Új vizsgálatot követelnek egy belga rendőri őrizetben elhunyt szlovák férfi ügyében

külföld
2020 augusztus 20., 08:39

Új vizsgálatot követel férje halála ügyében egy szlovák nő. Férje, Jozef Chovanec még 2018-ban hunyt el a belga rendőrség őrizetében. Chovanec-t a charleroi-i reptéren vették őrizetbe, miután zavargott egy oda tartó járaton. A cellájában kárt tett magában, addig verte a fejét a falba, míg vérezni nem kezdett. A kórházba szállítás után kómába esett, másnap pedig életét vesztette.

Az esetről most előkerült egy felvétel, mely igazán botrányos részletekre derített fényt. Kiderült például, hogy a már sérült Chovanechez bevonuló rendőrök kiröhögték a sérült fogva tartottat, egyikük még náci karlendítést is bemutatott. És az is kiderült, hogy segítség helyett első körben fegyelmezték Chovanec-t: a felvételek alapján az egyik rendőr 18 percen át ült a fogva tarott mellkasán. Ez utóbbi miatt most többen párhuzamot vélnek esete, és George Floyd májusi halála között. Floyd abba halt bele, hogy egy minneapolisi rendőr 8 percen és 46 másodpercen át térdelt a nyakán.

"Szeretném megtudni, hogy mi történt, és miért viselkedtek vele így a rendőrök" - nyilatkozta Chovanec neje, Henrieta a felvételt megszerző belga lapnak, a Het Laatse Nieuwsnek. Kérdések pedig bőven adódnak, például még az se derült ki az eset óta eltelt két évben, hogy Chovanec miért viselkedett úgy, ahogy. A halála után végzett toxikológiai vizsgálatok alapján se alkohol, se más tudatmódosító szerek sem befolyásolták a viselkedését. "A jelek szerint valami volt a férjemmel, nem érezte jól magát. De a rendőrség nem törődött vele. Amikor látták a vért, elsősegélyben kellett volna részesíteniük. Ehelyett csak ráültek. Nem tudott rendesen lélegezni" - nyilatkozta Henrieta a lapnak.

A két éve tartó vizsgálatot amúgy a belga hatóságok még nem zárták le, a charleroi-i ügyészség tájékoztatása szerint "a covid-19 miatt kialakult válság" hátráltatja a vizsgálatot. A helyi rendőrség azt mindenesetre sietve közölte, hogy azt a kollégájukat, aki náci üdvözlésre lendítette a karját, még ma, augusztus 20-án kirúgják. (Via BBC)