Kuna Tibor eladta a nemrég még állami pénzekben úszó reklámcégeit

bűnügy
2019 július 29., 06:24
comments 249

Kuna Tibor cégeinek története intő példája annak, mi lesz az állami megbízásokra épített cégekkel, ha megvonják tőlük az állami megbízásokat. A G7 a cégbírósághoz leadott iratok alapján arról ír, hogy a kormány egykori PR-osa június közepén eladta két reklámcégét, a Trinity Communications Kft.-t és a Young and Partners Kommunikációs Kft.-t. Az új tulajdonos Bíró István, akinek az első lépése az volt, hogy elköltöztette és átnevezte a két társaságot. A Trinityből SBH Solution Kft., a Y&P-ből pedig HSB Product Kft. lett. 

A két cég az elmúlt nyolc évben a kormányzati hátszélnek köszönhetően a semmiből a piac legnagyobb kommunikációs ügynökségeivé nőtték ki magukat. Szinte az összes állami vállalat kommunikációját ők intézték, csak 2017-ben 14 milliárd forintnyi közbeszerzést húztak be. A páratlan karriert ő leginkább Isten segítségével magyarázta, de azért Szijjártó Péterrel is baráti viszonyt ápolt. 

Szijjártó Péter kapuralő egy Y&P-s meccsnéző bulin, mellette Kuna Tibor szoríti
photo_camera Szijjártó Péter kapuralő egy Y&P-s meccsnéző bulin, mellette Kuna Tibor szoríti Fotó: Young and Partners / Facebook

Ők kapták meg több milliárdért a 2017-es vizes vb kommunikációját, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kommunikációs ügyeit, lehajoltak a Pécsi Tudományegyetem nyomtatványos megbízásaiért, besegítenek a MÁV-nak és pár milliárdért a Szerencsejáték Zrt. kommunikációját is bevállalták. A 2016-os foci-Eb alatt pedig  376 milliót kapott az állami cégektől, hogy meccsnézést szervezhessen a Margitszigeten, amit a NER-es tápláléklánc rendje szerint Habony Árpád akkori lapjaiban hirdetett meg.

De tavaly nyáron váratlanul kirúgta Kuna cégeit az állami megbízásokra kitalált keretmegállapodásból. Közben az is kiderült, hogy 2016 végén gyanúsítottként hallgatták ki egy áfacsalási ügyben, ami miatt tavaly letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér az ügyészség. Egyébként Kuna a bíróság előtt pont a túl sok megbízással magyarázta, hogy fiktív számlákat kellett vennie.

A G7 megemlíti azt is, hogy miután Kunáék elbukták az állami megbízásokat, az egyetlen komolyabb ügyfelük a Lidl maradt, de 2019 júniusában ez a szerződés is lejárt, és nem hosszabbították meg. A lap szerint tavaly úgy feleződött az árbevétel, és tűnt el szinte a teljes profit, hogy akkor az állami megrendelések egy része még kitartott, sőt az első félévben még újak is bejöttek.  Közben a munkatársak is menekültek a süllyedő cégektől. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.