„Akit behoznak a rendőrségre, mert nem volt rajta maszk, az egy életre szóló leckét kap” - üzente népének a Fülöp-szigeteki elnök

2020 július 24., péntek 4:06

Egy Fülöp-szigeteki rádiós újságíró nemrég biciklizni ment a barátaival, arcán maszkkal, a szabályoknak megfelelően. Egy rövid pihenő erejéig levette a maszkot, hogy belekortyoljon a vizébe, vesztére, mert éppen arra jártak a rendőrök.

Bevitték egy stadionba, ahol a helyes maszkviselésről tartanak előadást azoknak, akik megsértik a járványügyi előírásokat. A távolságtartásra viszont már nem figyeltek, az emberek szorosan egymás mellett sorakoztak, növelve a fertőzésveszélyt.

A történet - amit Jason Gutierreztől, a New York Times manilai munkatársától idéztek a lap hírlevelében - jól mutatja, milyen szürreális módon kezelik a járványt Rodrigo Duterte országában.

Ez persze nem meglepő azok után, hogy az elnök 2016-os megválasztása után véres drogellenes háborút indított, államilag támogatva sorozatgyilkosságokat, amelyek emberek tízezreinek halálát okozták. Amikor aztán a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indított, hogy eldöntse, követett-e el tömeggyilkosságot és emberiesség elleni bűnöket, Duterte inkább kivonta a Fülöp-szigeteket a bíróság fennhatósága alól.

Rodrigo Duterte 2018-ban Fotó: NOEL CELIS/AFP

Hasonló módszerekhez nyúlt most is, látva, hogy a korlátozások júniusi lazítása a koronavírus gyors terjedéséhez vezetett. Februártól május végéig 18 ezer fertőzöttet regisztráltak a több mint százmilliós országban, azóta ez a szám 70 ezer fölé nőtt, mindössze másfél hónap alatt. Csúcson van az aktív fertőzöttek száma (közel 50 ezer), és a regisztrált halálesetek száma is átlépte az 1800-at.

Így mostanra Indonézia után a Fülöp-szigetek Délkelet-Ázsia második legfertőzöttebb országa.

Fegyverrel oldaná meg

Duterte már áprilisban agyonlövéssel fenyegetetett a karanténelőírások megsértéséért. Az egészségügyi vészhelyzet katonai elfojtása odáig vezetett, hogy Manilában éhező emberek vonultak az utcára, kormányzati segítséget követelve. A rendőrség ekkor is erőszakkal válaszolt, feloszlatták a tüntetést, és 21 embert börtönbe küldtek.

Ezek után Duterte most kedden azt üzente, mindenkit elfognak, aki nem hord maszkot, vagy nem tartja a védőtávolságot.

„Nem vagyunk szívbajosak, ha le kell tartóztatni az embereket” - mondta egy videóüzenetben. „Akit behoznak a rendőrségre, mert nem volt rajta maszk, az egy életre szóló leckét kap.”

Fotó: TOTO LOZANO/AFP

„Ironikus, hogy Duterte nem visel maszkot a hivatalos találkozóin, egyedül akkor vette fel, amikor megfenyegette a lakosságot. Pedig, ha körbenézel, azt látod, hogy az emberek maszkot hordanak”- mondta Gutierrez. „Azzal, hogy militarizálja a problémát, valószínűleg azt próbálja bizonyítani, hogy csinál valamit.” Miközben Brazíliában az egészségügyi minisztérium és a szakmai apparátus próbálja ellensúlyozni Bolsonaro elnök vírusügyi téveszméit, a Fülöp-szigeteken még erre sincs példa.

A kormány felhatalmazta a rendőrséget, hogy házról házra járva kutassanak tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató fertőzöttek után. Manilában ellenőrzőpontokat állítottak fel, a rendőrök gyakran állig felfegyverkezve masíroznak az utcán, így sokan, különösen a város szegényebb részein, nem is mernek elmenni otthonról.

Ellenőrzés Navotas városában Fotó: Lisa Marie David/NurPhoto via AFP

Gutierrez szerint meg is mondták az embereknek, hogy várjanak otthon élelmiszerre és orvosi tanácsra, különben a letartóztatást kockáztatják. Azokat a fertőzötteket, akik nem felelnek meg a házi karantén előírásainak, például idős vagy várandós emberekkel élnek együtt, izolációs központokba viszik, „fizetett vakációként”, ahogy Duterte szóvivője fogalmazott.

A fenyegetéseken túl a kormány azt ígérte, felpörgetik a tesztelést is, a mostani napi 20-23 ezer helyett 32-40 ezer tesztet akarnak elvégezni. Eddig 1,1 millió emberen végezték el a vizsgálatot, ezt tornásznák fel jövő júniusig tízmillióra.