Szerződést bont az SZFE-vel korábbi rektora, Ascher Tamás is

oktatás
2020 szeptember 01., 07:32

„Hétfő délután az egyetemi autonómia jóvátehetetlen sérülése miatt oktatói szerződésemet felmondtam”

- áll Ascher Tamás közleményében. „Rendező osztályom most lesz másodéves, az osztályfőnöki teendőket tanártársam, Forgács Péter veszi át, de valamilyen alternatív formában igyekszem továbbra is tanítani a diákokat.”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói azután kezdtek felmondani, hogy a szenátus javaslatait figyelmen kívül hagyva, az egyetemet nem ismerő, de azt becsmérlő kormánypárti embereket neveztek ki a fenntartó alapítvány kuratóriumába. Azzal, hogy Zsámbéki Gábor és Székely Gábor után Ascher Tamás is távozik, lezárul egy korszak, hiszen a kaposvári színházat és a Katonát színháztörténeti jelentőségű műhellyé formáló hármas több évtizede meghatározó alakja az egyetemnek: Ascher 1983 óta tanított ott, 2003-ban ő indította az első zenés színész osztályt Novák Eszterrel, 2006 és 2014 között pedig az intézmény rektora volt.

Ascher az egyetemi sajtótájékoztató színpadán hétfőn
photo_camera Ascher az egyetemi sajtótájékoztató színpadán hétfőn Fotó: botost/444.hu

Ascher a felmondások második hullámába lép bele, ami azután indult el, hogy pénteken kiderült: Vidnyánszkyék elveszik a szenátus jogköreit, és ezentúl ők mondják meg, ki indíthat osztályt és ki lehet vezetői pozícióban. Ezután lemondott az SZFE vezetése és a szenátus választott tagjai, de ők nagyrészt maradnak oktatóként, mert „ameddig lehetséges, hallgatóikat nem hagyják magukra, mert hisznek abban, hogy legfőbb feladatuk és felelősségük a rájuk bízott és bennük megbízó tehetséges fiatalokat tanítani”.

Voltak azonban, akik nem akarták elfogadni ezt a helyzetet, a külföldön is elismert színházrendező, Bodó Viktor például a tüntetésen jelentette be, hogy bár jövőre ő lett volna a színészek osztályvezetője, addig nem teszi be a lábat az egyetemre, „amíg nem rendeződik az iskola autonómiája”. Az Arany Medve-díjat nyert Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó a tüntetésen felolvasott levelében tudatta, hogy nem viszi tovább az osztályát mesterszakon: „Nem tudom, mit tennék, ha első vagy másodévesek lennétek - valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne - az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre, tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.”

link Forrás

Azok a hallgatók, akikkel beszéltem, már korábban is jelezték, hogy az oktatóikhoz fűződő kapocs jóval erősebb annál, mint hogy a formális képzés ellehetetlenülése miatt teljesen megszűnjön. Ascher is azt írta, hogy valamilyen alternatív formában tanítani fogja az osztályát, és erre kéri Székely Gábort is, aki felmondásakor vállalta, hogy ingyen tanít tovább a hivatalos kereteken kívül. Enyedi Ildikó is megígérte a diákjainak, hogy „a közös munkát folytatjuk, a diplomafilmjeiteket természetesen végigkísérem, ugyanúgy, mintha még mindig itt tanítanék.”

Az alapítvány hivatalosan mától vette át a felügyeletet az SZFE felett. A hallgatók éjfélkor „elfoglalták” az egyetemet, azt mondják, nem engedik be a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, amelynek amúgy a Vas utcai épület a bejegyzett székhelye.