Boris Johnson szomorú, hogy megint nem szavaz a brit parlament a brexit-megállapodásáról

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A brit miniszterelnök szóvivője szerint Boris Johnson nagyon szomorú amiatt, hogy a házelnök nem engedélyezte a brexit-megállapodásról szóló hétfői szavazást. Johnson azt szerette volna, ha sikerül szavazásra bocsátani a kérdést, de csak olyan formában, hogy a akarják-e a Johnson-féle megállapodást vagy nem. Az ellenzék közben szerette volna úgy feltenni a kérdést, hogy ha az alku átmegy a házon, akkor a kormánynak onnantól kötelező legyen vámunióra törekednie az EU-val, vagy akár népszavazást is kiírni a megállapodás elfogadásáról, ez pedig Johnson brexit-párti támogatóinak elfogadhatatlan lett volna.

A házelnök végül úgy döntött, nem a Johnson-féle kérdést nem bocsáthatja szavazásra hétfőn, hiszen a brit törvények szerint a parlament nem szavazhat kétszer ugyanarról a kérdésről, azt pedig, hogy támogatják-e a Johnson-féle megállapodást, szombaton már megkérdezték a képviselőktől. De a szombati szavazásból sem lett végül érdemi döntés, sőt akkor a parlament csak a brexitre adott határidő meghosszabbítására kényszerítette a kormányt, mire a miniszterelnök kijelentette, hogy ő bizony nem kér hosszabbítást az EU-tól.

Ebből végül az lett, hogy elküldött egy levelet, amiben hosszabbítást kért, de nem írta alá, és mellékelt hozzá egy aláírt levelet is, amiben leírta, hogy szerinte hülyeség hosszabbítani. Az Európai Tanács hétfőn közölte, megkapták a levelet, és érvényes hosszabbítási kérelemnek tekintik.

Azzal, hogy a brit parlament ma sem tudott szavazni a megállapodásról, de a határidőhosszabbítás elől megint elhárult az akadály, nagyon úgy néz ki, hogy a helyzet kb. ugyanaz marad ezután is, mint ami az elmúlt 3 évben volt. Johnson egyébként elítélően nyilatkozott a házelnök döntéséről, ami megakadályozta a hétfői szavazást, a miniszterelnök szerint ezzel ugyanis John Bercow házelnök akadályozza az emberek akaratának végrehajtását. (Reuters)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 4,3 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.