Még egy elütés is keresztbe tett Schmidt Mária emlékévének

politika
2019 szeptember 10., 14:20

Nem elég, hogy az embereinek nagy része váratlanul és puccsszerűen” otthagyta Schmidt Máriát a rendszerváltási emlékév kellős közepén, de ráadásul még kormányzati bakik is nehezítették a rá bízott feladatok végrehajtását. 

Március közepén döntött arról a kormány, hogy Schmidt Máriára és a hozzá tartozó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványra bízza a rendszerváltásról megemlékező „30 éve szabadon” emlékévet. Vagyis emlékéveket, mert egészen 2021-ig tartanak a programok, amikre eddig 12 milliárd forintot irányzott elő a kormány

És ahogy várni lehetett, a megemlékezés leginkább Orbán Viktor szerepének felnagyításáról szól, ahogy azt a Volt Fesztivál közönsége is megtapasztalhatta.

Schmidt Mária és Lánczi Tamás 2017-ben
photo_camera Schmidt Mária és Lánczi Tamás 2017-ben Fotó: botost/444.hu

De a mítoszépítés sem megy olyan egyszerűen, augusztus végén ugyanis belső feszültségek miatt Lánczi Tamás igazgató a munkatársak nagy részével együtt otthagyta a programok gyakorlati lebonyolítását vállaló XXI. Század Intézetet. A felmondások után Schmidt Mária többek között amiatt aggódott, hogy Láncziék lelépése kockáztatja „a Kormány által meghirdetett, »30 éve szabadon« Emlékév egyes programjainak megvalósulását”. Akkor úgy értesültünk, hogy fő konfliktusforrás az volt, hogy az emlékévekkel kapcsolatos projektek lassan haladtak, és Lánczi nem teljesítette Schmidt kéréseit.

Az ügymenetnek az sem tett jót, hogy az emlékév költségvetését megalapozó jogszabály eleve hibásan volt megszövegezve, és úgy tűnik, ezt fél éven keresztül senki sem vette észre.

2 lesz az a 3

Az emlékévről szóló kormányhatározat szerint Schmidt Mária alapítványának az ünnepi programok szervezésén kívül egy hatmilliárdos pályázati programot is le kell vezényelnie, amiből elvileg „film- és képzőművészeti alkotásokat, helyi közösségek ünnepeit és megemlékezéseit, valamint a  rendszerváltoztatást követően született generációk részére előkészített programok megvalósítását” támogatnák.

Csakhogy a döntés szövegezésénél valaki mellényúlhatott a billentyűzeten, mert 

a hatmilliárdos keretet egy olyan alpontra hivatkozva csoportosították át, ami nem is létezett.A szöveg szerint a hatmilliárd forintot a 3. pont b) alpontja szerinti pályázatok támogatására és lebonyolítására kell fordítani, csakhogy a határozatban nem szerepel ilyen alpont. Nem létező feladatokra pedig nem könnyű szabályosan szétosztani ennyi pénzt.  

A Kormány 1124/2019. (III. 13.) Korm. határozata a „30 éve szabadon” emlékév programjáról
photo_camera 1124/2019. (III. 13.) kormányhatározat a „30 éve szabadon” emlékév programjáról a nem létező alpontra átcsoportosított hatmilliárd forinttal Fotó: Magyar Közlöny 2019. évi 42. szám

Ráadásul az év talán legdrágább elütését csak fél évvel később, múlt szerdán javították egy másik kormányhatározattal, amiben már az áll, hogy a pénzt a 2. pont b) alpontja szerinti feladatokra kell fordítani, vagyis pályázatokon kell szétosztani. 

1520/2019. (IX. 4.) kormányhatározat
photo_camera 1520/2019. (IX. 4.) kormányhatározat Fotó: Magyar Közlöny 2019. évi 42. szám

De ha már a kormány hozzányúlt a programsorozathoz, egyúttal Rogán Antal minisztériumát is bevette, így az idei év forrásai már három minisztérium között oszlanak meg. 

A módosítás miatt kerestük a Miniszterelnökséget és a XXI. Század Intézetet is, hogy megtudjuk, okozott-e problémát a program és a pályázatok lebonyolítása során a hibás kormányhatározat, és miért csak fél évvel később javították, de egyik helyről sem kaptunk választ. 

Kiemelt videóink