Feloldja a kormány a kijárási korlátozást Budapesten

járvány
2020 május 16., 10:10

„Budapesten is áttérhetünk, igaz, megfontoltan és óvatosan, de áttérhetünk a védekezés második szakaszára. Ezért a kijárási korlátozást feloldjuk, és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket” - jelentette be Orbán Viktor szombaton a Facebookon.

Azt mondta, Budapesten különösen fontos a védőtávolság betartása, a polgármestereket pedig arra kérte, hogy „ne vegyék félvállról a kockázatot”, és „külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára”.

Budapestet és Pest megyét leszámítva az ország többi részén két hete kezdődött a járványügyi korlátozások lazítása, ami jövőhéten folytatódik is. A budapesti lazítás már a szerdai kormányülésen is téma volt, de végül nem döntöttek róla, helyette levélben kérték a kerületi polgármesterek véleményét. Az önkormányzatok azonban nem kapják meg azokat adatokat, amelyek alapján felelősen dönthetnének a nyitásról, jelezte többször Karácsony Gergely főpolgármester és a kerületi vezetők is. A főváros Budapest Restart címen tette közzé a nyitással kapcsolatos javaslatait.

A szombati adatok alapján most először fordult elő, hogy az újonnan regisztrált fertőzötteknek csak egyharmada budapesti.

Az aktív esetek (vagyis az éppen fertőzöttek) száma folyamatosan csökken a központi régióban, az ország többi részén nagyjából stagnál.