Jürgen Klopp

2018. november 3.
2018. október 31.
2018. október 5.
2017. augusztus 16.
2016. május 6.

Ezért imádják Jürgen Kloppot

A Liverpool az Európa-liga elődöntőjének visszavágóján 3-0-ra verte a Villarrealt (ez volt ebben a szezonban a nemzetközi kupákban az első olyan egyenes kieséses összecsapás, amiben spanyol csapatot nem spanyol csapat vert ki), a német edző pedig hozta a formáját a meccs után. A döntőben a Sevillával találkoznak, így legalább ott nem lesz spanyol házidöntő, mint a BL-ben. (via nso)

2015. október 8.

Jürgen Klopp lett a Liverpool edzője

A Liverpool Echo azt írja, hogy a Borussia Dortmund korábbi vezetője csütörtök délután érkezik meg Liverpoolba, és várhatóan ott írja majd alá 3 évre szóló szerződését az angol csapathoz. Az edző pénteken tartja első sajtótájékoztatóját Liverpoolban, a csapat nagy reményeket fűz hozzá, a Dortmunddal két német bajnoki címet nyert a 2010-11-es és a 2011-12-es idényben.

2013. november 6.
2013. szeptember 19.