1986-ban a 66 éves clevelandi autógyári munkást, John Demjanjukot megvádoltak azzal, hogy ő volt Rettegett Iván, a treblinkai (Lengyelország) náci megsemmisítő tábor legkegyetlenebb őre, akinek a feladata az volt, hogy zsidók százezreit gázkamrákba terelje. A túlélők vallomásai szerint Iván élvezettel végezte munkáját. Bajonettel kaszabolta a meztelenre vetkőztetett, kopaszra borotvált ártatlan nőket, gyerekeket és férfiakat. Orrokat, füleket, melleket vágott le, terhes nőket szurkált össze közvetlenül a haláluk előtt.

Az ukrán származású Demjanjukot az USA kiadta Izraelnek, ahol vádat emeltek ellene, és ezzel elindult egy 30 évig húzódó dráma, amilyet Adolf Eichmann pere óta nem látott a világ.

Erről forgatott öt részes dokumentumfilmet a Netflix, Treblinka Rettegett Ivánja (The Devil Next Door) címmel, ami már most kisebb botrányt kavart. (Az alkotók a mai Lengyelország térképén tüntették fel a haláltáborok helyszínét, amin berágott a lengyel kormányfő. Szerinte ez azt sugallja, mintha a lengyeleknek felelősségük lenne a népirtásban.)

A nyolcvanas évek végén az óriási termekben, nagy tömegek és kamerák előtt tartott nyilvános tárgyalások lázban tartották egész Izraelt. Ezt még tetézte, hogy Demjanjuk védelmét végül elvállalta egy zsidó ügyvéd, bizonyos Yoram Sheftel, aki tudatosan provokálta az egyébként is felajzott közvéleményt. Ő a dokumentfilm-sorozat egyik főszereplője, aki utólag is úgy emlékszik vissza a perre, hogy grandiózus showműsor volt, az ő feladata pedig az volt, hogy megölje a showt, amit elmondása szerint az elejétől a végéig halálosan élvezett. Még annak ellenére is, hogy a per alatt egy férfi, aki Treblinkában veszítette el a szüleit, savval leöntötte az arcát, ezzel tönkre tette a látását. Yoram Sheftel máig azt állítja, hogy Demjanjuk ártatlan az ellene felhozott vádakban, és az egész ügy mögött a KGB kavarása áll. 

Ugyanis a film által feldolgozott sztori azzal indult, hogy az oroszok elküldték Ivan Demjanjuk SS-igazolványát az amerikaiaknak. A védők és szakértők hosszas vizsgálat után arra jutottak, hogy a dokumentum hamis lehet. Sheftelék erre felhúztak egy összeesküvés-elméletet, ami lehet, hogy nem is csupán elmélet. Miszerint a szovjetek a hamis dokumentummal az antikommunista amerikai ukrán és a zsidó közösségek között akarták szítani a feszültséget. 

A vádlott az évtizedeken át húzódó eljárás alatt végig tagadta, hogy ő lett volna a treblinkai hóhér.

A Rettegett Iván-ügy, és az erről szóló film jóval túlmutat azon, hogy Demjanjuk bűnös volt vagy sem. Ez a történet arról szól, hogy a történelmi igazságot a jog eszközeivel egyáltalán meg lehet-e találni. Létezik-e valódi történelmi igazságtétel? 

Ez a probléma már az Eichmann-perben is kérdés volt, aki a jól ismert „parancsra tettem” védekezési stratégiát választotta. Ami annyit tesz, hogy a saját paradigmájában ő szabálykövető volt, sőt azon a rendszeren belül, ahol a zsidó emberek kiirtása jó cselekedet, ott ő nagyon is erkölcsösen járt el. A probléma Demjanjuk esetében halmozottan merült fel. Például úgy, hogy miközben a túlélőknek kétségek nélkül elhisszük az általuk átélt és elmesélt treblinkai borzalmakat, abban már egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy 40 vagy 50 év távlatából, minden kétséget kizáróan azonosítani tudnak egy őrt a gázkamra mellől. Márpedig egy szigorú bírósági eljárásban, ilyen fontos ügyben minden kétségesnek tűnő állítást ki kellene zárni. 

Hiszen magát az igazságtételt, sőt akár a holokauszt rémségeit kérdőjelezné meg, ha egy holokausztpert követően, a túlélők vallomásai alapján valakit ártatlanul akasztanának fel.

De más dilemmák is felmerültek. Lehet-e Izraelben azt mondani a borzalom szemtanúinak, hogy amit mondanak, az nem igaz, de legalábbis kevés ahhoz, hogy valakit elítéljenek? Lehet-e őket nyilvánosan szembesíteni azzal, hogy a 45 évvel korábbi vallomásuk és az aktuális között ellentmondás van? Lehet-e Izraelben megkérdőjelezni a holokauszt valamelyik részletét? Demjanjuk ügyvédei a védelem érdekében ennél is tovább mentek. Nem egy esetben nyilvánosan nevetségessé tettek, hiteltelenítettek idős, meggyötört, leromlott egészségű túlélő tanúkat. Sőt, idővel a tanúk felelősségét is felvetették. „Miért élték pont ők túl a borzalmat? Mit tettek a túlélésért? Illetve miért nem tettek semmit, hogy megmentsenek másokat?” 

A Netflix filmje alapján az utolsó nagy Holokauszt-per nem adta meg azt az igazságtételt, amire Izrael és a világ vágyott. 

A film nekünk magyaroknak is tanulságos. A rendszerváltás után mi is őrlődtünk jó pár kört azon, hogy bíróság elé állíthatóak-e a kommunista diktatúra fő bűnösei. Erre irányult a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat, amiről később legendás, és mai szemmel felfoghatatlanul értelmes és nyílt vitát folytatott az MDF-es Kónya Imre és az SZDSZ-es Pető Iván. A dilemma itt is az volt, hogy évtizedek elmúltával a jog eszközeivel történelmi igazságot lehet-e szolgáltatni, és ha erre nem bizonyul alkalmasnak az igazságszolgáltatás, illetve nem elégíti ki azt a bosszúvágyat, amit sokan várnak tőle, akkor megnyugvás helyett milyen elemi indulatok szabadulhatnak el.