Nagy a feje, búsuljon a ló

KULTÚRA
2020 február 11., 19:11

„A legjobban annak örülök, amikor emberek azt mondják: köszönik, mert ez a sorozat segített nekik abban, hogy felismerjenek és megfogalmazzanak magukról valami olyasmit, amit korábban soha nem sikerült. Hogy ez a műsor segített nekik, hogy végre elmenjenek terápiára, kérjenek segítséget, vagy beszéljenek egy szerettükkel.”

Január végén jelent meg a Bojack Horseman című rajzfilmsorozat utolsó nyolc része a Netflixen, ezt pedig a készítő, Raphael Bob-Waksberg mondta egy oral history-interjúban. Azt reméli, hogy ez lesz a sorozat öröksége a hat évad után, mert ezt sokkal nagyobb dolognak tartja, mint amikor azt mondják neki, milyen viccesek benne az állatok.

Pedig nem így indult a dolog: az első évad első fele alapján a Bojack Horseman inkább tűnt okosan vicces popkultúra-kritikának a hollywoodi kiégettségről. Akkor még csak finom jelek, például az intro sötétebb tónusai utaltak arra, hogy itt többről lesz szó. 

A negyedik évad idején, 2017-ben már ezt írta Kulcsár Rebeka a 444-en a sorozatról: „Rájöttem, hogy saját magamat nézem, tökéletesen tudok azonosulni Bojack Horseman összes problémájával. A visszatérő, önostorozó spirálokat és a kegyetlen módszert, amivel eltaszítja magától azokat, akik igazán szeretik, mind felismertem magamban, és ez teljesen lesújtott.” 

Évadról évadra többen látták így világszerte, a Bojack Horsemanből pedig olyan kultuszsorozat lett, ami valóságos, empatikus és emberi.

Valóságos

Bár a sorozat most befejeződött, egyik meghatározó gondolata mindvégig az volt, hogy igazából nincsenek befejezések.

Az életben általában nem az történik, hogy tartunk valami nagy finálé felé, amit elérve a dolgok értelmet nyernek, és utána minden rendben lesz, mert mindig jön egy következő nap. Raphael Bob-Waksberg többször is a szereplőkkel mondatja ki: nincsenek happy endek, mert azután is van következő reggel, és azzal is kezdeni kell valamit, de a legrosszabb nap legmélyebb pontja után is fordulhatnak jobbra a dolgok.

A kiégett sitcom-sztár Bojack Horseman szenvedéseinek egyik fő oka éppen az, hogy túlságosan magáévá tette a popkultúra logikáját. Azt hiszi, el lehet érni olyan célokat, ami után minden rendbe jön, mint egy filmben, közben viszont minden baklövés után változatlanul újra lehet kezdeni a dolgokat, mint egy sitcomban. (Emellett érvel meggyőzően Will Schoder youtube-er népszerű videóesszéje.)

De hiába valósulnak meg ezek a célok: egy könyv, egy film, egy új szerep után mindig ott marad az érzés, hogy nem sikerült betölteni az űrt, mert annak okait egészen máshol kell keresni. A hibák után pedig újra lehet kezdeni, de azok egyáltalán nem múlnak el következmények nélkül, hanem halmozódnak egymásra. A Bojack Horseman azt üzeni: a boldogtalanság gyökerét kell megkeresni (ezért pedig a szereplők kemény erőfeszítéseket is tesznek), és lehetséges a változás, de csak akkor, ha megdolgoznak érte. És akkor sem véglegesen.

Empatikus

A sorozat finoman egyensúlyoz: egyfelől együttérzően azonosul önpusztító, nárcisztikus, másokon átgázoló antifőhősével, másfelől a többi kulcsszereplő nézőpontját felvéve megmutatja, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem oké. Amit egy Bojack-típusú figura művel a vásznon, azt egy-két évtizeddel ezelőtt még sokkal inkább megúszott volna egy karakter. Ma viszont már nem lehet ezt elmaszatolni.

A sorozat Bojack lelkének mélyére ás. Nemcsak azt mutatja be, milyen fájdalmak bújnak meg a felszíni viccelődés és a whiskyáztatta medencés bulik mögött, de még konkrétan ki is hangosítja az önmarcangoló depressziós gondolatokat az egyik emlékezetes epizódban - ennél aligha lehet teljesebb az együttérzés.

Az empátia viszont azoknak is jár, akik elszenvedik Bojack viselkedésének következményeit, így a sorozat azt is megmutatja, milyen hatással vannak a nehezen magyarázható cselekedetek másokra, akiknek egyébként semmivel sem könnyebb az életük. 

link Forrás

„- Sajnálom, rendben? Elrontottam. Tudom, hogy elrontottam.

- Nagyszerű! Most jön ez. De nem csinálhatod ezt mindig! Nem teheted meg, hogy folyton szar dolgokat csinálsz, és aztán azt hiszed, hogy minden rendben csak azért, mert rosszul érzed magad miatta. Jobbnak kell lenned!

- Tudom, és sajnálom, rendben? Részeg voltam, és ott volt a nyomás az Oscar-kampány miatt, de most már vége, és...

- Nem. Nem. Bojack, elég. Te vagy az, ami rossz benned. Nem az alkohol, nem a drogok, nem az a sok szar, ami történt veled a karrieredben, vagy amikor gyerek voltál. Te vagy az.”

Azok pedig, akik kezdetben inkább mellékszereplők Bojack mellett, fokozatosan teljes értékű főszereplők lesznek saját fejlődéstörténettel. És amellett is szólnak érvek, hogy a sorozatban leginkább a feminista író-blogger Diane az, akinek a nézővel azonos a pozíciója: elborzasztja Bojack viselkedése, miközben legjobb barátok lesznek. 

link Forrás

„- Ugye azt gondolod, hogy legbelül azért jó ember vagyok?

- Hát ez az. Igazából nem hiszek abban, hogy van olyan, hogy legbelül. Szerintem az vagy, amit csinálsz.

-Ez elég lehangoló.”

Emberi

Azok után pedig, hogy a sorozatban megmutatják a különféle nézőpontokat, nem akarnak ítélkezni.

„Rábízzuk a nézőre, hogy maguk döntsék el, meg lehet-e bocsátani Bojacknek. Mindannyiunknak vannak hibái, és mindannyian megérdemeljük a megbocsátást, de senkinek sem jár eleve, csak ha dolgozunk érte. De lehet, hogy nem a megérdemeljük a legjobb szó. Én magam sem tudom. A műsor készítésének az egyik legjobb része az volt, hogy feltettük ezeket a kérdéseket, de nem mindig vannak rá válaszaink. Amikor nincs válaszod, de mégis úgy érzed, hogy bele kell fogalmaznod valamilyen megoldást a munkádba, az hamisnak és erőltetettnek tűnik” - mondja Raphael Bob-Waksberg.  

És most az jöhetne, hogy „legalább beindít egy fontos párbeszédet” ezekről a témákról, de pont az ilyen üres sallangokat gúnyolja ki az utolsó évad egyik epizódja.  A popkultúra-, szórakoztatóipar-, és társadalomkritika nem lett kevésbé hangsúlyos a későbbi évadokban sem.

A sorozatban vannak formai bravúrjai is: miközben szívét-lelkét a párbeszédek adják, az egyik csúcspont egy szöveg nélküli epizód, egy másik pedig egy egész részen át tartó monológ. 

És az állatok is viccesek.