Lovasi András: A szélsőliberálisok és a szélsőjobbosok ugyanúgy meg akarják mondani, hogyan viselkedjek

KULTÚRA
2019 július 26., 12:35
  • Aki koncertezni akar Magyarországon, valószínűleg a NER-be ütközik.
  • Az viszont vállalhatatlan kompromisszum lenne, ha illusztrációnak akarnák felhasználni egy politikai rendezvényen.
  • Ezt mondta Lovasi András a 444-nek Tusványoson, ahol idén is fellépett a Kiscsillag zenekarral.

Két éve Magyarországon közéleti balhé lett abból, hogy a Quimby fellépett Tusványoson. Ez szempont volt most, amikor a Kiscsillag fellépéséről döntöttek?

Ez nyilván azóta mindenkinek eszébe jut, pedig előtte nem jutott eszébe senkinek. Amikor a Quimby fellépését felkapták, akkor már harmadszor-negyedszer játszottak itt. (A Quimby idén is fellépett - A szerk.) Én 2001-ben voltam itt először, azóta hatszor-hétszer legalább, a Csík zenekarral, a Budapest Bárral és a Kiscsillaggal is. Tusványos a legnagyobb könnyűzenei rendezvény Erdélyben évek óta. Nem így indult, de mostanra ez mozgósítja a székely fiatalokat.

Az jelenti a dilemmát, hogy fellépjen-e egy zenekar a nagy éves Orbán-beszéd előtt?

Magyarországon az a helyzet, hogy ha valaki koncertezni akar, akkor valószínűleg a NER-be ütközik, mi például a koncertjeink 80-90 százalékánál, hiszen minden fellépési lehetőség felett van valamilyen formában politikai kontroll. De a legtöbb helyen jó ízlésű, jó fej emberek a kulturális szervezők, itt is egyébként, és szóba sem kerül, hogy ki mit gondol a politikáról. Ebből a szempontból mindegy, hogy Tusványos, vagy VOLT Fesztivál vagy kalocsai kolbászsütő verseny. Ha valaki nagyon következetesen “független” akar lenni, akkor húz egy határt, de onnantól nem sokat koncertezik Magyarországon. Mi koncertezünk, ha nem kényszerítenek vállalhatatlan kompromisszumokra.

Mi lenne a vállalhatatlan kompromisszum?

Gondolom ez a határ mindenkinél máshol van. Nyilván az ember próbálja kerülni, hogy a politikai és üzleti szándékok illusztrációja legyen az, amit csinál. De elég nehéz előre kontrollálni mi vár rád egy adott helyszínen. Szerencsére a direkt árukapcsolásokat nem szokták sehol erőltetni.

A tavalyi Tusványos egyik nagy témája volt a kultúrharc, vagyis az, hogy a jobboldal pozíciókat akar szerezni a kultúrában. Ebből mit érzékel?

Eddig se voltam a kultúra nagy székfoglalói között, az én székemen még nem ül senki. Azok a törvények, amik mostanában születnek, a feudális irányba tolják az országot. A tao megszüntetése is ilyen lépés, amiből persze korábban is hatalmas pénzeket nyúltak le, akik a tűz közelében voltak, de a többség megpróbált alkalmazkodni a működéséhez. Majd jött helyette valami, ami ennél is kiszámíthatatlanabb, a mindenkori feletted lévő bírálja el a pályázataidat, a lojalitásodnak és a jóindulatodnak pedig folyamatosan a garanciáját kell adni. Nyilván az is tanulságos, ahogy az Alföldi Róbert által rendezett darabokat bemutató színházak látványosan kevesebb pénzt kaptak. De azt is gondolom, hogy ez a szokásos kelet-európai reflexek kiteljesedése. Régebben is sok minden így működött, most csak teljessé válik a szemünk előtt ez a rendszer.

Azt gondolom, hogy a NER sikerének egyik titka, hogy miközben az előző uralkodó elitet következetesen kicsinálta, az átlagembernek a személyes szabadsága nem sokat csökkent, az emberek pedig jobban élnek a 2008-as válság óta. És közben szépek lettek a közterek, lettek díszkutak meg a szobrok, ami olyan, mintha történt volna valami.

A probléma akkor kezdődik, amikor az államnak szolgáltatóvá kellene válnia, és ezt a szolgáltatást számon is kellene kérni. Például amikor már nem vagy egészséges, akkor szembesülsz ezzel. És egyre több dolog csúszik afelé, hogy olyan legyen, mint az egészségügy, olyan személyes kijáráson alapuló, vazallusi rendszer alakul ki, ahol kiszolgáltatott vagy.

Néha azt lehet érezni, hogy nyomasztja, hogy a közönség egy része azt várja öntől, hogy odamondjon a rendszernek, vagy legalábbis foglaljon el valami határozott ellenzéki pozíciót.

Igen, mert nem akarok megmondóember lenni. Nem akarok jelszavakat mondani, nem akarok semmi magamra írni.

Borzasztó helyzet, hogy önmagában az, hogy egy gondolkodó ember vagyok, aki nemcsak a barátainak mondja el a véleményét, az egy megmondóemberi státust ér Magyarországon. Közben szívből gyűlölöm a pártpolitika kicsinyességét, és a szélsőliberális hörgést, ami ugyanannyira meg akarja mondani nekem, hogyan viselkedjek, mint ahogy a szélsőjobbosok meg akarják. Ezek számomra ugyanannyira idegesítőek.

Általános lett a műveletlenség és az információk hiánya. Senki nem kérdez vissza. Mondtam is a lányomnak, hogy nézd meg, mondok valami hülyeséget, és senki nem kérdez vissza rá. Soha. Direkt játszottam azzal, hogy mondtam valami orbitális hülyeséget, és mindenki úgy volt vele, hogy hát mégiscsak egy 52 éves Kossuth díjas művész mondja. Volt, hogy meg is kérdeztem, miért nem kérdezett rá valaki, és azt mondta, nem illik.

Műveletlenek vagyunk, vagy maximum félműveltek, én is az vagyok. Nincsenek viszonyítási pontok, nagyon kevés a hiteles forrás, kevés olyan ember van, aki igazodási pont lehet akár a kultúrában, akár a tudományban. És aki van, azt is módszeresen karaktergyilkolják.

Fesztiválszervezőként mit gondol, a VOLT-on a nagyszínpadról játszott Orbán-videó belefér?

Vannak olyan fesztiválok, ahol ezeket a kötelező köröket be kell vállalni. A VOLT is ilyen.

Orfűn ment ez a videó?

Nem.