Pontosítás Rogán Cecília ékszereinek ügyében

DIVAT
2020 március 09., 12:39

Szombaton megjelent, Rogán Cecíliának a sport az első, a 21 milliós karpereceit szinte takargatja című cikkünk alkalmas volt arra, hogy az üzletasszonyról olyan benyomást keltsen, mintha csak 21 millió forintnyi ékszer lett volna rajta.

link Forrás

Ez valóban igaz Rogán Cecília egyik karjára, csakhogy egy olvasónk azóta jelezte, hogy a másik karján is értékes tárgy, egy 34 mm átmérőjű Rolex Pearlmaster óra látható. Itt jobban is látszik: 

link Forrás

Az Oyster-szíjas óra Everose goldból készült (ez a Rolex saját rózsaarany/pink gold-formulája, amibe vörösréz mellett tesznek kis ezüstöt és egy kis platinát is, hogy ne fakuljon ki az arany rózsaszínje idővel), és gyémántok is vannak benne. Az óra újonnan 40750 euró, vagyis 13,7 millió forint. (Ez egyébként kétségkívül előrelépés, hiszen Rogán Cecília 2017-ben még egy fehérarany csatos Rolex Datejust órát hordott, ami akkor újonnan 2,5 millió forintba került.)

photo_camera Forrás: rolex.com

Tehát az állami pénzeknek köszönhetően nagyon nyereséges cégeket vezető Rogán Cecília összesen majdnem 35 millió forintnyi ékszert viselt a debreceni Davis-kupán.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda novemberben jelentette be, hogy Rogán Antal propagandaminiszter másodszor is elválik, ezután pedig a miniszter be is vallott 809 millió forintnyi vagyont. Az Alfahír a hétvégén arról írt, hogy a jelek szerint a kereszténydemokrata politikus máris újra párra talált, akivel egy sárvári wellnesshotelben csókolózás közben fotózták le két héttel korábban.