Polt Péter: Szijjártó jachtozása nem bűncselekmény

POLITIKA
2020 szeptember 10., 09:06

„A Központi Nyomozó Főügyészség a kérdésével érintett tárgyban egy magánszemély által tett feljelentést elutasított, mivel a rendelkezésre álló adatokból kitűnt, hogy a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény” - írja Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére.

Vadai kérdésében leírta, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányközeli magyar milliárdos, Szíjj László jachtján töltötte a nyaralását az Adrián, miközben a Facebookon arról posztolt, hogy gőzerővel dolgozik, egyeztet a fehérorosz helyzetről. A Lady MRD nevű jacht piaci alapú bérleti díja egyébként olyan magas, hogy annak kifizetésére a Szijjártó-családnak a külügyminiszter fizetéséből nem igazán tellett volna.

Vadai két kérdést tett fel Poltnak, hogy Szijjártó fizetett-e bérleti díjat az állami közbeszerzésekben is érdekelt Szíjjnak a jacht használatáért, valamint hogy sértett-e törvényt a külügyminiszter.

Erre válaszolva írta Polt, hogy Szijjártó nem követett el bűncselekményt, legalább is így tűnt az ügyészségnek „a rendelkezésre álló adatok alapján”. Hogy mik voltak azok a rendelkezésre álló adatok, sajnos nem tudni.

A hvg.hu-nak szeptember elején árulta el a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy egy magánszemély feljelentést tett Szijjártó ügyével kapcsolatban, de ennél többet nem mondtak a lapnak. Kizárásos alapon ez a feljelentés lehet az, amit most - Polt tájékoztatása szerint - elutasítottak.