Több száz fős leépítésre készül a Budapest Airport

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Közel háromszáz munkavállalójától megválhat a Budapest Airport - értesült a Magyar Nemzet. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kezelő cég egyelőre annyit közölt a lappal, hogy „legfeljebb 275 főre” jelentettek be létszámcsökkentést, ez a szám azonban a forgalmi helyzettől füg­gően, és a munkahelyvédelmi intézkedéseknek köszönhetően még jelentősen csökkenhet.

A BUD azzal indokolja a leépítést, hogy a reptér utasforgalma 99 százalékkal lecsökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cég pedig nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot.

A leépítés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, amelyekben a forgalomcsökkenés miatt jelentősen mérséklődött a munkavégzés – közölték a Magyar Nemzettel, hozzátéve, hogy készen állnak a repülőtér biztonságos működtetésére és a forgalom fokozatos visszaépítésére.

A lap azt írja, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség friss becslése szerint az egy évvel korábbihoz viszonyítva a járvány lecsengése után is felére csökkenhet idén a légi utasok száma ­Európában, és 6,7 millió légi közlekedéshez kapcsolódó állás szűnhet meg. Számításuk szerint Magyarországon 53 százalékos utasforgalom-csökkenés lehet és 38 ezer állásra nem lesz szükség.


A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót