A Tisza programigazgatója korábban Orbán fogorvosának köreivel került korrupciógyanúba

belföld
április 10., 12:09
  • Zelcsényi Miklósnak egykor sportszervező cégei voltak, ma már a Tisza rendezvényigazgatója.
  • Bátorfi Bélát „Orbán fogorvosaként” szokták emlegetni, 2014-2021 között a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) elnöke volt. Az elnöksége idején történt állítólagos zűrös ügyek miatt valaki feljelentést tett, a nyomozás azóta is tart.
  • A 444-hez most eljutott dokumentumok szerint a feljelentés éppen egy Zelcsényi-cég által szervezett esemény miatt született: a versenyre az MTSZ adott támogatást, majd a pénz egy része Bátorfi köreihez került vissza megbízások formájában.

Tavaly novemberben az M1 Híradójának riportere be akart menni Magyar Péter szerencsi rendezvényére, de egy önkéntes rendező az útját állta. A magyar sportéletben jártasak meglepődve láthatták, hogy az a bizonyos önkéntes nem más, mint az Ultrabalaton nevű verseny főszervezője, Zelcsényi Miklós.

Zelcsényi egy héttel azelőtt jelentette be, hogy az általa népszerűvé tett verseny szervezését és a mögötte álló Balatonman nevű céget átadja fiának és üzlettársának. Azóta pedig óriási lendülettel vetette bele magát a Tisza programjainak szervezésébe, ma már a párt rendezvényigazgatójaként ad interjúkat.

Császár Attila és Zelcsényi Miklós az M1 felvételén.
photo_camera Császár Attila és Zelcsényi Miklós az M1 felvételén.

Budapestman

Csaknem ezren vettek részt 2017 augusztus végén a Budapestman Triatlon Országos Bajnokság nevű sportversenyen a különböző kategóriákban és teljesítették az olimpiai távokat. A 917 versenyző a Lupa tavon úszott, Budapest legszebb útvonalain kerékpározott, a Városligetben teljesítette a tíz kilométeres futást és a Hősök terére futhatott be a végén. Igazán látványos volt, a 2010-es Triatlon Világbajnokság óta nem volt hasonló méretű rendezvény ebben a sportágban Budapesten. Itt van róla egy mutatós videó:

link Forrás

A Budapestman Triatlon Országos Bajnokság a neve ellenére egy magánverseny volt, a mostanra végelszámolás alatt álló Budapestman Kft., egy Zelcsényi résztulajdonában álló, Zelcsényi által ügyvezetett cég szervezte, a Bátorfi-féle Magyar Triatlon Szövetség pedig adott mintegy 180 millió forint állami támogatást a szervezésre. Ezzel nem is lenne probléma, előfordul, hogy egy sportági szövetség fontos eseményeket támogat, hisz ez az adott sportág érdeke is.

Ebben az esetben azonban a verseny szervezői több feladatra is a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) akkori elnökének, Bátorfi Bélának a körét bízták meg. Vagyis az történt, hogy Bátorfi állami forrást irányított Zelcsényiékhez, majd ennek a pénznek a jelentős része megbízások formájában a Bátorfihoz köthető cégekhez vándorolt tovább.

Felderítette, kirúgták

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!