Pont akkor kerültek elő a szexvideók, amikor Borkai ügyvédje bejelentkezett volna a NER nagymenői közé

A Borkai Zsolt hajókirándulásáról előkerült felvételeken szereplő olcsó italok és háttérben bömbölő gagyi mulatós alapján nehéz elhinni a lányokat ölelgető, köpcös férfiről, hogy az ország egyik leggazdagabb ügyvédje is elkísérte Győr polgármesterét az adriai szexpartira. És bár a videókat elnézve nem szorul különösebb magyarázatra, mennyire erős a bizalmi viszony a polgármester és Rákosfalvy Zoltán között, de nem árt végigvenni, hogyan fonódtak össze az ügyvéd üzleti sikerei Borkai politikai karrierjével.

Rákosfalvy ZoltánFotó: Győr+

Rákosfalvyt még Lázár János igazolta le 2011 márciusában a Fidesz-frakció mellé jogi tanácsadónak 8 millió forintért, majd a következő évre is meghosszabbították a megbízását 9,9 millióért. Ebben a ciklusban a polgármesterkedés mellett Borkai is tagja volt a parlamenti frakciónak.

De a kormánypárti törvénygyár mellett Rákosfalvy a győri önkormányzatnak is bedolgozott, ami nem jöhetett rosszul, hogy pont azokat a szántóföldeket vegye meg, amiket a városvezetés az Audi új logisztikai központjának kiszemelt, majd ipari területté minősített. Ahogy azt Dezső András hvg.hu-n még 2012-ben megírta, nem sokkal később a terület átkerült a luxemburgi tulajdonú SR Invest Logistic Kft.-hez, aminek Rákosfalvy élettársa, Horváth Mónika volt az ügyvezetője és Rákosfalvy győri címére van bejegyezve. A telkeket Rákosfalvyék 2014-ben adhatták el, és a G7 számításai szerint

 4-5 milliárdot kereshettek rajtuk. Ugyanerre a győri címre van bejegyezve az a luxemburgi tulajdonú Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. is, ami bevételt ugyan nem termelt az elmúlt években, de Borkai Zsolt 24 éves fia négy éve mégis innen kapja a havi egymilliós ügyvezetői fizetését. A luxemburgi anyacég képviselője szintén Rákosfalvy Zoltán. Borkai Ádám egyébként idén februárig ügyvezető volt Rákosfalvy egyik végelszámolás alatt álló cégében, az Eurosistra Hungary Kft.-ben is.

És miközben a polgármester fia innen kapta a a fizetését, az ügyvédnek komoly bevételei voltak a győri önkormányzattól, a Győr Projekt Kft. csak tavaly 24 millió forintra szerződött az irodájával jogi szolgáltatásokra. 

A kifizetésekről meg akartuk kérdezni Rákosfalvy Zoltánt is, de sajnos lecsapta a telefont. 

A szántóföldeket megszerző SR Invest Logistic Kft.-t öt éve átnevezték Immobilien Trade Center Kft.-re, és ahogy az Átlátszó keddi cikkéből kiderült, ehhez a céghez tartozik az a magánrepülő is, amivel Borkaiék az adriai unga-bunga partira utaztak. A 24.hu cikke szerint a telekügylet óta a cég számláján milliárdokat őrizgetnek, amiből a tulajdonosok rendszeresen vesznek le pénzt. A lap szerint néhány héttel pont Borkaiék pünkösdi orgiája előtt 

250 millió forintot vett a cég tulajdonos képviselője.

A cápák között is úszik, de nem fél, mert nem tudják bántani

De az utóbbi években Rákosfalvy politikai kapcsolatai már túlnyúltak Győrön és Borkain, amit az mutat a legjobban, hogy Seszták Miklós volt miniszter ismerősével összefogva sorra nyerte a kaszinókoncessziókat. Nemcsak a győri kaszinó üzemeltetéséhez kapott koncessziót, hanem 2017-ben Pécsen is az ő cége, a TREFF-KLUB Kft. kapta meg az üzemeltetési jogokat, majd ettől az évtől már Miskolcon is ő szervezi a szerencsejátékot, amivel az ország második legnagyobb kaszinótulajdonosává vált.  Ugyanakkor a pécsi kaszinó megszerzésénél Rákosfalvy üzletrészére zálogjogot jegyeztek be, a jogosult pedig Mészáros Lőrinc bankja, az MKB lett, 

vagyis ha valami rosszul alakulna a tulajdonjog Mészárosék körébe kerülhetne.A kaszinószerzésekről az ügyvéd a Győr+ portálnak azt mondta, hogy a szerencse azt éri, aki elébe megy, és nem tétlenül várja. És Rákosfalvy tényleg nem volt tétlen, a nagy menetelés azzal kezdődött, hogy a TREFF-KLUB Kft. ügyvezetőjének Seszták Miklós akkori fejlesztési miniszter kisvárdai ismerősét, Kruppa Zsoltot tette meg. Seszták és Kruppa feleségeinek egyébként közös cégeik is voltak. 

Rákosfalvy Zoltán a Győrplusz TV-nek nyilatkozikFotó: Győr+

Rákosfalvy győri kaszinója már 2017-ben 1,4 milliárdos bevételt tudott elérni, amit tavaly 1,7 milliárdra javított, míg a pécsi egység 2018-ban 1,2 milliárdot termelt, a miskolci egység pedig csak most fog beindulni.  Ugyanakkor a kaszinóbizniszről azt mondta, hogy az csak egy másik üzleti lába az életének, az operatív munkában egyáltalán nem vesz részt, még a beszámolókat is más szakemberekkel nézeti át. Ugyanakkor arról határozott elképzelései voltak, hogyan kellene kinéznie egy kaszinónak: „Én angol klubnak képzelem el, ahol van társasági élet, hódolhat a homo ludens, a maga játékainak.” 

Ugyanebben az interjúban egyébként saját magát úgy jellemezte, hogy a felszínen és a víz alatt, a cápák között is úszik, de nem fél, mert nem tudják bántani. Ugyanakkor Borkai megoldóembereként neki sok vesztenivalója lehet, ha tényleg terhelő bizonyítékokat kezd nyilvánosságra hozni a névtelen szivárogtató, aki egyébként

pont Rákosfalvy születésnapján indította el az oldalát.