján fűződik le egy emésztő űröcske, ebbe mintegy bezacskózza a baktériumokat. Ez a gömböcske egy szabályos útvonalon ide oda utazgat a sejt belsejében, és útja során találkozik más gömböcskékkel, például olyanokkal, melyek emésztőanyagot vagy savakat tartalmaznak. Ezekkel a bogyókkal összeolvadnak és a bennük lévő táplálék így megemésztődik. Majd amikor már csak használhatatlan törmelék marad a megvett baktériumokból, akkor az emésztő űröcskék a sejtalréshez kapcsolódnak és a tartalmuk távozik a környezetbe.

A papucsállatkák bámulatos gyorsasággal úszkálnak és szűrögetik a baktériumokat a vízből. Bár sokkal mozgékonyabbak mint az amőbák, nincs könnyű dolguk. Ahhoz, hogy a papucsállatka így tudjon mozogni, a teljes testfelületét be kellett áldoznia, hisz mindenét parányi evezők (csillók) borítják. Ennek van hátránya is: míg az amőbák a teljes testfelületükön tudnak felvenni táplálékot, addig a papucsállatkák csak sejtgaraton keresztül képesek. Mivel így csak egy parányi területen tudják csak bezacskózni a táplálékot, ezért szükségük van egy száji csillózatra, hogy a kicsi bevásárló kosarukba terelhessék a finom baktériumokat.

De ez pokolian nehéz nekik, mert a víz számukra olyan sűrűn folyó közegnek számít, mint nekünk a méz. Figyeljétek csak meg, ha abbahagyja a csillóival a verdesést, egyből megáll a vízben és nem sodródik tovább.

A felvételek a termeszetfilm.hu segítségével készültek.