Varga Mihály: Nagyobb recesszió jöhet, mint a kormány gondolta

gazdaság
2020 április 25., 07:42

Magyarországon nagyobb lehet a recesszió, mint azt korábban a kormány gondolta - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek, vette észre az Index. Varga szerint a költségvetés korábban becsült 3 százalékos hiánya sincs „kőbe vésve”, a kormány április végén vizsgálja fölül a bruttó nemzeti össztermékre és a költségvetési deficitre vonatkozó korábbi becsléseit.

Varga emlékeztetett, ez a becslés még március második felében készült, amikor még azzal számolt a kormány, hogy az év második negyedében megkezdődik a kilábalás a járványból. Ehhez képest a mostani elemzések alapján „a számok feltehetően rosszabbak lesznek” - mondta Varga.

A pénzügyminiszter 202 000 online pénztárgép adatai alapján kijelentette, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi eladások az erre az időszakra jellemzőeknek csak a 54 százalékát tették ki, így az adóbevételek is jelentősen alacsonyabbak lesznek.

"Ha a gazdaság vissza tudna térni a normális kerékvágásba május végére, vagy júniusra, akkor lenne 3 százalékos recesszió, de úgy látjuk, lassabb lesz a visszaállás – mondta. Hozzátette, a legnagyobb kérdés rövidtávon, hogy milyen ütemben tud újra indulni a járvány miatti szállítási nehézségek, határzárak, és a lecsökkent kereslet okán lelassult export.

A Reuters elemzői szerint a magyar hiány a GDP 4,5 százalékára rúghat idén, Varga erre azt mondta, hogy elfogadható abban az esetben, ha a járvány hosszabb ideig fékezi majd a gazdaságot és az nem fog tudni újraindulni.

A kormány szeretné a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alatt tartani, de „nem a világ vége,” ha ennél magasabb lesz a szám - tette hozzá.

Varga Reutersnek adott interjújából tudhatja meg a magyar nyilvánosság, hogy a 10 évre titkosított Belgrád-Budapest vasútvonal felújításához

 1,855 milliárd euró kölcsönt kapott a kormány éves 2,5 százalékos kamattal és  előtörlesztési lehetőséggel.