A demográfiai csúcs alkalmából Orbán Viktor magyar miniszterelnök a karmelita kolostorban fogadta a.

Mondja a közlemény.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök (senkit) nem fogadott a karmelita kolostorban. A karmelita kolostor már II. József óta nem karmelita kolostor, legföljebb volt karmelita kolostor, sarutlan karmelitákat nem látunk ott, mindenkin van cipő. 

Szóval Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök hivatalában fogadta Aleksandar Vučić szerbiai köztársasági elnököt, Andrej Babiš cseh-morvaországi és Peter Pellegrini szlovákiai miniszterelnököt.

Kik ezek?

Aleksandar Vučić elnök (korábban miniszterelnök) a Šešelj csetnikvajda (háborús bűnös) által vezérelt „radikális” (inkább amolyan fasiszta) párt egyik vezetője volt, a néhai Milošević (háborús bűnös) kormányában tájékoztatási (uszításügyi) miniszter, aztán „néppártosodott” (ezt ismerjük Pestről), ma már csak nacionalista, de elég ügyes és pragmatikus, Putyin (orosz elnök, ex-KGB) fő támasza a Balkán-félszigeten, Orbán Viktor egyetlen hű szövetségese Európában. Százezrek tüntetnek ellene. De azért még népszerű a saját táborában.

Andrej Babiš miniszterelnök, a csehszlovák „szocialista” titkosszolgálat (StB) volt munkatársa, privatizáló macher, agrármilliárdos oligarcha, csalás stb. miatt eljárás folyik ellene, sok százezer tüntető követeli a lemondását. A közvélemény többsége egyelőre még mellette áll, korrupciós ügyei nem háborítanak föl mindenkit.

Peter Pellegrini miniszterelnök, a Ján Kuciak és Marta Kušnírová meggyilkolása miatt megbukott Fico-kormány minisztere volt, Fico távozása óta kormányfő – százezres tüntetések kényszerítették ki a kormány átalakítását, a korrupcióellenes mozgalomból keletkezett új, mondjuk „balliberális” erők vezetik a közvélemény-kutatásokat, az ő jelöltjük, Zuzana Čaputová lett a köztársasági elnök – , aki sokáig nem volt hajlandó leváltani az egyik államtitkárát, Monika Jankovskát (aki a gyilkosság valószínű megrendelőjének, a vizsgálati fogságban ülő Marián Kočnernek az embere, akár sokan mások a Smer-SD körül, s akivel nemrégen még Bugár Béla, a Híd párt vezetője hetyegett a Maldív-szigeteken). Valószínűleg már nem lesz sokáig a szlovákiai kormány vezetője.

Orbán Viktor pedig – Orbán Viktor; a magyar állam tulajdonosa, aki mögött barátai és rokonai által vezetett magáncég-birodalom is áll. Ezeket összeadva valószínűleg ő a legnagyobb hatalmú és (közvetve) a leggazdagabb európai vezető. Ő még sokáig lesz Magyarország elnök-vezérigazgatója. Jelenleg is támogatja a választók többsége és a médiák mintegy 90 százaléka (ezeknek is ő – strómanokon keresztül – a tulajdonosuk). 

Románia eddigi vezetője, Liviu Dragnea, a kormánypárt és a képviselőház elnöke már börtönben ül (elődei közül is számosan), alapjában szánalmas, de azért épp eléggé visszataszító sikkasztási-visszaélési ügyecskék miatt. Őt már elkapták.

„(Szíjjártó? – tényleg ő a külügyminiszter?, olyan, mint az Andrássy Gyula bácsi?)” (Esterházy Péter, 2014, Olvasó ország, 2018, 378. lap.)

Ezek a figurák vezetik – s az olyan lángelmék, mint Donald Trump és Boris Johnson – a világot meg itt a környéket.  S Orbán Viktor azon borong széchenyiesen, hogy Heinz-Christian Strache és Matteo Salvini, vagyis a fasisztoid szélsőjobboldal (nyugalom: csak időlegesen!) elpenderült a kormányrúd mellől cselszövények következtében.

Az Európai Unió nyugati vezetői nem szorgalmaznak változást Kelet-Közép-Európában – a teljes itteni politikai osztályt lefizetett, írástudatlan svihákok (ha nem éppen útonállók és drogdílerek) reménytelen gyülekezetének tekintik, nem várnak tőle semmit – , nehogy zűr legyen itt meg fölfordulás, miközben a Nyugat is rohamosan és lendületesen fasizálódik. Magyarország különösen a nyugalom szigete, itt nincsen semmi baj, a nép elégedett, a hajdan hangos értelmiség végre befogta.

Nem a legfontosabb szempont, de azért mégis érdekes minden társadalomban a válogatás.

Kik kerülnek az élre.

Kik vezetnek.

Milyen minőségű emberek.

 Morális és intellektuális (erkölcsi és értelmi) tekintetben. Tartás, lojalitás, népszolgálat, tárgyilagosság, együttérzés, hozzáértés, tolerancia, összefüggő világszemlélet, önző hatalommánia hiánya. Ilyesmik. 

Ezekre a csókákra nem lenne tanácsos még szövetkezeti cipészműhelyt se rábízni – nem beszélve olyan hatalmi központokról, mint háztartási bolt vagy kis ügyvédi iroda a járási székhelyen. 

Ha jobban meggondoljuk, döbbenetes, hogy az állami hírügynökség közzé mer tenni ilyen képeket meg képes hírt adni efféle találkozóról, ahelyett, hogy gondosan eltitkolná. Hogy nem fél ezt nyilvánosságra hozni. Hiszen erről még ráeszmélhetne az alattvaló, hogy olyan rendszerben él – olyan rendszerben engedi meg magának, hogy éljen, olyan rendszerben nem röstell élni – , amelyben ilyen alakok irányítanak, akiket a nagymamája nem engedne be a tornácra. (Hogy képzeled, hogy ilyen léhűtőket cipelsz haza, kisonokám, meg ne halljam még egyszer.) 

Ha már kiderült ez a kínos titok az MTI jóvoltából, hogy ilyen emberek kimerészkednek a napfényre, akkor voltaképpen mindenkinek meg kellene kérdeznie magától, hogy azért mégis.

Hát hogy.

Ezekre hallgassak? 

Ezeket kövessem? 

Őket tiszteljem?

Nekik engedelmeskedjem?

Nekik higgyek?

Ők mondják meg, mi legyen a gyerekeim világnézete?

Ugyan miért.

Elméletileg nem kizárt, hogy rossz jellemű és gyanús előéletű embereknek bizonyos kérdésekben igazuk legyen. Előfordulhat. De itt most nem erről beszélek. Hanem arról: megalázó, hogy rendes embereket ilyen fószerok vezetnek. Miért nem a kiválók? A kedvesek? A szerető szívűek? Az árnyaltan és sokoldalúan gondolkodók? A hű barátok? A gyöngéd szülők és házastársak? 

Miért a rosszak győznek folyton?

Mi a baj velünk?

Hogy tűrhetjük ezt?

Miképpen eshetett meg velünk ez a szégyen?

Az régóta világos, hogy rohadt a rendszer. Ez abban is kifejeződik, hogy rémalakok kormányoznak. Ők kormányozzák a tehetséges, belátó, jószívű, nagylelkű, ihletett marhákat, akik hagyják magukat. És ott támasztják a falat a „kihívók”, a rémalakok lehetséges utódai, többségükben tudatlan, kétes jellemű, pitiáner nimolisták, ahogy a nénik mondták hajdan Kolozsvárt: a csiszlikek, várják, hogy végre kinevezze őket a balsors. 

Miért? Miért hagyják magukat a rendes marhák? 

Ha valamelyik nőismerősünk férjhez menne olyasvalakihez, mint mai vezetőink, azt mondaná a sógornőnk: „Hallotta, Klárikám? Nem kéne szólni az édesanyjának, hogy a lánya élete legnagyobb ballépését készül elkövetni? Szegény asszonyka, senki nem fog vele szóba állni.”

Édes jó Istenem. 

Mi lesz veletek, Klárikám?

Mi lesz velünk? Mi a fészkes fene történt itt? Megveszett mindenki? Folyamatos az államcsíny, és szüntelen a csönd. 

Ha úgy érzi az alattvaló, hogy ez irreális – hogy „ezt nem hiszem el, Józsikám, egyszerűen nem hiszem el” – , akkor nem téved.

Ez hihetetlen.

Tamás Gáspár Miklós

(Kép: Szecsődi Balázs/MTI/MTVA)