Ángyán elemzése szerint Bács-Kiskun megyében is a tőkeerős gazdaságok vitték el az állami földeket

2019 július 22., hétfő 9:44
87

Az állami földárveréseken Bács-Kiskun megyében is elsődlegesen tőkeerős gazdaságok vásárolhattak földet, valamint olyanok is hozzájuthattak, akiknek ugyan nem volt korábban egy darabka földjük sem, de a Fidesz támogatói körét erősítik, írja a legújabb megyei elemzésében Ángyán József, amit a hvg.hu mutatott be.

Ángyán József a parlamentben Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A volt földművelésügyi államtitkár, aki pont a családi gazdaságok félretolása miatt távolodott el a Fidesztől, a Bács-Kiskun megyében meghirdetett birtokoknak csupán a 15 százaléka maradt 5 millió forint alatt, ami még elérhető lett volna egy családi gazdálkodó számára is, de nagyobb részt jóval magasabbak voltak a kikiáltási árak.

Ángyán kiemelte a kiskunhalasi fideszes polgármester, Fülöp Róbert apjának esetér, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint korábban legfeljebb néhány hektáron gazdálkodhatott, de az árveréseken viszont egy csapásra 459 hektárt vásárolt. 2017 áprilisában, miután megszerezték a több száz hektáros területet, alapítottak is egy mezőgazdasági céget, a területalapú támogatás egy részét, 116 hektár után, az új agrárvállalkozás hívta le, míg 214 hektár után a polgármester családtagja kapta.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt