
A Liverpool 5-1-re verte a Tottenhamet, ezzel eldőlt, hogy Szoboszlai Dominik az első magyar játékos, aki megnyerte az első osztályú angol futballbajnokságot, amit 1992 óta Premier League-nek neveznek. Szoboszlai két gólpasszt adott, a 68. percben lecserélték.
A Détári Lajos utáni és a Szoboszlai Dominik előtti korszak legjobb játékosa, Gera Zoltán 172 meccset játszott a Premier League-ben (Szoboszlai 65-nél jár), de az egészen más élmény volt. A fél ország a West Bromwich Albionnak drukkolt, idegőrlő volt ez, hol kiestek, hol feljutottak, a 17. hely megcsípése a Premier League-ben már siker volt. Következett a Fulham, itt már a kiesés miatt nem kellett aggódni, sőt, Gera az Európa Ligában döntőt játszott.
Tizenkét magyar játszott eddig a Premier League-ben, de a bajnoki címnek még a közelében sem járt senki, pláne stabil kezdőjátékosként. És akkor még nem beszéltünk a Szoboszlaival egyszerre Angliába igazolt Kerkez Milosról, akinek 21 éves korára van 62 Premier League-meccse, és könnyen lehet, hogy olyan csapat következik a nyáron, amelyikkel akár ő lehet a magyar futball második PL-aranyérmese.
Hogy mekkora szó egy magyar játékosnak angol bajnokságot nyerni, azt jól mutatja, hogy a másik három topligában bőven vannak magyar aranyérmesek, és nem csak a múlt ködében. Ez persze az angol futball korábbi elszigetelődését is jelzi, 1978-ig a Brit-szigetekről származó játékosokon kívül alig-alig voltak külföldiek a ligában. A teljesség igénye nélkül:
lett aranyérmes.
Magyarországnak, 53. országként, most lett aranyérmese a Premier League-ben.
A Liverpool úgy indult neki ennek a bajnokságnak, hogy senki sem hitte, hogy megnyerhetik. Kilenc év után távozott egy korszakos edző, Jürgen Klopp a csapattól, akivel 2020-ban húsz hosszú év után lettek újra bajnokok. Az ilyen nem szokott sok jót jelenteni, a Manchester United máig nem heverte ki Alex Ferguson távozását, és az Arsenalnál Arséne Wenger 2018-as eligazolása után is csak mostanában kerülhetett szóba reálisan egy bajnoki cím. A fogadóirodák és elemzőcégek a 2024-25-ös szezon legnagyobb esélyesének éppen az Arsenalt és a Manchester Cityt tartották, a Liverpoolt harmadik helyre várták.
Teljesen példátlan az, amit a holland edző, Arne Slot tett, vagy inkább nem tett a Liverpoollal. Nem akarta felforgatni a csapatot, nehéz is lett volna, mert a végül mindössze négy PL-meccset játszó Federico Chiesán kívül nem is igazoltak új játékost. A most és tavaly legtöbb percet kapó játékosok listája egy-két kivételtől eltekintve lényegében megegyezik. Csak a holland Gravenberch volt az, aki lényegesen többet játszott a tavalyinál. És a csapatot nem sújtotta olyan sérüléshullám, mint a riválisaikat.
Ez már a Slot mágiájának része, előző csapatánál, a Feyenoordnál is ez volt a helyzet. Háttéremberivel különféle módszerekkel igyekeznek egészségesen tartani játékosaikat, bevezették a reggeli jógát, a hidroterápiás kezeléseket, a közös reggelizéseket, az egészséges életmóddal összefüggő játékokat, valamint egyéni edzésprogramokat írnak elő. Az is újdonság, hogy a hazai meccsek előtt otthon alhatnak a játékosok, így pihentebben futhatnak ki délután, este a pályára. Az új rendszerből Szoboszlai is profitált. Klopp széthajtotta játékosait, köztük Szoboszlait is, aki a 2023-24-es szezon végén egyre kevesebbet játszott a combhajlítóizom-sérülése miatt. A tavalyi szezon 58 meccséből tíz meccset hiányzott sérülés miatt, most eddig csak kettőt. Már most, négy fordulóval a bajnokság vége előtt többet játszott, mint tavaly az egész szezonban.
A keret fittségével függhet össze, hogy a csapatot az igazán mély hullámvölgyek elkerülték. Azaz márciusban volt egy döccenő, amikor a győzelmek is szenvedősebbek, és volt egy négymeccses szakasz, amikor háromszor is vereséget szenvedtek. Ilyen sorozata 2023 márciusa óta nem volt a csapatnak. Ez a kisiklás igen fájó volt: a Bajnokok Ligája őszi ligaszakaszának megnyerése után már a nyolcaddöntőben kiestek a BL-ből, és elbukták a ligakupa döntőjét is.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!