A klímaváltozás eddig példátlan mértékű stresszt és szorongást okozott a grönlandiaknak, akik igyekeznek összehangolni a globális felmelegedés traumatikus hatásait az eddigi életmódjukkal – derül ki a Guardianen bemutatott, első nemzeti felmérésből, ami a klímaváltozás érzelmi hatásait vizsgálta az országban.

Az eredmény lesújtó: a meginterjúvolt szigetlakók 90 százaléka teljes mértékben elfogadja, hogy klímakrízis történik éppen, 76 százalékuk pedig személyesen is tapasztalta a globális felmelegedés hatásait a mindennapi élet során, kezdve attól, hogy jeges víz borítja az utakat, odáig, hogy a rövidebb telek miatt gazdasági okokból el kellett altatni egy csomó szánhúzó kutyát.

A közvélemény-kutatás – amit a Koppenhágai Egyetem szociológiai (pontosabban social data science) központja készítette a Kraks Fond Institute for Urban Economic Research-csel és a Grönlandi Egyetemmel együtt – a teljes lakosság majdnem 2 százalékát ölelte fel egy közel háromszor akkora területen, mint Franciaország. (Egy hasonló méretű tanulmányhoz az Egyesült Államokban közel 1 millió emberrel kellett volna interjút készíteni.)

Korábban Grönland lakóit gyakran figyelmen kívül hagyták az adatelemzők, de most 17 kisvárosban és 60 faluban látogattak meg grönlandiakat, akik mind egy keskeny tengerparti sávon élnek, és először fejezhették ki nagy nyilvánosság előtt a véleményüket a klímaváltozással kapcsolatban. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a sziget a világ legsúlyosabb társadalmi kérdéseivel szembesül: magas az alkoholisták aránya, és történelmileg aránytalanul sok öngyilkosság történik itt. De miközben a műholdas képeken jól látszik, hogyan zsugorodik a jég Grönlandon és környékén, arról eddig alig lehetett tudni bármit, hogy a változások hogyan érintik az ott élőket.

Az Északi-sarkkörön jól le lehet mérni a globális felmelegedés társadalmi és gazdasági rendszerekre gyakorolt egyenlőtlen hatásait. Miközben az országok abban egyeztek meg, hogy a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésére 1,5 Celsius-fok alatt tartják a globális átlaghőmérséklet-csökkenést – és még ez is bőven kevés lehet –, addig sok sarkvidéki lakos már olyan mikroklímában él, ahol ennél többet melegedett az idő egy emberöltő alatt.

A grönlandiak többsége meg van győződve arról, hogy a klímaváltozás árt az embereknek, a kutyáknak, a növényeknek és az állatoknak is, és a nagy többségük szerint a tengeri jég az utóbbi években veszélyesebbé vált. A felmérés a sarkvidéki régióban egyre növekvő mentális egészségügyi válságról árulkodik.

A felmérést épp akkor hozták nyilvánosságra, amikor a sarkvidék potenciálisan rekordmeleggel szembesül. A coloradói Nemzeti Hó és Jég Adatközpont szerint Grönland júliusban több mint 250 milliárd tonnát veszített az olvadás miatt elfolyó jég és az elmaradt havazás miatt.

A mentális egészségügyi szakemberek, akik a sarkvidéki lakosokra szakosodtak, azt mondják, ez újabb bizonyíték az inuit közösségek sebezhetőségére. A kanadai Courtney Howard, aki a sarkvidéken élő és dolgozó környezetvédelmi szakember, úgy véli, a klímavészhelyzet és a mentális meg fizikai egészség közötti összefüggés a közeljövőben a világ egyik legfontosabb problémája lesz. Szerinte a hőmérsékletváltozás ezen a vidéken a legdrasztikusabb, és már nem kérdés, hogy az emberek a szorongás tüneteit produkálják, és ez már „ökológiai gyász”.

Howard szerint az iskolákon és az egyetemeken még mindig nem számolnak azzal orvosi és pszichológiai szempontból, hogy hogyan befolyásolja az emberek életét a klímaváltozás, és túl lassan haladunk ezen a téren.

A jogos klímahiszti

Anouchka Grose pszichoanalitikus a Guardianen egy véleménycikkben is írt arról, hogy ami Grönlandon történik, az valószínűleg csak az első jele a válságnak, egyre több régióban fogja felütni a fejét az ökológiai gyász, és új szavakra lesz szükségünk, hogy körülírjuk a környezetváltozás okozta mentális problémákat. Ha a minket körülvevő világ, amiről azt gondoltuk, hogy bizonyos mennyiségű ételt, menedéket és általában kiszámíthatóságot nyújt, fokozatosan kiszámíthatatlanná, kockázatossá válik, akkor mit kellene éreznünk?

2003-ban Glenn Albrecht filozófus megalkotta a szolasztalgia kifejezést, ami azt az érzést jelöli, amikor az ember a nyugtalanság pusztító hatásait találja ott, ahol korábban enyhülést keresett. Egy inuit közösség korábban az uggianaqtuq szót használta arra, ha egy barát furcsán kezdett el viselkedni, vagy valaki honvágyat érzett a saját otthonában, de újabban a megkergült, felismerhetetlen időjárásra is használják.

A cikk egy 19. századi francia neurológust, Jean-Martin Charcot-t idézi, aki a hisztériát – amit a legtöbb elődével ellentétben a férfiaknak is tulajdonított – a felgyorsult, modern élethez is kötötte. Úgy vélte, az ipari forradalom által elhozott, korábban nem látott technológiai fejlődés sokkot okozott, amit az emberek mentálisan nem tudtak feldolgozni, mert túl gyorsan, túl erősen és túl természetellenesen történt. Akár igaza volt, akár nem, a klímaváltozás okozta szorongásra illik az elmélete.

Sokan nem egyszerűen szoronganak, hanem már a poszt-traumatikus stressz tüneteit mutatják. Kérdés, hogy hogyan lehet poszt-traumatikus (tehát trauma utáni) élmény valami, ami még javában tart, vagy egyesek szerint egyáltalán nem is létezik.

Fogalmunk sincs, milyen disztópiákkal nézünk szembe. Mennyi ideig tudunk még elérhető áron élelmiszert venni? Mennyi időnk van még hátra, mielőtt a politikai rendszereink összeomlanak? Egymás ellen fogunk-e fordulni az utolsó fellelhető erőforrásokért? (Másoknak ezek a forgatókönyvek simán téveszmék, a média és a tömeg által felkorbácsolt pánik, de érzelmileg őket sem hagyja hidegen a dolog.)

Akár mindent megtesz, hogy elkerülje a katasztrófát – mint például a fiatalok, akik hetente klímatüntetésekre járnak –, akár igyekszik a problémáról megfeledkezve élni tovább a kényelmes életét, az embernek a problémával akkor is szembesülnie kell. Ide vezet az, hogy már arról is vita van, etikus dolog-e még több gyereket szülni, tovább növelve az emberiség ökológiai lábnyomát.

A szerző szerint a lényeg az, hogy a klímaváltozásra adott bármilyen reakció őrültségnek tűnhet, hiszen először merül fel a kérdés, hogy tenni kellene valamit ellene, és nincs a kezünkben a bölcsek köve. Néha úgy tűnik, az épeszű reakció a melankólia, a düh és a reménytelenség. De ez tévedés is lehet, mert amíg az emberiség itt van a bolygón, nincs minden veszve.