A hágai törvényszék újra elfogatóparancsot adott ki két szerb politikus ellen

Újból nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) két szerb politikus ellen, akik a vád szerint Vojislav Šešelj ultranacionalista szerb politikus ellen folytatott eljárás idején tanúkat vesztegettek meg, fenyegették és megfélemlítették őket.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a két korábbi vádlott Petar Jojic korábbi jugoszláv igazságügyi miniszter, a Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagja és Vjerica Radeta, a párt végrehajtó bizottságának vezetője.

A törvényszék 2014 végén a két vádlottat bűnösnek találta, és távollétükben elítélte az említett bűncselekmények elkövetéséért, majd az ügyet 2018-ban átadta Szerbiának.

Indoklásuk szerint az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk „halálfélelemben élnek” Szerbiában.

Liu Ta-csün törvényszéki bíró szerint az ügy Szerbiának való átadásának feltételei nem teljesültek, a tanúk nem mernek nyilatkozni a szerb hatóságoknak, mert nem képesek megvédeni őket és a családjuk sértetlenségét.

Vojislav Šešelj 2016. március 24-én, egy belgrádi kormányellenes tüntetésenFotó: Alexa Stankovic/AFP

A törvényszék Vojislav Šešelj ultranacionalista szerb politikus ügyében 2016 márciusában kihirdetett elsőfokú ítéletében bizonyítékok hiányában minden vádpont alól felmentette, és szabadlábra helyezte a szerb politikust. Később, 2018 áprilisában háborús bűnök elkövetésében felelősnek találta, és 10 év börtönre ítélt emberiesség elleni bűncselekmények miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.