Egy orosz fotós most tudta meg, hogy a friss Nobel-díjas Esther Duflo látható egy 1991-es, moszkvai tüntetőkről készített képén

Történelem
2019 október 28., 19:51
comments 29

Dmitrij Borko orosz fotóriporter 1991. augusztus 19-én a Gorbacsov elleni puccskísérlet idején készített egy fényképet néhány fiatal tüntetőről, akik a moszkvai Fehér Háztól nem messze felmásztak egy troli tetejére egy „A fasizmus nem fog repülni” feliratú transzparenssel.

link Forrás

Borko nem tudta, kik voltak azok, de nemrég írt neki a Facebookon egy nő, aki felismerte magát és a barátait a képen. Elárulta, hogy a táblát tartó fehér nadrágos lány Esther Duflo, aki a férjével és egy kollégájukkal együtt idén elnyerte a közgazdasági Nobel-díjat a globális szegénység csökkentését célzó kutatásaikért. A francia-amerikai közgazdász a nő jó barátja volt, és vakáción volt Oroszországban majdnem egy éven át. Most lesz 47 éves, a bostoni MIT-n tanít.

Esther Duflo
photo_camera Esther Duflo Fotó: Patrick Kovarik/AFP

Duflo több szálon kötődik Oroszországhoz: oroszul tanult a középiskolában, majd 1993-ban 10 hónapot töltött Moszkvában, és Párizsban a Szovjetunió 5 éves terveinek történetéből írta a mesterdiplomáját. (Meduza)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.