„Ennek az egyetemnek három óra múlva vége.”

Hétfőn este kilenckor ezzel a mondattal zárta Antal Bálint rendező hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak tüntetését, majd villámlások kíséretében leszakadt az ég.

Több száz diák búcsúztatta a Vas utcában az egyetem felmondó vezetését és azt az intézményt, amibe felvételiztek, eddig jártak, tanultak, és amit Vidnyánszky Attila a kormány által meghirdetett kultúrharc egyik legdrámaibb epizódjában erővel a hatalmába kerített.

Ez az esemény már nem annyira tiltakozás volt, sokkal inkább egy keserű virrasztásra emlékeztetett.

Ezzel indított az este házigazdája:

„Antal Bálint vagyok végzős hallgató. Most tavasszal vettem volna át a diplomámat ezen az egyetemen. Ehhez képest most tavasszal le fogok diplomázni egy olyan egyetemen, amire nem jelentkeztem, amire nem vettek fel. Nehéz ezt mondani, de búcsúzunk tőle. Éljük meg az utolsó óráit”

Ezekben az utolsó órákban Bodó Viktor, színész, rendező, tanár bejelentette, hogy felkérték: indítson színészosztályt 2021-ben, és kollégáival az utóbbi hónapokban egy átfogó új színészképzési koncepción dolgoztak, amit ugyan publikálnak majd, de az események következtében úgy döntöttek, hogy nem indítják el az osztályt.

„A hatalom arroganciája, a sötétség, az agresszió, a középszerűség, a bosszúvágy, a frusztráció áll harcban az értelemmel, a szívvel, a tehetséggel, az emberséggel.”

Példaértékűnek nevezte, hogy az egyetemért hónapok óta küzdő diákok nem süllyedtek le arra a szintre, ahogy a hallgatókkal és az egyetemmel elbántak.

„2020-ban Magyarországon ez megtörténhet. Hogy egy egyetem belső működésébe ilyen aljas módszerekkel, otrombán belerombolnak. Felülről, erőből, hazugságokkal és koholmányokkal.”

Azoknak, akik kivárnak, akik még reménykednek a demokráciában, a törvényekben, a tisztességben, azokat arra figyelmeztette, hogy őket a hatalom kiröhögi, kijátssza.

„Akiknek példát kéne mutatniuk, azokat mára már nem lehet tisztelni, sem megbízni bennük.”

Bodó arról beszélt, hogy sokadszorra nézi ezt végig a teljes ország: „A félelem, a közöny és az apátia megbénította az ország nagy részét, de ti álljatok bele a helyzetbe, és ne féljetek senkitől! (…) Én a magam részéről nem teszem be a lábam az egyetemre, amíg nem rendeződik az iskola autonómiája. Eddig és ne tovább.”

Enyedi Ildikó, Az én XX. századom, a Simon mágus, és az Arany Medve-díjat nyert Testről és lélekről rendezője a helyszínen felolvasott diákjainak küldött levelében szintén bejelentette, hogy nem tanít tovább az egyetemen, felmondott, nem viszi tovább az osztályát mesterszakon. „Az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre tiszteletem és megértem minden kollégámat, aki hátra sorolva az önérzetét marad a diákjaival.”

Hajdu Szabolcs a Macerás ügyek, a Fehér tenyér, a Bibliotheque Pascal rendezője arra biztatta a diákokat, hogy ne adják át az egyetemet a hatalomnak. Arról beszélt, hogy mesterségesen gerjesztett hideg polgárháború mérgezi a társadalmat évek óta, és ebből már mindenkinek elege van. Hogy nem az emberek egymás ellenségei. „Az ellenség fent ül a páholyban, szotyizik, és élvezettel nézi, hogy mi itt az arénában lejátsszuk egymás közt a meccset.”

„Ez az ügy nem csak az SZFE-ről szól, hanem az egész országról.”

Molnár Áron (noÁr) színész arra szólított fel, hogy senki ne hallgasson, hogy mindenki minden létező alkalommal, felületen, interjúkban, díjátadáskor legyen szolidáris, és beszéljen az egyetem ügyéről. Németh Gábor író, forgatókönyvíró, tanár viszont csalódottságának adott hangot, amiért hallgatnak a magyarok: „Miért nincs egyetlen szavuk se arra, ami történik? Miért hallgat a teljes magyar felsőoktatás? Miért hallgat a magyar rektori konferencia?”

Vilmos Noémi, végzős színház rendező szerint taktikát kell váltani, és kemény kérdéssel fordult társaihoz:

„Kitől várjuk, hogy ki tudjon és ki merjen állni, ha mi nem kockáztatunk?”

Szerinte eljött az ideje, hogy célt változtassanak, és ne azon törjék a fejüket, hogyan tudnánk egy-egy pontján tovább vétózni, amit az SZFE ügyében eldöntöttek a fejük felett, hanem azon, hogyan tudnának a nyilvánossággal minél több embert megszólítani, „akikkel vérlázítóan ki van baszva”, és a probléma gyökere ellen lázadni fel, nem csak magukért.

„Gerincesnek kell maradni, de nem tisztelhetjük tovább azokat a törvényeket, amik azt szolgálják, hogy ne tudjuk többé jó kedvvel és bőséggel szolgálni a hazánkat.”