A magyar kormány termékbemutatót csinált a keresztény újságírók konferenciájából

Miközben a „keresztény újságírók konferenciáján” ültem, eszembe jutott az első nagy találkozásom a keresztény sajtóval. Kamaszként a könyvtárban kezdtem el lapozgatni a Vigília archívumát, és elbűvölt ennek a világnak a tágassága, illetve az a szabadság, amely még a szocialista cenzúra alatt is sugárzott belőle. Amikor a katolikus folyóirat körkérdést küldött ki, például 1977 karácsonyán „Isten és én” címszóval, akkor a válaszadók között voltak protestáns lelkészek és ateisták, olyan nagy katolikus költők, mint Vasadi Péter és Pilinszky, de válaszolt Heller Ágnes, Mándy Iván, Mészöly Miklós és Weöres Sándor is. Ugyanabban a lapszámban pedig egyebek mellett elfért még egy Heidegger-tanulmány és egy püspök számvetése az egyházszervezés problémáiról.

A Pannonhalmi Szemlét az első egyetemi évemben szerettem meg igazán, amikor találtam benne egy szociológiai tanulmányt a „technoünnepről”, de szinte minden művészeti és bölcseleti területről fogadott komoly anyagokat, beleértve a magyar folyóiratokban ritka vendég kortárs táncot és világlírát.

Nem mondom végig a kedvenceimet, hanem a végére ugrom: legutóbbi nagy élményem egy podcast volt, amelyet a jezsuiták hetilapja, az America tett közzé. A Deliver Us című sorozat 12 részen keresztül, nagyon okosan és következetesen megy végig a gyerekmolesztálási ügyek legfontosabb kérdésein. Megszólalnak áldozatok és papok, szakértők és újságírók, de a nekik feltett egyenes kérdések mellett a házigazda, a katolikus közösségében önkénteskedő újságíró a saját naplóit is feldolgozza és az édesanyját is kikérdezi, a végén pedig már a hallgatók üzeneteit, reakcióit is bevágja. Nem találkoztam ennél jobb újságírói anyaggal a témában, pedig lassan egy éve nézek-olvasok minden ilyesmit, ami elém kerül.

Az igazi sztárok

Belátom, hogy a kamaszkori olvasmányélményeim nem tartoznak szorosan a Külügyminisztérium háromnapos konferenciájához. De aki az elmúlt napokban erről a találkozójáról olvasott, könnyen juthatott arra a következtetésre, hogy a keresztény újságírók szerte a világban úgy és arról beszélnek, amiről a magyar kormány: liberális elnyomásról, illegális bevándorlásról és a magyar családtámogatási rendszer nagyszerűségéről. A fentiekkel csak arra próbálnék utalni, hogy ez a kép durván torzít, a keresztény média még Magyarországon is sokkal sokszínűbb, külföldön pedig tényleg beláthatatlanul gazdag.

Ez a konferencia azonban elsősorban nem a keresztény újságírókról, hanem a kormánypárti politikusokról szólt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelõs államtitkára (b) és Balog Zoltán református lelkipásztor, volt miniszter a Budapest Forum for Christian Communicators konferencia nyitónapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2019. szeptember 4-énFotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A szerdai megnyitót Semjén Zsolt és Menczer Tamás államtitkár tartotta, a két nagy előadást utánuk a kormányközeli Danube Institute vezetője és Balog Zoltán kormánybiztos, de csütörtökön és pénteken is dúsan megszórták a programot kormánypárti politikusokkal, diplomatákkal és elemzőkkel.

Ebben a közegben fel sem merülhetett, hogy valakinek különvéleménye lehetne, mondjuk megpróbálja értelmezni Ferenc pápa menekültekkel kapcsolatos gesztusait vagy a baloldali keresztény hagyományt, vagy esetleg az ellenzékből is meghívjon keresztény politikusokat. Itt az újságírók is sokszor úgy beszéltek, mint a magyar kormány: az első szakmabeli felszólaló, a The European Conservative nevű honlap főszerkesztője például elvileg a keresztény újságírás mibenlétéről adott elő, de azért sikerült a „bárkit és mindenkit beengedő” európai migrációs politikával is riogatnia és kifejeznie az Orbán-kormány iránti rajongását.

A magyar és külföldi újságírók, vallási vezetők és politikusok kapcsolatépítésére bizonyára alkalmas volt ez a rendezvény, de legalább ennyire fontosnak tűnik, hogy sorra adták az interjúkat a kormánymédiának, amelyeknek mindig az volt a tanulsága, hogy a magyarnál keresztényebb kormány nincs is a világon.

A legokosabb ember a teremben

Nem fogom részletesen ismertetni, pláne fact-checkelni a fideszes és KDNP-s politikusok beszédeit, azokat meg lehet találni mindenfelé, olvassa el, aki szeretné. Sőt, Semjént meg is lehet nézni, ahogy szenvedélyesen visszautasítja a jövőt, amelyben „népem lányait megerőszakolják, népem fiait felrobbantják” a migránsok. Inkább a program tanulságosabb részeivel foglalkoznék, hiszen azért voltak ilyenek.

Az első napon például az a tanácstalanság és ötlettelenség, amellyel a szervezők és a fellépők nagy része a konferencia tulajdonképpeni témájához közelített. Úgy tűnt, hogy a „keresztény kommunikátorok” - a konferencia hivatalos angol címe fogalmazott így - legfőbb problémája a „közösségi média”. Mindenki erről beszélt, a magyar vatikáni követ, Eduard Habsburg külön prezentációt tartott a „keresztény Twitterről” (a végén dalra is fakadt), de a kerekasztalok szintén olyan poros kérdések körül forogtak, mint hogy szabad-e használni az egyházi kommunikációban a Facebookot, Instagramot és társait, milyen esélyek és veszélyek járnak ezzel. Olyan közhelyes köröket futottak, hogy a sokadik ilyen kérdésre a kölni érsekség kommunikációs vezetője felcsattant: „Igen, van közösségi média. Beszélhetnénk valami másról?”

Életkép a konferencia ebédszünetébőlFotó: urfip/444.hu

Nem ez volt az egyetlen üdítő felvetése Markus Günthernek a hivatalos egyházi kommunikációról tartott panelben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung és más rangos lapok egykori munkatársa, volt brüsszeli és washingtoni tudósító a kényes, vitás kérdéseket kerülő többséggel ellentétben sorra tett továbbgondolásra érdemes felvetéseket, amelyekre aztán sajnos nem érkezett reakció. Elmondta, hogy Németországban nekik azzal kell szembenézniük, hogy 

  • a társadalom nagy várakozással tekintett a jelenlegi és az előző pápára, de mindkettőben csalódott. Még a németsége se mentette meg XVI. Benedeket a kiemelkedő népszerűtlenségtől.
  • A kölni érsekség területén regisztrált katolikusok 7 százaléka jár rendszeresen templomba. Van olyan egyházmegye, ahol 2 százalék.
  • A német katolikusok mintegy 70 százaléka támogatja a nők pappá szentelését, a cölibátus eltörlését és a homoszexuális párok megáldását.
  • A hozzájuk érkező sajtómegkeresések 80 százaléka valamilyen botrányra vonatkozik: hány papnak van gyereke, mekkora a homoszexuálisok aránya az egyházban és így tovább. A maradék 20 százalékot pedig a Günther által folklorisztikusnak nevezett témák teszik ki: megy-e az érsek az Oktoberfestre, mi a kedvenc söre és így tovább.
  • A hívők egy része elvárja, hogy az érsek nyilvánuljon meg a valláshoz szorosan nem kötődő kérdésekben is, mint például a klímaváltozás.

Günther csak az utóbbiban nyilvánított véleményt: szerinte egy érseknek elsősorban a hitről, pontosabban az életszentségről kellene beszélnie, és csak érintőlegesen más fontos, de külsődleges kérdésekről. A többi tényt csak felsorolta kommentár nélkül, de nem nehéz belátni, mennyivel nagyobb kihívások és valódibb viták következnek ezekből, mint a twitterezés körüli dilemmákból. Nagy kár, hogy ilyesmikről kevés szó esett.

A magyar kormány kedvenc témái

A konferencia programja ehelyett úgy nézett ki, mintha a kormány külföldön legtöbbet reklámozott programjainak szép körítéssel ellátott bemutatója lenne: 

  • felszólaltak az üldözött keresztények és politikus jótevőik, 
  • külön blokk szólt a migrációs politikáról,
  • és Novák Katalin nagyelőadásban ecsetelte a magyar családtámogatás sikereit.

Semjén ki is jelentette rögtön a legelején, hogy a két legfontosabb kérdés, amire „ma választ keresünk”: a keresztény szolidaritás és a migráció. Talán túlzás egy keresztény újságírói konferencia előtt ilyen kiemelést tenni, de természetesen a kormány kedvenc témáiról is nagyon jó vitákat lehetett volna folytatni. Ilyesmire azonban nem került sor, a fideszesek dicsérték magukat, néha a vendégek közreműködésével, néha magukban.

Azbej Tristan államtitkár előadása a kormány eredményeirőlFotó: urfip/444.hu

Az előadóktól nem lehetett kérdezni, és egymásra se nagyon reagáltak. Ha megtették volna, abból keletkezhetett volna néhány feszült pillanat és váratlan tanulság. Semjén például így válaszolta meg a saját kérdését:

„Miért a keresztényeknek segítünk? Mert keresztények vagyunk.”

Ezzel szemben Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár joggal mutatott rá, hogy

ha csak a keresztényeknek segítenénk, az „nem lenne túl keresztényi”.

Arról is érdemes lett volna eszmét cserélnie bizonyos résztvevőknek, hogy mi számít üldöztetésnek. Semjén Zsolt például kifejtette, hogy az a menekült, akinek élete, egészsége közvetlen veszélyben van. Nem sokkal később azonban már arról beszélt, hogy Nyugat-Európában is üldözik a keresztényeket „átvitt értelemben”. 

Szintén elnyomásról, „liberális véleményterrorról”, „szellemi terrorról” volt szó a magyar újságírók kerekasztal-beszélgetésén 9 év kereszténydemokrata kormányzás után. Érdekes lett volna hallani erre annak a közel-keleti előadónak a reakcióját, aki találkozott már igazi terrorral, amikor az apját az ISIS meggyilkolta.