Rambo-késekkel pózoló Geszti Péter csinál kedvet Andy Vajna hagyatékához

A nap legbizarrabb médiaeseményén Soóky Marietta, a Nagyházi Galéria és Aukciósház ügyvezető igazgatója, Bánó András újságíró, Lengyel László művészettörténész és Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember bemutatták a decemberben kalapács alá kerülő, Andy Vajna producer filmes relikviákat is tartalmazó magángyűjteményét. Ez így nézett ki:

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A filmmogul és oligarcha özvegye, Vajna Tímea november elején jelentette be, hogy Andy Vajna több tárgyát is árverésen fogják értékesíteni. Amikor felkerült a katalógus az aukciósház honlapjára, mi is írtunk róla, hogy bizonyos dolgokban Vajnának kifejezetten jó ízlése volt, elég jó bútorokat és festményeket is kínálnak eladásra.

A kikiáltási árak nem magasak, 60-70 eurós kezdőlicittel be lehet szállni egyes tárgyakra, melyek között azért bőven túltengnek a filmes relikviák. Ezek közül is kiemelkednek a Rambóban használt kések, melyek 20 millió forintról indulnak majd. 

Munkácsy Mihály egyik festménye 28 millió forintos kikiáltási árról indul, a 2007-es Bentley Continental GTC pedig 10 millióról. Utóbbit leparkolták a galéria elé, és az MTI ezt is befotózta:

Andy Vajna filmproducer Bentley-je a Nagyházi Galéria és Aukciósház előttFotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA
Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember a Rambo-filmsorozatban használt késekkelFotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Cikkünk megjelenése után jött ki az MTI tudósítása, amely szerint a pénteki budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az aukció bevételének egy része jótékonysági célt szolgál, melyet Andy Vajna özvegye a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja számára adományoz és ebből az összegből kapnak végkielégítést az elhunyt producer egykori munkatársai. 

A tételek között szerepelnek Alan Parker angol filmrendező, producer Andy Vajnának készített rajzai és jegyzetei, illetve a Die Hard és a Rambo forgatási képei. Mindezek mellett lehet licitálni Andy Vajna személyes tárgyai, bútorai közül a hongkongi időszakából származó kínai bútorokra és arra az ebédlőasztalra a hozzá tartozó székekkel együtt, amely gyakori helyszíne volt a producer házában tartott megbeszéléseknek. Az íróasztallá alakított rulettasztal korábban a kaszinós irodájának meghatározó bútora volt. Napi használati tárgya volt az a Thaiföldről származó szivardoboz, amelyben a kedvenc szivarjait tartotta. 

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Licitálni lehet Andy Vajna filmproduceri munkásságának fő állomásait, kapcsolatait, barátok, munkatársak, színészek, rendezők együttműködését dokumentáló fotókra, plakátokra és filmes kellékekre. A fotókon sok más mellett Robert Redford, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Jeremy Irons, Madonna, Demi Moore, Alan Parker, Sean Connery, Samuel L. Jackson tűnnek fel. Mindezek mellett árverésre bocsátják a producer ma már ritkaságnak számító videókazetta- és DVD-gyűjteményét is. 

Lengyel László művészettörténész arról beszélt, hogy az aukciósház jubileumi árverésén több mint ezer tárgyra licitálhatnak az érdeklődők sokféle műfajban. A közlekedés iránt érdeklődők számára ajánlják az aukció legrégebbi tárgyát, az 1400-as évek közepén készült reneszánsz kereket, amely technikatörténeti szempontból is különlegesnek számít. A tételek közül felhívta a figyelmet az anyag legkorábbi alkotására, a késő manierista, kora barokk nagymesternek, a lombardiai Cesare Procaccininek az alkotására, valamint Francesco Fontebasso, a velencei késő barokk egyik kiemelkedő mesterének művére és egy ismeretlen holland mester tengeri csatát megjelenítő festményére.