Járdára viszik a kerékpársávot a Nagykörút több pontján, hogy az autósok két sávja feltétlenül megmaradjon

közlekedés
2020 szeptember 14., 15:04

A nagykörúti kerékpársáv véglegesítéséről döntött a fővárosi önkormányzat - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester augusztus utolsó napján a városháza udvarán. Hozzátéve, kompromisszumos megoldás született: a Nagykörút Blaha Lujza tértől délre húzódó szakaszán visszakapják az autósok az ideiglenes kerékpársávok felfestése előtti két forgalmi sávot.

Itt a parkolósávok megszüntetésével az úttest szélére kerül a végleges kerékpársáv

- írtuk tudósításunkban. A döntést azzal indokolták, hogy a Nagykörút József körúti és Ferenc körúti szakaszát a mérések szerint sokkal több autós használja, mint a Blahától északra húzódó szakaszát, felelős döntésnél az ő szempontjaikat is figyelembe kellett venni.

Szerkesztőségünk több rendszeresen bicikliző tagja azonban ma délelőtt szembesült a ténnyel, hogy az érintett szakasz több pontján úgy állt vissza a két autós forgalmi sáv, hogy emellett

a járdára vezette át a kerékpársávot

a kialakításért felelős Budapest Közút. A körúton a Blaha Lujza tér felől a Petőfi-híd felé haladva az első ilyen hely a Rákóczi téri villamosmegálló környéke, hogy aztán rövid úttesten tekerés után a Krúdy Gyula utca és a Baross utca között megint visszatérjünk a járdára.

Járdára vezetett biciklisáv, a veszély felé közeledő nénivel
photo_camera Krúdy-József körút sarok Fotó: 444

A következő, és egyben utolsó járdás szakasz a Corvin negyed villamosmegálló előtt a Pál utca és a körút kereszteződésénél található.

A másik oldalon a hétfő déli állapotok szerint egyelőre még végig az úttesten lehet kerékpározni, érdemben egyelőre nem változott a tavasz óta megismert forgalmi rend, de itt is elkezdődtek már az átvezetést előkészítő munkálatok.

A már meglévő járdára vezetett sávokról elmondható, hogy jóval keskenyebbek lettek, mint az úttesten találhatók, és ezen a képen látszik, hogy néhol vészesen szűk hely marad a megosztott biciklis-gyalogos közlekedésre.

photo_camera A Rákóczi tér villamosmegállóhoz vezető gyalogátkelő az új, járdára vezetett kerékpársávval Fotó: 444

De ami igazán aggasztó, az a járdára vitt sávok vonalvezetése. A Baross utcánál és a Rákóczi térnél gyakorlatilag a zebrán átkelésre várakozó gyalogosok között kellett áthajtanom, ami a négyeshatos megállójánál a reggeli és a délután csúcsok idején kifejezetten kellemetlen tömegjelenet lehet.

Utána következett a szélső sávban kialakított kerékpársávon parkoló autók kerülgetése:

photo_camera Kerékpársávon parkoló autók sora a József körúton Fotó: 444
photo_camera Kerékpársávon parkoló autók sora a József körúton Fotó: 444

De miért kell a járdára terelni a bicikliseket?

Rövid utánajárás után kiderült, a szakma számára már a városházi bejelentés után nyilvánvaló lehetett, hogy a parkolósávos megoldás a biciklisek járdára terelésével jár a körút említett három pontján. Ezeken a helyeken ugyanis nincsenek parkolósávok, így ha a főváros ragaszkodik a két autós forgalmi sáv megtartásához, kénytelenek levinni az útról a bringásokat.

Nem hiába javasolta a Magyar Kerékpárosklub, hogy ne a parkolósáv helyén maradjon meg a tavasszal ideiglenesen kialakított kerékpársáv - mondta Halász Áron, a szervezet elnökhelyettese a 444-nek. Az ilyen megoldás ellen egyébként 21 további civil, szakmai szervezet is felemelte szavát a nyár folyamán.

A kerékpáros forgalom járdára vezetése Halász szerint borítékolhatóan konfliktusok forrása lesz a körúton sétálók és a kerékpárosok között, és „hamarosan azok számára is nyilvánvaló lesz, hogy a virágos- vagy újságosbódékkal, teraszokkal tűzdelt járdák nem elég szélesek a biztonságos közlekedéshez, akik emellett a megoldás mellett ágáltak”.

Különösen a Baross utca és a József körút sarkán szerencsétlen a helyzet, ahol a kerékpársáv a mindig forgalmas gyalogosátkelő előterében, a várakozó gyalogosok között vezet át - magyarázta.

„A Kerékpárosklub most azt kéri a fővárosi önkormányzattól, hogy a járdára vezetett kerékpársávokkal párhuzamosan fessenek az útra a kerékpáros közlekedést megengedő jelzéseket, hogy legalább a forgalomban magabiztosabban közlekedők enyhítsék a járdák kerékpáros terhelését” - mondta Halász.

„Ez egy olyan kompromisszumos javaslat, amely megőrzi azt a nagyon fontos vívmányt, hogy a Nagykörút lett Budapest, és egyben az ország egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonala, egyúttal lehetőséget biztosít arra, hogy a Nagykörút ismét megteljen élettel, kávézók nyíljanak és közösségi programok helyszíne legyen. Ugyanakkor, ahol a forgalom megköveteli, biztosítja a kétszer két sávot az autóval közlekedők számára” - dicséri az új nagykörúti forgalmi rendet az a BKK honlapján szeptember 4-én közzétett tájékoztató, ami a járdára vitt kerékpársávokról először tesz említést.

Halász Áron szerint azonban „pártpolitikai kompromisszum” volt a városvezetés részéről a József körút - Ferenc körút magasságában a más szakaszokhoz képest egyébként tényleg nagyobb autóforgalomra hivatkozva visszahozni a két forgalmi sávot.

Emlékezetes, hogy Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a döntés előtti napokban üzent Karácsony Gergelynek: „hagyjon fel az autósüldözéssel, az autóval közlekedők megbélyegzésével és elítélésével”. De azokban a napokban a fővárosi ellenzéki koalíción tagja, a DK budapesti vezetése is egyértelművé tette, mit vár a városvezetéstől: ne hagyja iskolakezdés idején dugóban állni az autósokat, akadályozza meg a közlekedési káoszt, alakítsa át (vissza) a nagykörúti ideiglenes forgalmi rendet.

„Szakértők sora hívta már fel rá a figyelmet, hogy a Nagykörút szóban forgó szakaszát éppen az autók okozta zaj- és légszennyezés miatt nem használják szívesen az emberek. Ha az autóknak két sávot adunk, akkor két sávot használnak ki, és helyzet semmit sem fog változni”

- értékelte a döntést Halász Áron.

„Ettől persze még mindig jobb a Nagykörúton biciklivel közlekedni, mint egy éve, de ehhez nagy szükség lesz a gyalogos- és kerékpáros közlekedők egymásra figyelésére” - tette hozzá.