Litvániába menekült a belarusz ellenzéki elnökjelölt

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

Szvjatlana Cihanouszkaja "Litvániában tartózkodik, biztonságban van", írta a Twitterén Linas Linkevicius litván külügyminiszter kedden. A belarusz ellenzék elnökjelöltjével munkatársa hétfő délután óta nem tudtak kapcsolatot teremteni, azóta, hogy elhagyta a választási bizottság épületét.

Szvjatlana Cihanouszkaja az elnökválasztás utáni hétfői sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy nem fogadja el a végeredményt.Fotó: Viktor Tolochko/Sputnik via AFP

A választási bizottság előzetes, lényegében kitalált eredményei alapján a vasárnapi elnökválasztást Aljakszandr Lukasenka, az 1994 óta regnáló elnök a szavazatok több mint nyolcvan százalékával nyerte meg, Cihanouszkaja 10,9 százaléknyi szavazatot kapott. Cihanouszkaja nem fogadja el a választás végeredményét. Az ellenzék hívei szintúgy nem, Minszk utcáin második éjszakája tartanak a tiltakozások, amiket a hatóságok erőszakosan vernek szét.

Eltűnése aggodalmat keltett munkatársaiban, hiszen az elmúlt hónapokban a belarusz hatóságok százával tartóztattak le ellenzéki aktivistákat, illetve a választás előtt letartóztatták a legesélyesebbnek tartott elnökjelöltet, Viktar Babarikát, akinek a kampánystábja ezután Cihanouszkaja mögé állt be. Cihanouszkaja maga azért indult, mert a hatóságok a választáson indulni akaró vlogger férjét is letartóztatták. Végül ő lett a közös ellenzéki jelölt, aki mögé Babarika emberein túl még az országot a választások előtt elhagyó Valerij Cepalko elnökjelölt hívei is felsorakoztak.

Tehát az, hogy Cihanouszkaja szó nélkül eltűnt, okkal keltett aggályokat, de mint most kiderült, csak Litvániába, a belarusz diaszpóra egyik bázisára, a belarusz ellenzék egyik fő támogatójához távozott. (Via MTI)

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó