Újabb európai alelnök ellen kelnek ki a Fidesz politikusai a közösségi médiában angolul és magyarul, Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke után ugyanis Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke is beszólt Magyarországnak. A szociáldemokrata német politikus a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak szerdán azt nyilatkozta, hogy
az EU-s pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért "ki kell éheztetni pénzügyileg" az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország .Barley szerint ebben a két tagállamban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése nem egyedi, elszigetelt esetekre korlátozódik, hanem rendszerszerű. Megerősítette, hogy az EP négy legnagyobb frakciója megakadályozza a 2021-ben kezdődő hétéves ciklusra szóló EU-s költségvetés elfogadását, ha nem lesz megállapodás arról, hogy egyértelmű büntetőintézkedések járnak a jogállamiság megsértéséért.
"Ha most feladjuk, akkor hét éven keresztül olyan viszonyok lesznek Európában, amelyeket nem akarunk, amelyeknek semmi közük nincs az EU értékeihez" - mondta az EP-alelnöke, aki elutasította a jogállamiság biztosítását szolgáló mechanizmusra tett kompromisszumos javaslatot, amelyet az EU Tanácsa soros elnökeként a német kormány terjesztett elő. Eszerint a jogállami elvek megsértéséért csak abban az esetben járna büntetés, ha a sérelem EU-s támogatásokat érint, ennek révén pedig "a mechanizmus lassan teljesen erőtlenné válik".
Barley nyilatkozatára rárepültek a Fidesz és a kormány szóvivői. Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő kedvenc médiumán, a Twitteren például azt a kérdést tette föl, hogy amikor az alelnök kiéheztetésről beszél, akkor
a Varsó, Leningrád vagy Sztálingrád kiéheztetésénél megszerzett német tudást szeretné hasznosítani, párhuzamot vonva Barley kijelentése és a náci német hadsereg tettei között.
Which part of your German know-how would you like to use if it's about starving out, Ms @katarinabarley ? The one that comes from Stalingrad, Leningrad or Warsaw? @DLF @SPDEuropa
— Zoltan Kovacs (@zoltanspox) October 1, 2020
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig Facebook oldalán tett közzé egy bejegyzést Barley képe mellett Soros Györggyel illusztrálva, amelyben -előrevetítve a kormánypárt egész kommunikációját az unió jogállamiságot firtató lépéseivel kapcsolatban - azt -írja, hogy
a jogállamiság csak ürügy arra, hogy a brüsszeliek zsarolják Magyarországot.
Kibújt a szög a zsákból! A jogállamiság csak ürügy arra, hogy a brüsszeliek zsaroljanak bennünket. A képlet egyszerű: ha...
Posted by Hollik István on Thursday, October 1, 2020
A képlet egyszerű: ha nem azt csináljuk, amit a brüsszeliek Sorossal a hátuk mögött diktálnak nekünk, akkor a jogállamiságra hivatkozva befagyasztanák a pénzt, ami jár Magyarországnak" - írja Hollik.
Az Európai Bizottság szerdán adott ki először jogállamisági jelentéseket, egyszerre az összes tagállamról, így Magyarországról is. Arról már egy ideje vita van az EU intézményein belül, hogy a következő hét éves költségvetés forrásainak elosztásához olyan feltételeket kellene kötni, amelyek garantálják a jogállamiság elveinek betartását. A magyar kormány ezt hevesen ellenezte, nemrég pedig egészen új frontot nyitott az EU-val szemben, amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy ha Ursula von der Leyen bizottsági elnök nem váltja le Vera Jourovát, a bizottság jogállamiságért felelős alelnökét, akkor a magyar kormány megszakítja az alelnökkel a kétoldalú kapcsolatot.
A tervezet címéből is kikerült a jogállam szó, de bekerült egy mechanizmus, ami megnehezítené, hogy megbüntessék a tagállamokat, ha nem tartják be a követelményeket.
Ez az egyik legsúlyosabb megállapítása az Európai Bizottság Magyarországról szóló jelentésének.
Lehetetlen helyzetbe hozta az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy Jourová kirúgását követeli, pedig Ursula von der Leyen eddig óvatosan bánt Magyarországgal.
Az Európai Bizottság alelnöke azt üzente Orbánnak, hogy továbbra is kritikus marad.