• Elhallgatással kezdődött Kína és a koronavírus története, most már a soft power nyomulásnál tartanak.
• Vuhanban a drasztikus intézkedések komoly eredményt hoztak, de bőven van ok gyanakodni, amikor azt kommunikálják, nincsenek már új fertőzöttek.
• Kína segítőként jelenik meg Európában, ez pedig aggasztja az EU-t.

Miközben Európában és az Egyesült Államokban egyre súlyosabb a járványhelyzet, az utóbbi napokban optimista hangvételű hírek érkeznek Kínából. Vuhanban bejelentették, április nyolcadikán feloldják a karantént, egyre többen térnek vissza a munkába és a boltokba, az ellenőrzőpontokat tűzijátékok kíséretében szerelik le. Pekingben múlt héten már forgalmi dugót is jelentettek, mint az élet visszatérésének biztos jelét. Hat napja nem azonosítottak új fertőzöttet Hubej tartományban. A hivatalos adatok szerint az új fertőzöttek az országban már azok, akik külföldről érkeznek vissza, csütörtökön Kína le is zárta a határait a külföldiek előtt. Eközben Kína már orvosszakértőket és felszerelést küldött a járvány sújtott Olaszországba, a szerb elnök, Alekszandar Vucsics pedig nyíltan jóbarátja, Hszi Csin-ping elnök segítségét kérte. A Global Times című kínai pártlapban azt lehet olvasni: ha a kínai modellt máshol is alkalmazták volna, a világ többi részén is sikerült volna megfékezni a vírust.

De valóban ez a helyzet? Kína megküzdött a vírussal, és már az utat mutatja a világ többi, vezető nélkül maradt részének?

Az biztos, hogy a kínai állam jelentős erőkkel sugározza ezt a képet, mert felismerte a páratlan lehetőséget: éppen akkor, amikor az egész világ ugyanarra figyel, megpróbálhatják újraírni saját szerepüket a koronavírus-sztoriban.  A problémát eleinte eltusoló, a világjárványért súlyosan felelős országból nemzetközi vezetővé igyekeznek átpozicionálni magukat. Ezzel a narratívával viszont érdemes óvatosnak lenni.

A lezárás eredményei

Ha azt nézzük, mi történt január 23., vagyis Vuhan város lezárása, és a drasztikus járványügyi intézkedések bevezetése óta, akkor Kína valóban látványos eredményeket produkált. Január végén napi 3000-nél is több megbetegedést jelentettek, ezt sikerült mostanra minimálisra csökkenteni. Hogy mennyire megbízható a hivatalos adat, arra mindjárt visszatérünk.

Ehhez szigorú lezárások, és rengeteg tesztelés kellett, illetve az, hogy a fertőzötteket igyekeztek tömegesen kiszűrni és elkülöníteni.

A 11 milliós Vuhant január 23-án zárták le. Egy helyszíni beszámoló szerint éjjel kettőkor kaptak hírt erről a város lakói, sokan az éjszaka közepén rohantak el valamilyen üzletbe, és voltak, akik megpróbálták elhagyni a várost, de erre már nem volt lehetőség. Ekkor viszont csak a város külső határait zárták le, Vuhanon belül ettől még nem lassult a terjedés. Az igazi eredményt itt a február másodika utáni, sokkal drasztikusabb korlátozások hozták meg, írja a Wall Street Journal. Innentől zárták le az egyes lakótelepeket is, az emberek alapvetően nem hagyhatták el az otthonukat, akik pedig valamilyen munka miatt kimentek, azoknak ellenőrzőpontok során mérték meg a lázát.

Azokat, akik lázasak voltak, vagy akik otthonról tüneteket jelentettek, rögtön a város számos lázklinikájának egyikére vitték. Számos ilyen lázklinika volt, amiket még a korábbi SARS-járvány idején állítottak fel. Itt gyorsteszteket tudtak végezni, amivel ki tudták szűrni, hogy nem csak egyszerű megfázás, vagy influenza van a tünetek mögött. Rengeteg olyan embert is leteszteltek, akik tényleg csak megfáztak. 

Amíg valakiről pontosan ki nem derült, hogy fertőzött-e vagy sem, nem mehetett haza. A villámsebességgel felhúzott új kórházépületekben teljesen elkülönítették azokat, akik fertőzöttek, de csak enyhébb tüneteik voltak, és azokat, akik intenzív ellátásra szorultak. Külön osztályok voltak férfiaknak és nőknek, sőt, gyerekeknek is, akiket simán elválasztottak a szüleiktől is akár, és a család sem látogathatta őket. 

Az egészen drasztikus intézkedéseknek köszönhetően a WHO szerint több százezer megbetegedést sikerült ezzel elkerülni, alapvetően klasszikus közegészségügyi eszközökkel, de olyan szigorúan betartva és olyan léptékben, amit még soha nem láttunk. Egyszerre alkalmazták tehát a tömeges social distancinget és a fertőzöttek minél teljesebb elkülönítését. A hivatalos adatok szerint 81 ezer fertőzött van az országban, és 3300 halott. (Vannak ugyanakkor, akik arra gyanakodnak, hogy ennél sokkal magasabb a valós szám.)

Az ország más részeiben is kemény korlátozásokat vezettek be: ez a videónapló például bemutatja, hogy Pekingben is szigorú járványügyi szabályok volt érvényben annak ellenére, hogy ott nem jelentettek a vuhanihoz hasonló tömeges megbetegedést. 

Megviselte az embereket a karantén

Arról, hogy a vuhani polgárok hogyan kezdtek el önszerveződni, a Buzzfeeden jelent meg összeállítás. Miután rájöttek, hogy ez a helyzet sokáig fog tartani,, lakóközösségek csoportokba szerveződtek a közösségi médiában, ahol a szomszédok kommunikáltak egymással, és például bevásárlásokat rendeltek meg együtt, és sokszor így segítettek azoknak, akik egyedül voltak. A Wuhan University jogtudományi professzora, Qin Qianhong ugyanakkor a South China Morning Postnak arról beszélt, mostanra sokak mentális egészségére súlyos hatással volt a hatvan napos elzárás, és sokan eljutott arra a pontra, hogy nem tudnak tovább megélni, ha nem térhetnek vissza a munkahelyükre. 

Hogy valóban nulla-e az új fertőzöttek száma, akörül persze jogos kétségek merülnek fel. A hongkongi RTHK hírcsatorna vuhaniak tapasztalataira hivatkozva arról ír, hogy több esetben nem végeztek el teszteket olyanokon, akiken indokolt lett volna. A Financial Times helyi forrásai is arról beszéltek, hogy a valós számok rosszabbak lehetnek annál, amit most hivatalosan közölnek, és ez akár az eddigi eredményeket is veszélybe sodorhatja. 

Ez viszont csak a történet egyik fele.

Addigra ugyanis, mire január 23-án lezárták Vuhant, több mint másfél hónap telt el az első megbetegedések óta. (Sőt, újabb beszámolók szerint már tavaly novemberben is lehettek koronavírusos esetek.) Decemberben a kínai egészségügyi hatóságok még kontroll alatt tartott, kezelhető vírusról beszéltek, Vuhanban pedig azután is tartottak több tízezer résztvevős közösségi rendezvényt januárban, hogy már 62 fertőzöttet számoltak. Mire eljött Vuhan lezárása, ötmillióan is elhagyhatták a várost: nagy részük Kína más részeire tért haza az éppen január végén esedékes Holdújévre, de több ezren a világ legkülönfélébb részeire repültek a városból, ahogy azt a New York Times adatvizualizációja látványosan bemutatta. Az első külföldi esetet Bangkokban fedezték fel januárban, éppen ott, ahova a legtöbb nemzetközi járat megy Vuhanból. Ha csak néhány nappal korábban zárják le a várost, nagyságrendekkel kevesebb fertőzött utazhatott volna el egy sor világvárosba.

Arról, hogy egy autoriter állam miért volt tökéletes helyszín egy ilyen vírus elterjedésére az elhallgatásokkal, a korlátozott sajtóval és a központnak megfelelni akaró helyi hivatalnokokkal, nemrég részletesen írtunk. A járvány kialakulásában nemcsak a hatóságok hanyagsága játszott szerepet, de direkt elhallgatás is: ennek lett szimbolikus, mára világszerte ismert alakja Li Venliang, a Vuhani Központi Kórház szemésze, aki még december végén figyelmeztette kollégáit egy új járványra. Az orvost ezután a rendőrség kereste fel, hogy ne terjesszen rémhíreket, és aláírattak vele egy dokumentumot, amely szerint  „hamis állításaival súlyosan megzavarta a társadalmi rendet”. Venliang később maga is koronavírus-fertőzésben halt meg, a hatóságok pedig hivatalosan is bocsánatot kértek az ügy miatt.

Más téren is volt hasonló kommunikációs fordulat. A hatóságok eleinte azt kommunikálták a vuhaniaknak, hogy legyenek hálásak a vezetésnek, amiért megoldják a problémát, de ebből akkora felháborodás lett, hogy váltottak az üzeneten, és már azt közvetítették, hogy ők köszönik a lakosság együttműködését, említett egy példát Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Kína-kutatója. 

A narratíva uralása

Amíg Vuhanban az emberek otthonaikba zárva töltötték a napokat, a nemzetközi hírek megteltek a világ más részeiről érkező vírusjelentésekkel. A figyelem fokozatosan az európai és amerikai vírushelyzetre terelődött. Ebben a helyzetben pedig elindult a nemzetközi háború a narratíva uralásáért: miközben a problémát eleinte bagatellizáló Donald Trump a Kína-vírus kifejezéssel provokált, a kínai kormány azt kezdte el terjeszteni, hogy a vírust az amerikai hadsereg vitte be Kínába. Legutóbb pedig a kínai állami média már azt feszegette, hogy Olaszországból származik a vírus.  

Bár az európai országoknak nyújtott segítséget Ursula von der Leyen bizottsági elnök is megköszönte (felidézve, hogy a vírus első szakaszában az EU is segített Kínának), a soft power nyomulás már láthatóan az EU-t is elkezdte aggasztani. Josepp Borell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője emlékeztette az uniós országokat, hogy álljanak készen a befolyásért való küzdelemre és a narratívák globális harcára. A nagylelkűség politikája mögött a befolyásért vívott harc áll, mondta. Ami pedig szintén új ebben a helyzetben, hogy az Egyesült Államok nem is törekszik vezető szerepre. Ez még a legutóbbi nagy vírushelyzethez, a 2014-es ebolajárványhoz képest is nagy különbség, mondta Matura Tamás.

A kínai külpolitikai törekvések legfrissebb törekvését „maszkdiplomáciának” is nevezik, utalva arra, hogy nyugati országok sorának van most nagy szüksége olyan egészségügyi eszközökre, amiket  leginkább Kínában tud beszerezni. A várva várt kínai maszkok meg is érkeztek. Hollandiában pedig visszahívták a kórházakból a védőmaszkok felét pocsék minőségük miatt, de Müller Cecília tisztifőorvos is azt mondta vasárnap a Magyarországra érkezett eszközökről, hogy „nagyon különböző minőségűek”.