Legalább tizennégy egyetemen szerveznek fórumokat az SZFE hallgatóinak részvételével

Rendkívüli hírlevél
Amit azonnal tudni kell

Összegyetemi szerveződésbe hívták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit - olvasható közleményükben, amely szerint 

több mint tíz fővárosi és vidéki felsőoktatási intézményben tartanak alulról szerveződő hallgatói fórumokat kedden

Titkos Egyetem – Hallgatói Fórum az Autonómiáról címmel. Mint írják, néhány egyetemen a helyi hallgatói önkormányzat, máshol önkéntes diákok szervezik a fórumokat, egységesen kedd este 6-ra. „Az egyes egyetemek hallgatóin kívül a legtöbb helyre saját oktatóikat és SZFE-s diákokat is meghívtak – a felhívás szerint azért, hogy minél teljesebb képet kaphassanak a felsőoktatás kormányzati átszervezésének körülményeiről, feltérképezhessék a modellváltás lokális vonatkozásait és megismerhessék a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyének részleteit.” 

Ez újabb jele annak, ami már a számos hallgatói kiálláson is látszott, hogy bár az egyetemek privatizálását eddig csak az SZFE kifogásolta hangosan, az ő tiltakozásuk kérdéseket vetett fel az egész módszerrel szemben más intézményekben is. Németh Gábor, az SZFE lemondott rektori főtanácsadója erről azt mondta a 24-nek: „a most kinevezett kurátorok 2022. január elsején megkaphatják az alapítói jogokat is, így az állami függés utolsó szálát is elvághatják. Onnantól semmi köze nem lesz az államnak ezekhez az intézményekhez, viszont olyan embereket betonoznak be határozatlan időre a kuratóriumokba, akiknek teljesen egyértelmű az elköteleződésük. Ezt egy kormányváltás nem, csakis egy rendszerváltás tudja felülírni. És már többször elhangzott a döntéshozóktól, hogy egyetlen egyetem sem marad szárazon, mert a változás a teljes magyar felsőoktatást fogja érinteni. Ez rettentő aggályos, hiszen a kritikai értelmiség, aminek létezése a demokrácia záloga, a szabad, autonóm egyetemeken képződik. Márpedig, ha az SZFE-n meg lehet csinálni, hogy explicit ideológiai értékrendátadást forszíroznak, akkor miért ne lehetne ezt megtenni más intézményeknél, ahol a szenátus összes jogát ugyanígy magához vonja a kuratórium.” 

Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának közlése szerint az eseményeket túlnyomó többségben nyilvánosan hirdették meg, és úgy tudják, egyes egyetemeken a szerveződő hallgatók intézményvezetői nyomásra arra kényszerülnek, hogy a fórumokat kiszervezzék az épületből, a hírt pedig szájról szájra terjesszék. 

Ami nyilvános, azt ezen a Facebook-oldalon gyűjtik. Az SZFE-s hallgatókat eddig az alábbi intézmények és karok nyilvánosan meghirdetett fórumaira hívtak el beszélgetni:

  • Budapesti Corvinus Egyetem 
  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 
  • ELTE Állam- és Jogtudományi Kar 
  • ELTE BGGYK-BTK-IK-GTI-PPK-TÁTK-TÓK-TTK 
  • Eszterházy Károly Egyetem, Eger 
  • Független Zeneakadémisták 
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem 
  • Magyar Táncművészeti Egyetem 
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 
  • Neumann János Egyetem, Kecskemét 
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem 
  • Pécsi Tudományegyetem 
  • Rippl Rónai Művészeti Kar, Szent István Egyetem Kaposvári Campus 
  • Szegedi Tudományegyetem

Már nyomdában a MAKRO

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.

Belépek
Kapcsolódó