Ez egy civilizált beszélgetés volt Trump és Biden vitájához képest

külföld
2020 október 08., 05:10

Plexifalak mögött vitatkozott egymással szerda este a két amerikai alelnökjelölt, a republikánus Mike Pence és a demokrata Kamala Harris. A védelemre és a több mint három méteres távolságra a koronavírusjárvány miatt volt szükség, ami a vita egyik fő témáját adta.

Harris azzal vádolta Pence-t és Trumpot, hogy félrevezették az országot a fertőzés veszélyességével kapcsolatban, így nincs joguk az újraválasztáshoz. (Bob Woodward könyvében maga az elnök ismerte el, hogy tudatosan kisebbítette a koronavírus jelentőségét nyilvános nyilatkozatokban, és tudta, hogy életveszélyes és súlyosabb, mint az influenza.) Pence pedig azzal támadta Harrist, hogy a Fehér Ház járványstratégiáját másolják.

photo_camera Fotó: ROBYN BECK/AFP

Harrist megkérdezték, beoltatná-e magát a vakcinával, ha még a választás előtt elérhetővé tennék az emberek számára, amire azt mondta, csak akkor, ha az orvosok is támogatnák. Pence szerint Harris ezzel aláássa a vakcinába vetett közbizalmat. (Trump többször elmondta, hogy a választás előtt is elkészülhetne a védőoltás, ami irreális a különböző vakcinafejlesztő projektet állapotát elnézve. Szerdai videóüzenetében már azt mondta, a politika közbeszólt, ezért csak a választások után lehet elérhető.)

Szó volt George Floyd meggyilkolásáról is, amit Pence sokkolónak nevezett, de hozzátette azt is, hogy „nincs mentség az azt követő zavargásokra és fosztogatásokra”. A vitára magával hozott egy fekete fodrásznőt is, akinek tönkretették minneapolisi szalonját.

Pence azt mondta, óriási sértés, hogy Biden és Harris szerint Amerikában rendszerszintű rasszizmus van, a rendőrség pedig diszkriminatív a kisebbségekkel szemben. Harris pedig azzal támadt vissza, hogy Trump nem volt hajlandó elítélni a fehér felsőbbrendűséget hirdető embereket.

A beszámolók szerint Trump és Biden vitájához képest ez egy sokkal civilizáltabb beszélgetés volt, a New York Times egyenesen azt írja, a régi idők hagyományos vitáit idézte. Múlt héten az elnök folyamatosan félbeszakította ellenfelét, amire Biden egy ponton azt mondta, „fogd már be, ember”. Pence egyszer szólt közbe, amikor felszólította Harrist, hogy mondja meg az igazat az adóemelési terveikről.

link Forrás

(BBC, New York Times)