Ha egy egész település megsemmisül, mi marad utána?

Silke felkerekedett, hogy meghallgassa azokat, akiknek az egész életét elsodorta az iszap. Ott nőtt fel, a legközelebbi városban, ahová a megsemmisült falvak túlélői menekültek. 

Silke Huysmans és Hannes Dereere fiatal belga színházi alkotók, akiket leginkább a valós dokumentumokat felhasználó színház érdekelt, mióta végeztek az egyetemen. Amikor meghallották a híreket Minas Geraisból, eldöntötték, hogy az első előadásukat erről a brazil vidékről készítik. 

A Bányásztörténetek középpontjában a Bento Rodrigues nevű falu melletti vörösiszap-tározó 2015-ös kiömlése áll. Az akkoriban Brazília történetének legnagyobb természeti katasztrófájaként emlegetett gátszakadás után a vörösiszap nagy része a Doce folyóba ömlött, és két hét alatt megtette a nyolcvan kilométeres utat az Atlanti-óceánig.

Fotó: FRED LOUREIRO
Fotó: FRED LOUREIRO
Fotó: FRED LOUREIRO

A 600 fős Bento Rodriguesre 60 millió köbméternyi mocsok zúdult, néhány ház kivételével minden megsemmisült. Összesen 19 ember halt meg. Az előadás legerősebb részei közé tartozik, amikor a túlélők arról beszélnek, hogy a falujuk már 

csak az emlékeikben él tovább, 

de az emlékezés eszközei, a generációk óta őrzött tárgyak, pótolhatatlan fényképek is mind odavesztek.

Fotó: CHRISTOPHE SIMON
Fotó: CHRISTOPHE SIMON
Fotó: CHRISTOPHE SIMON/AFP

Ezeket a képeket azért is tesszük ide, mert az előadásból tudatosan száműzve vannak. Ott csak a hangokat halljuk, ahogy a bányászok a veszteségről beszélnek, a polgármester a kényszerről, hogy folytatni kell a kitermelést, a pszichológus a traumáról, a közgazdász a kapitalizmusról. A színpadon Silke egyedül áll, az ő néma jelenléte köti össze a szólamokat.

A 2016-ban készült előadásban értelemszerűen nem lehet benne, hogy Bento Rodrigues lakói lassan új otthonra találnak, új otthonokat építenek nekik. Ez a pár hete készült videó az első téglák lerakását mutatja az új helyen, amit ők választottak.  Azt mondják, ez boldog pillanat. Az új falu neve is Bento Rodrigues, de az már egy következő előadás témája lehetne, hogy tényleg ugyanaz a település él-e tovább.

Mire az ő történetük valamiféle nyugvópontra ért, néhány kilométerrel odébb átszakadt egy másik gát, és a 2015-ösnél is halálosabb iszapömlés borította el a vidéket. A tulajdonos ugyanaz a bányavállalat volt. Mindkét tragédia megelőzhető lett volna. 

A Trafó csütörtöktől szombatig tartó sorozata, a Close Reading három olyan történetet hoz el, amelyek messziről jönnek, de nem lehet őket nem közel érezni magunkhoz. A vörösiszap-katasztrófa ugyanúgy a mi ügyünk, ahogy a Helyzet kinyújtott karral központi szimbóluma is pont a közelmúltban okozott kisebb botrányt itthon, és a technológiai fejlődéstől átalakuló életet megjelenítő dél-koreai előadáshoz se nehéz kapcsolódni.